Milliárdok előkészítésre
Az Új Magyarország fejlesztési terv részeként a kormány újabb hat uniós, környezetvédelmi projekt előkészítésének a támogatásáról döntött – közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. A környezetvédelmi tárca területi vízügyi igazgatóságai által előkészített, több mint 53 milliárd forint értékű ár- és belvízvédelmi, vízgazdálkodási, élőhely-rehabilitációs, valamint kármentesítési projektek előkészítésére a kormány 1,7 milliárd forint támogatást ítélt meg – tette hozzá Szabó Imre környezetvédelmi miniszter. (MTI)
Hegyvidéki tiltakozás a fogaskerekűért
Elfogadhatatlan a XII. kerületben élők számára, hogy egyik legfontosabb közlekedési eszközüket, a fogaskerekű vasutat turisztikai látványosságnak minősítve, egy főleg privát tőkéből működő cégbe apportálják – közölte Pokorni Zoltán (Fidesz) hegyvidéki polgármester, Kocsis István, a BKV új vezérigazgatója terveire reagálva. Pokorni az ügyben mielőbbi egyeztetést kezdeményez Kocsissal. (Sz. Zs.)
Szocialista bosszú?
A szocialista többségű gyöngyösi önkormányzat valamennyi önkormányzati tisztségből visszahívta a Fidesz Polgári Frakció képviselőit – közölte a frakció vezetője. Tatár László szerint az Apollo Tyres indiai gumigyár ügyében képviselt álláspontjuk miatt állt bosszút rajtuk a csütörtök este megrendezett rendkívüli ülésen a szocialista többség. (MTI)
Itt a rendelet a fix három százalékos lakáshitelről!
