Ezeregyszáz telt házas előadást tud maga mögött a 2000 októberében alakult, profi táncosokból álló ExperiDance, amely ma Kaposvárott, majd a külföldi turnék első állomásaként februárban az isztambuli Timshow Centerben, Törökország leghíresebb művészeti központjának kétezer-ötszáz nézőt befogadó színházában vendégszerepel az Arany János vígeposzából készült Nagyidai cigányokkal.
A Nemzeti Táncszínház mozgásművészeivel közös produkcióban készült darab – amely a művet látvány- és táncszínházi előadássá formáló Schwajda György szerint teli van költészettel és humorral – bizonyára annak is köszönheti népszerűségét, hogy a táncshow zeneszerzője, Czomba Zoltán a cigány folklór eddig ismeretlen elemeit is felhasználta.
Negyvenkét fős turnéstábbal érkezik Kaposvárra az ExperiDance, ebből 22 táncos lép ma színpadra a Csiky Gergely Színházban. Kérdésünkre, hogy hol aratta eddig a legnagyobb sikert az előadás, Vona Tibor, a darab producere a felvidéki Nagyidát említette. – A díszbemutató s egyben a legemlékezetesebb előadás 2007. július 14-én, a nagyidai vár tövében volt. A siker elismeréseként a város önkormányzata Nagyida díszpolgárává választotta az ExperiDance társulatát. Kell ennél nagyobb elismerés?
Folytatódik a sikersorozat
Törökországi vendégszereplésre hivatalos a jövő év februárjában az ExperiDance, ám előtte még több hazai fellépés vár a rendkívül népszerű táncszínházra. A Nagyidai cigányok című vígeposzt színpadra alkalmazó Schwajda György és a rendező-koreográfus Román Sándor által jegyzett szuperprodukciót a múlt évi bemutató óta több tízezren látták.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!