Úgy vélem, a szmogriadó túl van fújva. A média is felturbózza az eseményeket, hiszen végre úgy szerepelhet a liberális városvezetés, mint a szigor, a következetesség és az együttérzés megtestesítője. Pedig csak áldemokratikus kegyesség, hogy a civil szervezetek szavára megnyílt a füle. A civil kezdeményezések döntő többsége sikertelenül végződik, mert a tüntetők általában anyagi vonatkozású követeléssel állnak elő az önkormányzat vagy a kormány felé. Ha azonban nem a hivataloknak kell a zsebükbe nyúlniuk, más a helyzet.
A büntetési díjtétel természetesen irreálisan magas, mint megszokhattuk, hiszen lopni szinte büntetlenül lehet, akár uborkát, akár milliós állami pénzeket, de tilosban parkolni, vagy számla nélkül eladni öt szem sültgesztenyét égbekiáltó bűnök, amelyekért horribilis bírságokra számíthatunk.
Aki a nagymamát viszi a kórházba, rendeljen taxit, ha nincs pénze, mondja le a műtétet. Aki a betegéhez siet, üljön villamosra, és töltse a munkaideje felét a hideg, zötyögős járművön. Aki szobafestésre szerződött, vegye a létráját és bandukolja át a fél várost. Aki magatehetetlen öregeknek vásárol be, többrekesznyi ásványvízzel a hátán furakodjon fel a buszra. Számtalan példa állhatna itt, amely azt bizonyítja, hogy nem lehet egy nagyvárost megbénítani. Legfeljebb sok-sok büntetést kasszírozni.
Egy kétmilliós nagyváros zajos, poros, forgalmas, gyakran bedugul, a levegője mérgező, így, aki ott él érdekből vagy kényszerből, nem tehet úgy, mintha arcul csapnák ezekkel a tényekkel. Semmilyen rendelettel nem lesz a fővárosból kies, csöndes, madárfüttyös zöldellő zalai dombság. Tudjuk, sok ember egészségét veszélyezteti a szmog, de nem tudjuk pontosan, mennyiét és mennyire. Számtalan más egészségügyi veszélyforrás is jelen van a nagyvárosban. Most éppen a légúti betegségek vannak szem előtt, mert a levegősök lobbiztak a legjobban. Ezért vegyük például az allergiát. Nyaranta az önkormányzati területeken hatalmas mennyiségben burjánzik a parlagfű, de azt már saját büdzséből kéne eltüntetni, ezért hiába is kopogtatnak a civil szervezetek, legfeljebb az egymást feljelentgető szomszédok bírságolásáig jutott el a jogszabály betartatása.
Budapest átszellőzése érdekében megtiltanám a szélcsatornákba eső, a várost körülvevő zöld területek beépítését. Az autósoknak a városközpont közelében biztosítanám a P+R parkolókat, hogy ne tartson negyven percig, amíg elérik a külvárosból (a hajléktalanokkal, koszszal teli, fűtetlen villamossal) a centrum sűrűbben közlekedő és kulturáltabb járműveit. A légszenynyezettség adatait figyelembe véve zónákat tiltanék meg (esetleg kerülő utakkal), és nem az egész városra vonatkoztatnám a szmogriadót. Ha mindez biztosítva van, jöhet az autók korlátozása és büntetése. Az viszont biztos, hogy akik eddig is visszaéltek például a rokkantkártyákkal, a rendszámok cserélgetésétől sem riadnak majd vissza.
Brockhauser Edit
e-mail
Milliárdokat tesznek zsebre az ukrán sorozók: korrupciós háló épült a hadkötelezettség köré















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!