Még reménykedhet a Dunaújváros

Munkatársunktól
2009. 01. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utolsó esélyét megragadta a Dunaújváros, így még bejuthat a legjobb négy közé a jégkorong Mol-ligában. A Dab tegnap éppen riválisa, a Budapest Stars ellen játszotta az utolsó meccsét az alapszakaszban, nyert 3-2-re, így két ponttal a Stars elé került. A házigazdákon tehát nagyobb volt a nyomás, ráadásul egyik ponterős játékosuk, Szilassy Zoltán súlyos szemsérülést szenvedett a hétfői edzésen, meccs helyett műtét várt rá.
A tét különösebben nem hozta lázba az újvárosiakat, a szokásos törzsközönség, mintegy ötszázan figyelte elhűlve, hogy a Stars már a 33. másodpercben vezetést szerzett, miután Racko kapus Gröschl lövése mellé nyúlt. Az „Acélbikák” Jonkl révén hamar, az 5. percben egyenlítettek. Sok volt az apró szabálytalanság, s a játékvezetők nem voltak kíméletesek, sorra küldték a büntetőpadra a vétkeseket. Ám emberelőnyben sem ment a góllövés. A második harmad elején a hazaiak 49 másodpercen keresztül kettős fórban támadhattak, de ezzel sem tudtak élni. Az évek óta ígéretként számon tartott Azari, Galanisz, Kiss csatársor különösen ellentmondásosan játszott. Szemre nagyon szépen, sőt gyorsan is tették a korongot, szinte minden akcióból felértek a fővárosiak kapuja elé, ám a góllövés külön tudomány.
Az utolsó húsz percre felpörögtek az események. Védelmi hibából a Stars Kaspárek révén a 42. percben vezetéshez jutott, de a Dab fordított. A 46. percben Galanisz kotort be egy lecsorgó korongot, az 55.-ben pedig Peterdi ütött szemtelen gólt „nulla” szögből. Hiába váltott ritmust, válaszolni már nem tudott a Stars, így a hazaiak 3-2-re nyertek.
Ezzel persze még nincs vége. A Stars holnap javíthat az SC Csíkszereda ellen, s visszaelőzhet a negyedik helyre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.