A Nottny fiú esete

Ötvenegy évesen vonult vissza az élsporttól Növényi Norbert, aki múlt szombaton – birkózó olimpiai aranyérme után közel három évtizeddel – nehézsúlyú világbajnoki címet szerzett a legkeményebbnek tartott küzdősportban, az MMA-ban. Olimpiai bajnok, színész, háromdiplomás médiasztár. Hogyan fér meg mindez egy emberben?

Nottny-Növényi Norbert 1957. május 15-én született Budapesten. Hatévesen kezdett sportolni. A felnőttmezőnyben 1977-ben tette le a névjegyét az országos bajnokságon szerzett bronzérmével. Világversenyen 1979-ben mutatkozott be, a bukaresti Eb-n és a San Diegó-i vb-n is ezüstérmet szerzett. 1980-ban a moszkvai olimpia 90 kilós bajnoka, 1983-ban vb-bronz került a nyakába. 1985-ben befejezte birkózó-pályafutásának első korszakát. Kick-box versenyzőként a nyolcvanas évek második felében vb-t, Eb-t, világkupát nyert, 1992-ben visszatért a birkózószőnyegre, 100 kg-ban kiharcolta az olimpiai részvételt, Barcelonában 7. lett. 1986-ban a Testnevelési Főiskolán szerzett edzői diplomát. Színészként elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, színházi fellépései mellett filmekben szerepelt (Vörös zsaru, 1988; Zimmer Feri, 1998; Az alkimista és a szűz, 1999; Magyar vándor, 2004; Taxidermia, 2005). 2009. január 17-én, 51 évesen megszerezte a WFCA szervezet nehézsúlyú MMA-világbajnoki övét. Egy lánya és egy fia van.

Le tud még menni hídba, ahogy tette azt például elhíresült moszkvai örömkitörésekor, az olimpiai diadal után egymás után többször is?
– Á nem, az már sok lenne, néha azt is nehezen tudom elképzelni, hogy akkoriban naponta százötven–kétszáz hídba esést csináltam meg.
– Pedig ránézésre nem az a klasszikus öregedő egykori élversenyző, éppen a múlt szombaton lett világbajnok az egyik legkeményebb küzdősportban, a különböző harcművészeti ágakat tömörítő MMA-ban.
– Azóta is nyalogatom a sebeimet, ezért mondtam, hogy ez lesz az utolsó dobásom az élsportban. Szerencsés vagyok, elkerültek a komoly sérülések, végig tudtam vinni, amit akartam, meglett az edzések jutalma. Persze ha nincs meg, az se gond, a sportnak nem az eredményhajhászás a lényege: az egészséges életmódra nevelés, a közösségteremtés, hogy a fiatalok az edzőteremben vezessék le az energiáikat, ne az utcán.
– Ilyenkor szokott jönni, hogy örökmozgó, hiperaktív, igazi vagány gyerek voltam, s én is elkallódhattam volna, ha nincs a sport…
– Hiperaktivitás? Azt csak kitalálták, hogy gyógyszerekkel tömhessék a gyerekeket! Inkább foglalkozni, törődni kellene velük. Tényleg vagány srác voltam, Kőbányán születtem, a József Attila-lakótelepen nőttem fel, részt vettem a bulikban, de édesapám meg a sport rám tette a féket, s a helyes vágányra terelt. Apám egyben a legjobb barátom volt, ő indított el a pályán, no meg Rizmayer József és Kővári Béla bácsi, első edzőim.
– Pályafutása legfontosabb stációit ismerjük. Önnek az olimpiai bajnoki cím, a kick-box vb- és Eb-győzelem vagy éppen a mostani MMA-siker számít a csúcsnak?
– Szakmailag egy felkészítő verseny is lehet nehezebb. Annak idején a birkózó NSZK-nagydíjon elindulhatott öt-hat orosz is, a világversenyeken viszont csak egy szovjet. Értékben természetesen az olimpia a legnagyobb, megvan a maga varázsa, emiatt váltam ismert emberré. Az MMA-címemet pedig hazai közönség előtt vívhattam ki, ez minden sportoló álma. Szülőhazámban ért minden öröm és bánat, itt tanultam meg sírni, nevetni, járni.
– S itt lépett a világot jelentő deszkákra. Azt még meg lehet érteni, hogy elkalandozik más küzdősportok felé, de hogy jött képbe 38 évesen a színészet?
– Nagyjából azt csináltam végig, amit az apám. Válogatott birkózó volt, majd edző lett, de előtte a bokszba és a pankrátorkodásba is belekóstolt, ez talán megfelel nálam a kick-boxnak és az MMA-nak. Kevesen tudják, hogy 1947-ben egy évet járt a színművészetire, később statisztált, kaszkadőrködött. Sokan kerültek általa kapcsolatba a filmezéssel, színészettel, így én is. Elmentem Gór Nagy Marihoz, hogy segítsen kicsit, elvégeztem a tanodáját osztályelsőként, Mensáros-emlékplakettel. Annak is már tíz-tizenegy éve.
