Számon kérik az agrárminisztert

Dénes Zoltán
2008. 09. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Határblokádot és az Agrana termékeinek bojkottját sem tartja kizártnak a későbbiekben Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke. Mint tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, mindez abban az esetben következhet be, ha rövid időn belül nem születik megállapodás az alacsony felvásárlási ár miatt tiltakozó almatermelők és a -feldolgozók között. Elmondása szerint a gazdák holnap nagygyűlést tartanak a vásárosnaményi művelődési házban délután öt órakor. Az eseményre Gráf József agrárminisztert is meghívták, hogy beszámoljon arról, milyen intézkedéseket hozott a tárgyalások és a demonstráció elkezdése óta eltelt három hétben, illetve, hogy milyen egyeztetéseket folytatott az Agrana tulajdonosaival és lengyel társminiszterével. Budai Gyula, a Magosz igazgatója szerint az agrárminiszter időhúzásra játszik, arra számítva, hogy a gazdák végül kifáradnak és feladják. Rávilágított: a lengyel szakminiszter asztalán már csütörtökön ott volt az almasűrítmények vizsgálati jegyzőkönyve, miközben itthon még csak fel sem vetődött ennek elvégzése, bár a gazdák ezt a tárgyalások eleje óta kérik.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almatermelők hétfő óta egész napos blokád alatt tartják a mátészalkai Eszat Kft., illetve az Agrana vásárosnaményi és anarcsi telephelyeit, megakadályozva az almabeszállítást a feldolgozókhoz. Jövő hét hétfőtől ugyancsak folyamatos, éjjel-nappali demonstrációt kezdenek a Rauch Hungaria Kft. nyírmadai telephelye előtt. Tegnap egy újabb tiltakozási helyszínt is bejelentettek a rendőrségen, a blokádot várhatóan jövő szerdán kiterjesztik az Agrana hajdúsámsoni feldolgozóüzemére is. A gazdák a feldolgozók által ajánlott, szerintük megalázóan alacsony léalma-átvételi árak miatt tiltakoznak. Szakértői számítások szerint figyelembe véve a termelők ráfordításait, az ipari almáért minimum harminc forintot kellene fizetniük a feldolgozóknak, ezzel szemben 15-20 forintot ajánlanak. Jakab István leszögezte: az almatermelők tiltakozásukban a végsőkig kitartanak, mert nincs hova hátrálniuk, a megélhetésükről van szó. Önköltségi ár alatt pedig nem kívánják árujukat értékesíteni. Elmondása szerint ebben az Agrana lengyelországi telephelyeit blokád alá vevő lengyel almatermelőkkel is egyetértettek keddi varsói tárgyalásukon. A két ország gazda-érdekképviseletei megállapodtak abban, hogy kölcsönösen együttműködnek az ipari alma piaci zavarainak elhárításában, illetve, hogy kilónkénti harminc forintos ár alatt nem szállítják a feldolgozóknak a terményüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.