Megosztja a baloldalt a miskolci kapitány ügye

Az MSZP-n belül is komoly véleménykülönbség alakult ki Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány múlt hét végi nyilatkozata, illetve annak politikai értelmezése miatt. A józsefvárosi szocialisták a borsodi MSZP-sekkel vitáznak, és felszólították az országos pártvezetést, határolódjon el a rasszizmus minden formájától. Az SZDSZ-es Gusztos Péter szerint Draskovics Tibor rendészeti miniszter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is belebukott az ügy kezelésébe.

Török László
2009. 02. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadhatatlannak tartja az MSZP józsefvárosi szervezetének elnöksége a miskolci rendőrkapitány pénteki nyilatkozatát. Szerintük a származást és a bűnözést egymással összefüggésbe hozó álláspont érvényesítése a rendőri munkában súlyos tragédiákhoz vezethet. Pásztor Albert lapunk miskolci tudósítójának kérdésére válaszolva beszélt arról, hogy Miskolcon az utóbbi két hónapban valamennyi utcai lopást és rablást cigány emberek követtek el. A VIII. kerületi szocialisták nem értenek egyet a miskolci polgármester (a szintén MSZP-s Káli Sándor) és a helyi MSZP álláspontjával sem, valamint sajnálják, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter „nem tudott kitartani eredeti álláspontja mellett”. A rendészeti miniszter leváltotta, majd egy gyors vizsgálat és a borsodi
MSZP-s lobbi nyomásának engedve viszszahelyezte posztjára a főtisztet. A 188 fővel üzemelő parlamenti MSZP-frakcióból 16 képviselő a megyéből jött, a 650 fős kongrezszus 16-18 százalékát is ők adják (a pártban márciusban tisztújító kongresszust tartanak, ahol más mellett Gyurcsány Ferenc elnökségét is meg kívánják erősíteni). Pásztor mögött egyébként a helyi Fidesz és SZDSZ, cigány- és rendőri érdekvédelmi szervezetek is felsorakoztak.
Tegnap Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, Juhász Gábor rendészeti államtitkár, Káli Sándor, Miskolc polgármestere és Simon Gábor, Miskolc II. számú választókerület országgyűlési képviselője megbeszélte a hétvége eseményeit. Ismert, miután a tárcavezető felmentette a kapitányt, Káli Sándor jelezte, Draskovics miniszteri székébe is kerülhet, ha nem helyezik vissza posztjára a rendőrt.
Az egyeztetésről kiadott közlemény szerint a résztvevők megállapodtak abban, hogy a rendőrség „zérótoleranciát” hirdet meg a közterületeken annak érdekében, hogy a legkisebb jogsértés se maradjon büntetés nélkül. Emellett megerősítik a kutyás szolgálatokat a városban, egy csapaterős századot Miskolcra vezényelnek, és vizsgálják további csapaterők bevonásának a lehetőségét is.
A Gyurcsány Ferenc által életre hívott Magyar Demokratikus Charta szóvivői (Bauer Tamás, Fleck Zoltán, Vásárhelyi Mária) közleményben döbbentek meg a miskolci kapitány nyilatkozatán, három nappal annak elhangzása után. A szervezet ugyanakkor megnyugvással vette tudomásul, hogy az igazságügy-miniszter és az országos rendőrfőkapitány intézkedésével világossá tette, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja azt a felfogást, mely szerint a roma kisebbséghez tartozással hozzák összefüggésbe a bűnözést. – Elvárjuk, hogy a kormány és a szocialista párt akkor is világossá tegye viszonyát a rasszista ízű beszédhez, ha ez nem mindenütt népszerű – írják.

Gusztos szerint mindenki bukott. Az SZDSZ számára nem elegendő, hogy Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány megrovást kapott a kijelentései miatt – mondta Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint ebben az esetben az a kérdés, hogy felelős állami vezető képviselhet-e olyan álláspontot, amelyben egy népcsoportot kollektív bűnösként marasztal el. A politikus úgy vélte, a kormány bizonytalankodott a Pásztor-ügyben, akit először felmentettek beosztásából, majd vasárnap visszahelyezték abba. – Ebben az ügyben a miniszterelnöknek nem magánvéleménye vagy hivatali véleménye, hanem álláspontja kell hogy legyen, s ezt keresztül is kell vinnie – mondta Fodor Gábor. Arra a kérdésre válaszolva, lesz-e következménye annak, hogy egy miskolci liberális politikus is csak „kommunikációs hibának” nevezte Pásztor Albert kijelentését, azt felelte: már beszélt a párt helyi politikusával, és egyetértettek abban, hogy hiba volt a kijelentés.
Gusztos Péter „Az elmúlt hétvégén mindenki megbukott” című blogbejegyzésében azt írta, hogy az ügybe belebukott a miskolci kapitány, Draskovics Tibor „és vele az ő egynapos szavatosságú erkölcsi bizonyítványa” (a miniszter a rendőr eltávolítását erkölcsi döntésként minősítette). „Súlyosat bukott az antirasszista kampányokban túlmozgásos, de tettekben láthatóan szegény miniszterelnök, Gyurcsány két véleményem van Ferenc is” – írta az SZDSZ-es képviselő, aki szerint megbuktak a szocialisták, „a jobbikosokkal, magyar gárdásokkal együtt tüntető, Árpád-sávos zászlók alatt demonstráló polgármesterük”. Gusztos úgy vélte, „kicsit megbukott” saját pártja is, legalábbis T. Asztalos Ildikó, aki szerint egyszerű kommunikációs hiba volt a bőrszín alapján általánosító nyilatkozat. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.