Előemberek

Megdöbbentő hír a hét elejéről: megrongálták Samu csontjait a vértesszőlősi előembertelepen. Szerencsére hamar kiderült, hogy nem akkora a baj, mint azt első hallásra sejteni lehetett, az eset mégis nyugtalanító, hiszen a Magyarországon feltárt egyik legértékesebb emberelőd-lelőhelyről van szó. Felkerekedtünk hát, hogy megnézzük, milyen kulccsal lehet bejutni távoli ősünk „lakhelyére”.

A vértesi lelet mellett több más magyarországi helyszínről is előkerültek az emberelődök csontmaradványai, eszközei, életük emlékei. A legjelentősebb hazai őstörténeti lelőhelyek a következők:

Rudabánya. Kretzoi Miklós paleontológus a hatvanas években Rudabányán talált állkapcsot megvizsgálva egy addig ismeretlen fajt azonosított, és Rudapithecus hungaricusnak nevezett el. A kutatók szerint a Rudi becenévvel illetett ősmajom tízmillió évvel ezelőtt élt, a mai orangutánra hasonlított. Azóta több másik faj, a Bodvapithecus altipalatus, az Anapithecus hernyaki és az Ataxopithecus serus maradványai is előkerültek a lelőhelyen.

Suba-lyuk. A Bükkben sok lakhatásra alkalmas barlang alakult ki, ezek egyike a Suba-lyuk. Benne Dancza János 1932-től kezdődően a Neander-völgyi (Homo neanderthalensis) fajhoz tartozó huszonöt–harmincöt éves nő és egy hároméves gyermek csontjait, kőeszközeiket és zsákmányolt állataik csontjait találta meg.

Szeleta-barlang. Egy másik bükki barlangban számos egymást fedő kultúrréteget tártak föl. Az ásatásokat Kladic Ottokár kezdte meg 1906-ban. Kőeszközöket és hiúz-, zerge-, keselyűcsontokat találtak, de előkerültek fenyőfamaradványok is, amelyek a hajdanvolt hidegebb éghajlatra utalnak.

