(ki viribül )

Én nem tudom, hogy most, húsz nappal 2008 kiszenvedése után, tartsunk-e úgynevezett évértékelő beszédet. A magam részéről beérném egyetlen, de roppant kifejező jelzővel, ám – tekintettel a még létező gutenbergi illemre – inkább azt mondom: sz…kadt egy év volt. Persze nem mindenki vélekedik így. Például bátor, büszke miniszterelnökünk szemrebbenés nélkül, de imitt-amott elcsukló hangon, őszinte báránymosollyal mondhatná, hogy – a közlekedési miniszter tragikus lemondásától eltekintve – ez fantasztikus éve volt egy fantasztikus országnak. Ennyivel azonban aligha érné be.
Roppant nehéz feladatra vállalkozom, ha szerény képességeimmel utánozni akarom a gyurcsányi stílust, szófűzést és főként eszmei mondanivalót. Bár van egy reményem: mivel mindketten a pápai Türr István Gimnáziumban érettségiztünk, s én csak tizenhét kilométerrel arrébb, Csikvándon születtem, népi-táj szókincsünkben lehet némi rokonság. A „böszme” kifejezés engem nem lepett meg, s azt is remélem, hogy ő, ha kormányzásával kapcsolatban a „viribül” szót használom, megért. A serdületlen kiskacsák szoktak viribülni, ha úgy érzik magukat, mint hal a vízben. Az ő esetében persze a víz maga a hatalom.
Nos, hát kezünket szívünkre téve, kezdjünk bele.
„Honfitársaim, barátaim! (sóhaj) Büszke és boldog vagyok, hogy ennek a csodálatos országnak és még csodálatosabb köztársaságnak a miniszterelnöke lehettem 2008-ben is. (elérzékenyült szünet) De nem ez a fontos. Különösen nem fontos az én személyem. Berzsenyivel (sic!) és Nyakóval együtt vallom: a haza minden előtt. Éjszaka, ha nem jön álom a szememre, sokszor eltűnődöm a haza sorsán, vajon megtettem-e mindent ezért a hihetetlen országért, nem követtem-e el valami böszmeséget. (ártatlan pillantás) Úgy ám, végiggondolom cselekedeteim sorát, miként bérmálkozásaim előtt szoktam, s arra jutok, nincs miért szégyenkeznem. Így aztán emelt fővel alszom. Persze, ha az a kiégett populista Orbán elfogadná a jobbomat, amit általában a szívemen tartok, (elérzékenyülten), még emeltebb fővel és büszkébben merülnék álomba. Ennek ellenére mindig és folytonosan egy új Magyarországról álmodom, ahol minden van, ahol azonban főként nincs Orbán Viktor, ahol nem egyenként kell megvásárolnunk a rohadt fideszeseket, akiknek egyébként szeretnénk békejobbot és államtitkári tisztséget nyújtani. (hosszan elgondolkozó szünet) Mit is mondhatnék az elmúlt évről? Jó volt magyarnak lenni, ha nem is Pekingben. (könnyekkel küszködve) Nekem is jó volt, bár lekötöttek az ország gondjai, különösen a népszavazás után, amikor az a tök hűséges Horn azt mondta, hogy engemet a választók a p…ba küldtek. Én nem küldtem őt a p…ba, s most, lám, a tenyeremből eszik. (szégyenlős mosoly) Nélkülünk az SZDSZ nem tud viribülni. Ennek ellenére úgy nézett ki, hogy ez sz…ros év lesz. De hamar kiderült, nem mi k…tuk el, hiszen mindent megtettünk az országért, s különösen a szegényekért. Szegény Dávid Ibolya is időben megkapta a kazettát. De az igazi felvirágzás és viribülés akkor kezdődött, amikor beütött a bankcsőd. Orbán Viktor megint orrost kapott.
Egy szempillantás alatt megmentettem az IMF-nél a népet. Olyan érzés volt, amikor tavasszal virágba borulnak az akácfák, és Klára mosolyog. Mondtam is neki: ez történelmi lépés volt részemről megint. De nem én vagyok a fontos. Ez egy fantasztikus ország, teli fantasztikus emberrel. Amíg a gyáva angolok meg németek kuporgatnak és fogukhoz verik a fontot meg az eurót, mi annyit vásároltunk karácsony előtt, hogy a multik majd beledöglöttek. Ez a nép nem ijedős, és nem szűkmarkú, az utolsó garasát is odaadja plazmatévére és GPS-re. Kell ennél jobb esztendő? Na, Orbán ezt kapd ki. Most pedig énekeljük el a Himnuszt, a balsors nélkül.”
Hogy sokat túloztam-e ezzel a beszéddel, én nem tudom…