Csoportzárás után ma sorsolás

Munkatársunktól
2008. 12. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma sorsolják a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek, valamint az UEFA-kupában a legjobb 16 közé jutásért zajló, oda-visszavágós mérkőzéseknek a párosítását. Utóbbi versenyformában tegnap lapzárta után értek véget a csoportküzdelmek, a nyolc ötösből három-három alakulat lépett tovább, hozzájuk csatlakoznak a BL-csoportharmadikok, így áll össze a harminckettes mezőny.
Az UEFA-kupa négy csoportjában szerdán éjjel zajlottak az utolsó, 5. forduló találkozói, méghozzá a Milan, valamint az Ajax hazai pontvesztésén túl különösebb meglepetések nélkül. Az amszterdamiaknak azért nagyon kellett kapaszkodniuk, az utolsó percben egyenlítettek, a hollandok szerepléséről egyébként is lesújtó képet ad, hogy a Feyenoord és a Heerenveen is pont nélkül, utolsóként búcsúzott. A Milanból Carlo Ancelotti szerint nagyon hiányzott a térdszalagszakadást szenvedett és a műtéten már át is esett Gattuso, a piros-feketéknek Wolfsburg szintű csapat ellen nem szokásuk két gólt is kapni. Az esélyesek és a sztárgárdák a botlások dacára kivétel nélkül folytathatják a kieséses rendszerben is a játékot.
Eredmények, E csoport: Portsmouth–Heerenveen 3-0, Milan– Wolfsburg 2-2; végeredmény: 1. Wolfsburg 10 pont, 2. Milan 8, 3. Braga 6, 4. Portsmouth 4, 5. Heerenveen 0. F csoport: Hamburg– Aston Villa 3-1, Ajax–Slavia Praha 2-2; végeredmény: 1. Hamburg 9, 2. Ajax 7, 3. Aston Villa 6, 4. MSK Zilina 4, 5. Slavia Praha 2. G csoport: FC Bruges–Köbenhavn 0-1, St. Etienne–Valencia 2-2; végeredmény: 1. St. Etienne 8, 2. Valencia 6, 3. FC Köbenhavn 5, 4. FC Bruges 3, 5. Rosenborg 2. H csoport: Deportivo La Coruna–Nancy 1-0, Feyenoord–Lech Poznan 0-1; végeredmény: 1. CSZKA Moszkva 12 pont, 2. Deportivo La Coruna 7, 3. Lech Poznan 5, 4. Nancy 4, 5. Feyenoord 0.
A mai sorsoláson azért természetesen a Bajnokok Ligájára összpontosul a nagyobb figyelem. A nyolcaddöntő párosításának öszszeállításakor az előző kör csoportgyőzteseihez rendelik hozzá a másodikokat, de néhány szuperrangadó így is létrejöhet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.