– A színpadon játszotta többek között Molnár Ferenc darabjában Liliomot, komoly filmekben is szerepelt, a tévében rendszeres figurája volt a Szeszélyes évszakoknak, legutóbbi nagy alakításakor egy másik egykori kiváló birkózót, Bárdosi Sándort viccelte meg: szerelmet vallott neki a Kész átverésben. Melyikre a legbüszkébb?
– Lehet, hogy az átverést látták a legtöbben, az tényleg jó hecc volt, de Az alkimista és a szűzre vagyok a legbüszkébb, kemény, komoly munka volt. De az se most történt, a színészkedéssel leálltam az utóbbi időben, a sport, a felkészülés mellett nem ment volna.
– Hiányzott önnek 52. életévéhez közeledve ez a világbajnoki címmérkőzés egy olyan sportágban, ahol szinte mindent szabad? Persze ha sok pénzt kapott…
– Dehogyis, nem ezért csináltam, s egy-két dolgot letettem már az asztalra, bizonyítanom sem kellett magamnak. Jól éreztem magamat ebben a környezetben, az edzőteremben, szeretettel fogadtak, elismertek, beválasztottak a harcművész-halhatatlanok klubjába, ellenkezőleg mondjuk a birkózással, ahol a szövetség közgyűlésén nincs szava az olimpiai és világbajnokoknak. Élveztem a tréningeket, felszabadult az endorfin, vagyis a boldogsághormon, ezért vágtam bele.
– Volt ennek a címmeccsnek igazi sportértéke?
– Ez nem lehet kérdés. Román ellenfelem világ- és Európa-bajnok volt különböző harcművészeti ágakban, kick-boxban, kempóban, K1-ben, karatéban. Látványos mérkőzést csináltunk komoly kéz- és lábtechnikákkal, majd a földön dőlt el a küzdelem egy fojtással, ebben segített a birkózómúlt. Azért nyerhettem, mert jobban hittem az elvégzett munkában.
– Néztem az internetes kommentárokat, akadt, aki szívből gratulált, hogy ebben a korban ilyen teljesítményre képes, más viszont éppen a kora miatt aggódott az egészségéért, vagy éppen „ősbunkónak” titulálta.
– Ősbunkó? Ez jó! Kíváncsi vagyok, a beírónak hány diplomája van, mert nekem például három. S van mögöttem sportteljesítmény is, bár mindig akadtak olyanok, akik kétségbe vonták mindezt. Moszkva kapcsán azt emlegették, hogy csonka olimpia volt, pedig aki kicsit is ért a szakmához, tudja, hogy sűrűbb mezőny nem jöhetett volna össze, hiszen hiányoztak a gyengébb nyugatiak. A kick-boxról azt mondták, milyen sportág az, ahol egy volt birkózó világbajnok lehet. Most nem tudom, mit mondanak, én azt, hogy meg kell mutatni, le kell jönni az edzésre, emellett úszni, futni, erősíteni, végigcsinálni, amit én, aztán dumálni.
– Belenéztem egy társasági honlapba, ahol önt az 582. helyen jelölik a hazai celebek között. Ez is egyfajta teljesítmény, csak éppen a „bulvársportban”?
– A celeb a celebrityből, a híres, ünnepelt emberből jön, aki mögött nincsen semmi. Ennek alapján lehetnék 582 ezredik, az se érdekelne. Vannak értékek, amiket nem lehet bagatellizálni, mert akkor hogyan fogod motiválni a gyerekedet. A jó buliba én is belementem, azt mondom, A rettegés fokának van valami értéke, mert izgalmas, és le tudod győzni a félelmeidet, vagy azt is élveztem, amikor a Vásott kölykökben gyerekekkel foglalkozhattam, s meg is választottak a legjobb tanárnak, erre büszke vagyok. Na de amikor valaki, már elnézést, evés közben fingik az asztalnál, vagy odapiszkít a sarokba, annak mi értelme?
– Sokáig főszereplője volt a bulvárnak, aztán viszont mintha szakított volna vele.
– Valótlanságokat írtak le rólam, vájkáltak a magánéletemben. Egyre inkább olyan értékekkel játszadoznak, amelyekkel nem volna szabad.
– Említek néhány egykori birkózót, aki sportpályafutása után más-más utat járt be. A sydneyi olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor például igazi celeb lett.
– Nem tudok igazán a bőrébe bújni. Sanyit felkapta a média, de tudomásul kell vennie, hogy ez felelősséggel jár, példát kell adnia a fiataloknak emberként is. Biztos vagyok abban, hogy mindent elkövet ezért.
