Felháborodás
Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke és Semjén Zsolt,
a KDNP elnöke felháborodott közleményben utasította viszsza, hogy Toroczkai László és Budaházy György „hivatásos tüntetésszervezők” a Dohány utcai zsinagóga elé hívnak össze tüntetést egyértelműen megfélemlítő szándékkal. A politikusok leszögezik, politikai nézeteit mindenkinek joga van a törvényes keretek között kifejezni, ám úgy látják, vallási kegyhely méltóságának megsértése felekezeti különbségektől függetlenül joggal botránkoztat meg minden jóakaratú, hívő és nem hívő embert. A tüntetést egyébként a rendőrség megtiltotta. (MN)
Vas János megint távozott
Vas János volt MDF-es, jelenleg független országgyűlési képviselő a továbbiakban az őt delegáló Tisztelet Társaságától függetlenül végzi munkáját – közölte Schmuck Andor, a szervezet ügyvivője. (MN)
Segíteni kell az alulképzetteket
Segíteni kell az alulképzetteket, az esélyegyenlőség csak így valósítható meg – mondta Mayer Mihály pécsi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iustitia et Pax bizottságának elnöke tegnap Budapesten. A püspök hangsúlyozta: „az esélyegyenlőség fogalma szép mézesmadzag csupán azoknak, akiknek nincs, vagy túl kevés az esélyük az érvényesülésre”. (MTI)
Tízszázalékos a Jobbik Kartalon
Független jelölt, Tóth Ilko Mihály nyerte meg az időközi polgármester-választást a Pest megyei Kartalon vasárnap. Koncz Balázs a Jobbik színeiben a szavazatok 10,1 százalékát szerezte meg, ezzel a harmadik helyen végzett a 66 százalékot elérő független, illetve a 15 százalékos eredményt produkáló kereszténydemokrata jelölt mögött. (MN)
Ezreket kell fizetni a felvételiért
Nincs változás a felsőoktatási intézmények jelentkezési szabályaiban. A felvételi eljárás alapdíja továbbra is kilencezer forint lesz. Ezért az öszszegért három helyre lehet kérelmet benyújtani – derült ki a tegnap megjelentett, 2009-es felsőoktatási felvételi tájékoztatóból. A továbbtanulók több mint 3200
képzési forma közül választhatnak. (MTI)
Téli szünet a bíróságokon
Téli szünetet tartanak december 29-től január 2-ig az ítélőtáblákon, a megyei (fővárosi) bíróságokon és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában. Ez idő alatt a bíróságok kezelőirodái csökkentett létszámmal, a soron kívüli ügyek intézéséhez szükséges készenléti szolgálattal állnak a lakosság rendelkezésére. (MTI)
Pontosítás
A tegnapi lapszámunkban közölt Izraeli gépek a missziónak című írásunkban tévesen jelent meg a pilóta nélküli gépek beszerzésének összege. A Honvédelmi Minisztérium 1,771 millió eurós szerződést írt alá az izraeli Elbit céggel. (Z. G.)
A turisták szerint Budapest a legkoszosabb nagyváros















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!