Hétfőn délután öt óra körül két lövést adtak le Alsózsolcán; az egyik lövedék életveszélyesen megsebesítette a családi háza lépcsőjén tűzifát pakoló 19 éves roma férfit, a másik golyó a férfi 16 éves élettársának ruháját érte, utóbbi lövés sérülést nem okozott.
Lapunk helyszínre érkező tudósítójának kérdésére a fiatalasszony annyit közölt: a néhány száz méterre húzódó Sajó folyó töltéséről adhatták le a lövéseket. Hozzátette, haragosuk, tartozásuk nincs.
A szomszédok azt mondták: Alsózsolca vége bár cigányok lakta terület, mégsem fordult még elő hasonló eset. Az egyik helybéli lapunknak azt is hozzátette, hogy az áldozatul esett fiú, aki alkalmi munkákból tartotta fenn magát és családját, szorgalmas, „a légynek sem ártott”.
Csiba Gábor, a Borsod megyei kórház főigazgató-főorvosa arról tájékoztatott: a fiatalemberen több- órás hasi műtétet végeztek urológus, érsebész és baleseti sebész közreműködésével. A beteget az intenzív osztályon helyezték el, állapota jelenleg is súlyos, életveszélyes.
A nyomozás jelenlegi szakaszában nem nyilatkozik a rendőrség az alsózsolcai emberölési kísérlet lehetséges indítékáról. A fiatalembert még nem tudták meghallgatni a történtekről – mondta lapunknak Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: több emberen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nagy erőkkel indult nyomozás. Tegnap még tartott a tanúk meghallgatása, felkutatása, illetve szakértőket vontak be az eljárásba. A szóvivő nemcsak az indítékról, hanem a 16 éves lány meghallgatásának eredményéről sem kívánt beszámolni.
Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom megyei szervezetének elnöke közölte: a megyei roma vezetők felháborodtak, és félelmeiknek adtak hangot, amikor az esetről tudomást szereztek. Mint mondta, Borsodban ez már a második lövéses támadás, Nagycsécsen két ember vesztette életét. – Valami megoldást kell találni a hatóságokkal, civil szervezetekkel közösen a romatelepek védelmére – tette hozzá.
Világgazdasági csúcs lesz, feszült a helyzet Trump miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!