Marton Rudolfné, aki huszonkilenc éve dolgozik a vértesszőlősi múzeumban, novembertől áprilisig, amikor a telep zárva tart, hetente egyszer látogat a kiállítóhelyre, és a múlt szerdán fedezte fel a rongálást.
– Elég sok szétdobált csontot összeszedtem, de nem mindet – mutat Marton Rudolfné, Erika néni, a Magyar Nemzeti Múzeum vértesszőlősi előembertelepének gondnoka az egyik szabadtéri tárlóra, amelyben a háromszázötvenezer évvel ezelőtt ott élt emberelődöknek áldozatul esett ősbölény csontjait és kőeszközöket mutatnak be. A vitrin faborítását letörték, és a lakatot rögzítő lemezt fölfeszítve nyitották föl a fedelet.
Összetört csontdarabokat mutat a földön, miközben együtt visszazárjuk a fedelet, és ragasztószalaggal rögzítjük a vitrint a fagytól védő műanyag ponyvát.
A tíz centiméteres hóban a másik kiállítóhely felé vesszük az irányt. Az út melletti szemétkosárban még mindig ott van az a három sörösüveg, amelyet a múlt héten hagytak ott a cseppet sem szívesen látott tizenéves látogatók. A kiállítóhely felé vezető betonlépcső jobb oldalán, a hajdanvolt bánya falán bronztábla hirdeti, hogy 1965. augusztus 21-én, Sámuel napján azon a helyen találtak rá a Samu névre keresztelt emberelőd tarkócsontjára.
– A vértesszőlősi lelet egyedülálló volt a hatvanas években a Rajnától keletre – mondta lapunknak Markó András régész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. – Ma is különleges, mert itt az emberi csontmaradványok mellett a kőeszközök és a vadászott állatok csontjai is előkerültek, és a leletek alapján következtetni lehet az akkori növényvilágra is.
A vértesszőlősi előember újkori története 1962-ben kezdődött, amikor Pécsi Márton földrajztudós őskori leletekre bukkant a Vértesszőlős melletti mésztufabányában. A következő öt évben a Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportja Vértes László régész vezetésével több egymás fölött elhelyezkedő kultúrréteget is feltárt a területen. A sok állati csont, emberi és állati lábnyomok, tűzrakó helyek és kőeszközök mellett egy felnőtt nyakszirtcsontját és több emberi tejfogat is találtak.
– A talált maradványokat Homo erectus – seu sapiens – paleohungaricusként azonosították, újabban azonban a németországi Heidelberg közelében lévő lelőhely után elnevezett Homo heidelbergensis faj rokonának gondolják – mondja Markó.
Samu és társai az őskőkor (paleolitikum) alsó szakaszában élhettek. A telepet 1968-ban nyitották meg. Az épületeket nem téliesítették, a hatvanas évek óta nem sokat változtattak rajtuk, így csak a fagymentes évszakokban látogathatók. Évente tizennyolc–harminc ezer látogatót fogadnak, a tavaszi hónapokban fordul meg itt a legtöbb ember, főként osztálykiránduláson részt vevő kisdiák. Akkortájt akár háromszázan is érkeznek naponta.
– Kulccsal jutottak be, mert egyikük otthoni kulcsa beleillett a zárba – fintorog Martonné, amikor a csúszós lépcsősoron végre felérünk a dombtetőn lévő betonpavilonhoz. A kiállítóhely vaskeretes ablakain keresztül újabb zsákmányolt állatok csontjait és kőeszközöket látunk. A gondnok egyszerű tucatkulccsal kinyitja a pavilon ajtaján lévő zárat (amely olyan, mint bármelyik kertkapu zárszerkezete), és belépünk az épületbe. A szórakozó gyerekek ottjártukkor szembetűnő emlékeket próbáltak az utókorra hagyni. Az ősló-, ősbölénycsontokat itt is összetörték, a kovából és kalcitból pattintott kőeszközöket szétdobálták, és alkoholos filctollal az üvegfal belső felületére firkálták kedvenc együtteseik nevét (Iron Maiden és Marilyn Manson), de infantilitásukat bizonyítandó nem hiányoznak kedvenc rajzfilmhőseik, a Tini nindzsa teknőcök sem. Ha a sörről van szó, ízlésük minden bizonnyal kifinomult, és hűségesek kedvenc márkájukhoz, hiszen az üvegfalra írták, hogy „Heineken 4ever” (mindörökké Heineken).
Ebben a pavilonban csak eredeti leleteket állítottak ki.
Hogy a legfontosabb leletekben nem esett kár, az annak köszönhető, hogy nincsenek is itt. A nyakszirtcsontlelet a Nemzeti Múzeum páncélszekrényében pihen. A megtalálása óta eltelt negyvenhárom évben mindössze egyszer, egyetlen napra állították ki, együtt a Rudabányán fellelt maradványokkal. Vértesszőlősön csak egy másolat látható a tavasz–nyári nyitvatartási időben, télire viszont azt is elzárják. Több eredeti lelet így is megsérült, az anyagi kár mintegy negyvenezer forintra tehető.
Az első hírek, amelyek szerint megrongálták Samu csontjait, Markó András szerint abból a félreértésből eredhettek, hogy a helyiek Samunak hívják az egész előemberparkot, az útbaigazítást kérő utazónak is azt mondják: „Ha végigmegy ezen az úton, eljut a Samuhoz.”
Ám nem ez volt az első bűncselekmény a telepen. Korábban előfordult, hogy a Vértes László egyik barátja által készített réztáblát ellopták, az épület szigetélését, a mellékhelyiséget megrongálták. Martonné elmondta, hogy az eset után néhány napon belül lecserélik a pavilon ajtajának egyszerű zárját, de ő télen ezentúl is csak hetente egyszer szemlézi majd a telepet.
– Helyrehozhatatlan kár tehát nem történt – mondja Markó –, de a leletek mindenféle bolygatása csökkenti a hitelességüket.