Nyugat-Európában már befejeződött, nálunk még el sem indult az egészségügyi reform. Igaz, ahhoz szakértelem és technika kell, ami kétségtelenül drága – kezdte a Somogy megyei levéltári napokat záró előadását a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója. Repa Imre professzor kaotikusnak nevezte az egészségügyi ellátás mai helyzetét, amelyben – mint fogalmazott – éppen a beteg tűnik el.
Az államreform-bizottság egykori tagjaként Repa Imre a második Gyurcsány-kormány egészségpolitikáját is bírálta. Elmondta egyebek közt, hogy be kellett volna zárni hatvan kórházat, és az intézmények racionális átszervezése sem történt meg.
Szerinte most a legfontosabb feladat az erőforrás-koncentráció, az alapellátásban a lakossághoz való közel kerülés és a súlyponti kórházak mindegyikében a 24 órás, folyamatos sürgősségi ellátás biztosítása. A főigazgató végezetül arra intett, hogy mivel az egészségügy átalakítása szemléletváltást indokol, az intézményvezetői garnitúrában – beleértve az orvosegyetemek vezetőit is – jelentős frissítés szükséges.
Repa Imre frissítené a vezetést
Politikai konszenzust és másfajta egészségügy-átalakítást sürgetett a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója. Repa Imre, az államreform-bizottság egykori tagja szerint be kellett volna zárni hatvan kórházat, és az intézményvezetői garnitúrában – beleértve az orvosegyetemek vezetőit is – jelentős frissítést sürgetett.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!