Semjén nem ad esélyt Gyurcsánynak

Semjén Zsolthoz irányította lapunkat a kancellária annak kapcsán, hogy Zoltai Gusztáv Mazsihisz-ügyvezető – a KDNP elnökére hivatkozva – Kiss Pétert nevezte Gyurcsány Ferenc lehetséges utódjának. A kereszténydemokrata politikus szerint Gyurcsány Ferenc korábbi feltétlen támogatói is lemondtak arról, hogy a jelenlegi miniszterelnök képes lehet megbízatása teljesítésére.

Zsebõk Csaba
2008. 09. 12. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába kerestük Kiss Péter kancelláriaminisztert, titkárságán azt mondták, hogy vidéki programja miatt nem tud nyilatkozni. A Miniszterelnöki Hivatal sajtóosztálya lapunknak csak egy közleményt juttatott el. – A Magyar Nemzet által „viccelődőnek” minősített párbeszédrészletet rögzített a Hír TV, de aki bővebb információt szeretne kapni erről a „komoly” párbeszédről, nyilván Semjén Zsolthoz fordul, és megkérdezi, hogy miképpen fog felállni a következő kormány, és hogy ezt a kormányt melyik országban tervezi megvalósítani – olvasható a kancellária sajtóközleményében. Emlékezetes, a következő hallható a tévé felvételén:
Zoltai Gusztáv: – Nekem azt mondta a Semjén, hogy te leszel a miniszterelnök.
Kiss Péter: – Azt mondta? Legyen igaza.
Zoltai Gusztáv: – Most már nagyon izgulunk.
– Zoltai Gusztáv és Kiss Péter elkapott beszélgetése azt bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi feltétlen támogatói is lemondtak arról, hogy a jelenlegi miniszterelnök képes lehet megbízatása teljesítésére – reagált lapunknak Semjén Zsolt. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke azon kérdésünkre, hogy valóban kifejtette-e Zoltainak a miniszterelnöki utódlással kapcsolatos nézeteit, úgy reagált, „Zoltai Gusztávot nem fogom felkérni arra, hogy a KDNP szóvivője legyen.” Annyit azonban munkatársunk kérdésére is megerősített, hogy véleménye szerint Kiss Péter kancelláriaminiszter lehet az egyetlen az MSZP-ben, aki párton belüli támogatottságára alapozva képes lehet a kormányfői poszt átvételére. – Mindazonáltal az ország bajainak orvoslására reális esélyt egyedül az teremthet, ha előre hozott választásokat rendeznek – tette hozzá Semjén.
Az elmúlt napokban több prominens szocialista politikussal volt módunk háttérbeszélgetést folytatni, és még az ominózus Kiss– Zoltai párbeszéd előtt a kormányfői posztra vonatkozó esélylatolgatás kapcsán arról hallhattunk, hogy Gyurcsány Ferenc esetleges félreállása, illetve félreállítása nyomán leginkább a kormánypárt alelnöki posztját is betöltő kancelláriaminiszternek lenne esélye a miniszterelnöki szék megszerzésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.