Szalai lehetősége
Juande Ramos, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy döntött, hogy Higuaín és Raúl mellett Szalai Ádám lesz a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre készülő első csapat harmadik támadója. A 21 esztendős Szalai a Real Madrid B csapatának csatáraként a spanyol harmadosztályban játszik. Szalait Erwin Koeman szövetségi kapitány is behívta az Izrael ellen készülő válogatott keretbe. (MN)
Vissza az MLSZ-hez
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségi ülésen tizenegy élvonalbeli klub tulajdonosának és a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga irányítóinak jelenlétében közös megegyezéssel pont került egy régóta húzódó ügy végére: ennek értelmében a törvényi előírásoknak érvényt szerezve a másfél éve a ligára átruházott vagyoni értékű jogok visszakerülnek az MLSZ-hez. A megállapodás lehetőséget biztosít arra, hogy rendezni lehessen a magyar futballt évek óta súlyosan terhelő, 3,1 milliárdos tartozását az állam felé, ugyanakkor egyértelműen rendezze a honi labdarúgás profi oldalának viszonyait. (MN)
Biros és Kozmann
Biros Péter és Kozmann György személyében két magyar élsportoló is nemzetközi fair play díj elismerésben részesült sportszerűségéért. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Biros műtétet is vállalt a csapat ötkarikás sikere érdekében, míg a kenus Kozmann társának, Kolonics Györgynek a halála után is igent mondott a pekingi szereplésre, s nyert végül bronzérmet új párjával, Kiss Tamással. (MTI)
Kulcsár befejezte
Bejelentette visszavonulását Kulcsár Krisztián, így a 2007-es szentpétervári vívó-vb férfi párbajtőr egyéni versenyszámának győztese az idei antalyai vb-n nem kísérli meg a címvédést. A csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Kulcsár 37 évesen a sportágtól azonban nem szakad el, hiszen a Nemzetközi Vívószövetség versenybizottságának is tagja. (MN)
Elhunyt Pálóczi Gyula
Negyvenhét éves korában elhunyt Pálóczi Gyula Európa-bajnok távolugró, aki az 1985-ös athéni fedett pályás Eb-n állhatott a dobogó tetejére, 1983-ban pedig ezüstérmet szerzett. A magyar örökranglistán 825 cm-es eredménynyel a második. (MN)
Ukrajna már a többgyermekes apákat is a frontra küldi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!