Ül egymás mellett a csapásokért felelős három politikus, s bejelentik a bejelenthetetlent. Ehud Olmert, aki túlélésből még Gyurcsány Ferencnek is leckét adhatna, korlátozott jogkörű miniszterelnök, ám egy háborúra mindig hajlandó. Cipi Livni külügyminiszter, aki majdnem miniszterelnök lett, s még lehet is, ha a Kadima győzni tud a februári választáson, de saját erejéből nem tudott összekalapálni egy működőképes koalíciót. Ehud Barak védelmi miniszter, de volt már kormányfő is, amolyan népmesei hős Izraelben, annyi katonai kitüntetése van, hogy elborítja az egész mellkasát, ezért nem is viseli őket. Amúgy a Munkapárt elnöke, a magyar sajtó szóhasználatával élve „baloldali” és „békepárti”. Olmert fájdalmas arccal bejelenti, hogy elkezdték a rakétacsapásokat a Gázai övezet katonai célpontjai ellen, és igyekeznek a lehető legkisebb kényelmetlenséget okozni a polgári lakosságnak.
Valóban szörnyű lehet úgy élni, hogy bármikor ránk szakadhat az ég, és a házilag összeeszkábált Kasszám rakéta becsapódik a lakott terület környékére. De a féléves tűzszünet előtt is voltak ilyen támadások, még súlyosabbak is, mégsem történt semmi. Nem ölt meg Izrael a gyűlölt kisebbségéből majdnem háromszázat egy nap alatt, nem árasztotta el tűzzel a városokat. Valóban meghosszabbíthatták volna a tűzszünetet, de vajon Izrael tett-e bármit, hogy a Hamász hajlandó legyen erre? A Gázai övezetben az élet pokoli, és ez akkor is Izrael bűne, ha a Hamász elvei nem elfogadhatók demokratikus országokban. Csakhogy a Közel-Keleten nem divat ez a kormányzási forma, a fél évszázados megszállás pedig csak radikalizálta a lakosságot. Békét akarnak, de meghalni nem.
Itt ez a demokrácia, amely most Izrael vezetőit arra indította, hogy véget vessenek a gázai fenyegetésnek. Kampányelemet látunk, a leggonoszabbat az összes közül. Izraelben háborúval kampányolnak. A felmérések azt mutatják, hogy az ellenzéki, radikális jobboldali, azaz kompromisszumra gyakorlatilag képtelen Likud és a szintén nyíltan jobboldali, ám egyes engedményekre hajlandó Kadima között fog eldőlni a választás. A háború része az izraeli mindennapoknak, a katonai vereségbe bele lehet bukni politikailag is, a győzelem szavazatokat hozhat. A második libanoni háború kudarca és saját korruptsága elsodorta Olmertet, de a plecsnigyűjtő Barak és Livni kettőse megpróbálhatja egy büntetőakcióval indítani a kampányfinist. Gáza ideális gyakorlótér és propagandafelület Izraelnek. A földnyelven uralkodó Hamász a világ talán legrosszabb média-tanácsadóival dolgozik, akik a szervezet megalakulása óta képtelenek voltak arra, hogy a csoportról eltávolíttassák a „szélsőséges iszlamista terrorszervezet” meghatározást. Pedig a Hamász tevékenységének 95 százaléka nem fegyveres jellegű, teljesen legális, sőt emberbaráti. Ellene fellépni azonban így mindig legitimálható, Izraelnek sem kell nagyon magyarázkodnia, ha itt ütni támad kedve. Persze azzal is tisztában van mindenki, hogy így soha nem lesz béke, a Hamász nem fogja letenni a fegyvert, de nagyobb felhördülést sem fog okozni a „véletlenül” okozott humanitárius katasztrófa. Lássuk csak, miként reagáltak a világ vezetői!
Az EU aggódik, Oroszország a harcok leállítását követeli, a Szentszék – egyetlen felelős politikai szereplőként – az emberek szenvedésére hívja fel a figyelmet. Az Egyesült Államok azt hangsúlyozza, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, így minden támadás elfogadható, ezért aztán még egy nyamvadt ENSZ-határozatot sem sikerül elfogadtatni. Izraelnek a saját önmérsékletére van bízva, meddig megy el. Bízzunk abban, hogy a Kadimának elég lesz a villámháború, és nem kívánja a választásokig elhúzni a harcokat. Ha igen, akkor az izraeli katonák akár még nagyobb vérfürdőt is rendezhetnek Gázában, hogy az urnáknál is biztos legyen a győzelem.
origo.hu
Tömegkarambol az M7-esen Székesfehérvárnál