– A barcelonai olimpiai bajnok Farkas Péter nem merítkezett meg a bulvárban, inkább másban, jelenleg kábítószerügye miatt körözik, senki sem tudja, hol van.
– Nagyon szeretem Petit, jó fej, értelmes, tehetséges ember. Rejtély, ami történt vele, többet érdemelt volna a sorstól. Talán túl lazán vette az életet, ez üthetett viszsza, elragadták őt a kétes haverok.
– Hegedűs Csaba nyerte Münchenben a magyar sport századik ötkarikás aranyát, vezeti a hazai birkózószövetséget, sikeres sportdiplomata.
– Nagyszerű eredményei után a magyar birkózósport neki köszönheti, hogy annak idején kijutottunk versenyekre a vasfüggöny mögé. Fontos szerepe volt a sikerekben, aztán valami megtört. Vezetése alatt egyszerűen kirekeszti a többi olimpiai és világbajnokot a sportágból, akiknek pedig lehetne adni a szakmai tanácsaikra. Bízom abban, hogy nem személyes okok állnak a háttérben, hanem csak az élet valami furcsa fintora. Pedig az egykori bajnokok, nagy egyéniségek miatt, az ő vonzásukra jönnének el a gyerekek birkózni. A veteránokkal is keveset törődik a szövetség, akik aztán tényleg alázattal viseltetnek a sportág iránt, s edzőpartnernek sem utolsók.
– Ez három út, amelyet a sportág egy-egy kitűnősége bejárt. Az ön útja vezethetett volna másfelé?
– Az ember útja sokfelé mehet, de ha gyerekként a szülei okosan, nem kényszerrel, sok empátiával motiválják, akkor nem lesz gond. Az én apám hihetetlen pedagógiai érzékkel rendelkezett, ő és az anyám is élsportoló volt, így adódott az a vágány, amelyen elindítottak. Megtanították, hogy amilyen az ember gondolkodása, olyan ő maga is. Pozitív szemlélettel, akarattal bármit el lehet érni, ehhez kell a szülői segítség is, de nem anyagi, hanem gondolati, verbális támogatás. Most már tudom, a szeretet a legfontosabb, amit adhatunk a gyermekünknek, s ha okosan csináljuk, akkor a cserépben elültetett magocskából gyönyörű orchidea nyílik.
– Ha jól veszem ki a szavaiból, a család nagyon fontos a számára.
– A lehető legfontosabb. Annak idején igazi olasz famíliaként éltünk, anyukám, aki hál’ istennek hetvenkilenc évesen is itt van velünk, öt gyermeket szült, de csak hárman maradtunk meg, van egy öcsém, Robi és egy nővérem, Angéla. Vagány asszony a mama, amikor apám annak idején szexújságokat csempészett át a határon, nem szörnyülködött, hanem segített a posztereket a falra ragasztani! Az első házasságomból van egy nagylányom, a másodikból pedig egy fiam. No meg egy mostohafiam, szintén az elsőből, Németh Miklós, aki egyébként juniorban birkózó-Európa-bajnok lett, s ugyanúgy szeretem, mintha a sajátom lenne.
– Már a felsorolásból is látszik, hogy önnél az elképzelt családmodell nem teljesen ideális, de tavaly például a bulvárújságok is tele voltak második házassága felbomlásának zaftos részleteivel. Miért nem sikerült?
– A magánélet más, nehéz megtalálni azt, aki megérti, amit csinálsz, nem érzi azt, hogy elnyomod, csak azért, mert sikeres vagy az életben. Kétszer is a képembe vágták, hogy elnyomom őket, meg hogy tisztességtelen, lusta balkáni bunkó vagyok. Mindegy, ne menjünk bele, szerencsére túl vagyok rajta, most igazán harmonikus kapcsolatban élek.
– És ha jól tudom, a nagybani piacon dolgozik.
– A munka soha nem szégyen, s nekem ez a szakmámhoz illik, ugyanis van agrárdiplomám. E kemény küzdősportok nagyjai mind dolgoznak, Felföldi Szabolcs, Sárközi Robi, Karacs Attila vagy Németh „Tatár” Gábor a civil munkája mellett sportol. Én is.
– Ha megkérdezik, mit mond, micsoda: volt birkózó, küzdősportoló, színész, agrár szakember?
– Növényi Norbinak mondom magam. S ha feleolyan jó ember leszek, mint az apám, nem éltem hiába.
– Ha jól tudom, ő találta ki a Növényi nevet is.
– Igen, Nottny a családnevünk, s amikor valamikor a negyvenes években elment birkózni, a kiváló szakember, dr. Papp László azt mondta neki: fiam, ilyen névvel nem lehet sportolni, válassz valami mást! Az edzésre valaki éppen levitt egy kosár zöldséget, apám ránézett, és azt felelte: jó, akkor Növényi leszek!