A díjazottak. Fair play cselekedet: trófea – Kozmann György (kenu) és Biros Péter (vízilabda), diploma – Nagysolymosi Sándor (cselgáncs), Kanyó Zsolt (atlétika, kerekes székes gerelyhajítás), U16-os szekszárdi labdarúgócsapat; életmű: trófea – Kovács Ferenc (labdarúgás), diploma – dr. Miltényi Márta (atlétika, orvos), dr. Gábor Antal (vízilabda, orvos), Varga Ferenc (kajak); fair play népszerűsítése: trófea – Peking Szurkolói Klub, diploma – MTV Telesport; fair play különdíj: Overdose versenyló stábja.
Kamuti Jenő, a hazai és egyben a nemzetközi fair play bizottság elnöke bevezetőjében elárulta, hogy még soha olyan sok jelölés nem érkezett hozzájuk, mint az idén, majd rövid történeti kitekintő után elsőként az életműdíjat adta át, mégpedig Kovács Ferencnek. A labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, az UEFA-kupa-döntős Videoton hajdani vezetőedzője értékrendjében ez az elismerés minden korábbit felülír, és szerinte még sokan mások is rászolgáltak volna. S bár bevallottan morbidul a feleségének azt mondta, hogy aki életműdíjat kap, „már nem sokáig húzza”, 75 éves korát meghazudtoló ruganyossággal lépett fel a pódiumra. Ahol egyébként messze nem ő volt a legkorosabb, hanem a diplomát átvevő Varga Ferenc, az 1952-es Helsinki olimpia bronzérmes kajakosa. A 83 esztendős sportember edzőként számtalan fiatallal szerettette meg sportágát. A kajak-kenusokat képviselte a fair play cselekedet kategóriában trófeadíjazásban részesült Kozmann György is, aki párja, Kolonics György halála után új társsal, a fiatal Kiss Tamással bravúros bronzérmet szerzett Pekingben.
Az olimpiai csapatból trófeával díjazták Biros Pétert is. Az immár háromszoros ötkarikás aranyérmes vízilabdázó szívén cisztát találtak, ám mégis vállalta a szereplést, mert úgy érezte, a csapatnak szüksége van a játékára. „Júniusban derült ki, hogy gond van a szívemmel, az orvosok azonban júliusban úgy döntöttek, mégis indulhatok az olimpián, mert ezzel nem vállalok kockázatot. Mindezt azonban nem vertem nagy dobra, talán öten tudtak róla: a feleségem, doktor Gábor Antal, a csapatorvos doktor Pavlik Gábor, Kemény Dénes szövetségi kapitány, és esetleg a csapatból Szécsi Zoli. A többieknek csak az olimpiai döntő után árultam el, de szerintem akkor sokan fel sem fogták, mit is mondok. Csak itthon szembesültek vele, amikor átestem a műtéten” – fogalmazott érdeklődésünkre Biros Péter.
A férfi cselgáncsválogatott szövetségi kapitánya, Nagysolymosi Sándor úgy kapott a fair play cselekedet kategóriában diplomát, hogy ott sem volt az olimpián, mert fél a repüléstől (ez természetesen más téma…), viszont a tévéfelvételt látva itthonról első nyilatkozatában leszögezte, hogy Ungvári Miklós sokak által vitatott vereségében a bírónak nem volt szerepe. Miközben a magyar szövetség elnöke is bírói maffiáról beszélt, Nagysolymosi kijelentette, hogy tanítványa egyértelműen szabálytalan fogással próbálkozott, és teljesen jogos volt az intése. Ami ma már nem is megkérdőjelezhető.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!