A zöld, a bíbor és a fekete

Muzsikusként belekóstolt a hetvenes évek rockjába. Dalszövegíró, az egyetemes zenetörténelem három nagy halottja – Máté Péter, Bencsik Sándor és Cserháti István – szerzőtársa is volt. Sárkány- és vitorlázórepülőként pedig több súlyos baleset után is újra ünnepelhette „születésnapját”.

Otthonról hozta magával a zenéhez való vonzódást és a repülés iránti olthatatlan szeretetet?
– Gyerekként tanultam hegedülni, de utáltam édesapámnak Dankó Pista nótáit játszani az ebédhez; ráadásul énekelni is kellett! Annál inkább csábított a szárnyait bontogató rockzene, amelyet akkoriban még beatnek neveztek. A korszak nagyjai – az Illés és az Omega – formálták zenei ízlésemet. Zenei affinitásom anyai nagybátyámhoz, Domonkos Józsefhez kötődik, aki a váci bazilika orgonáján játszott. Ő egyébként együtt nőtt fel Szörényi Leventével. A rólam készült első fotók Dunakeszin, vitorlázórepülő mellett ábrázolnak, szinte járni is a füves repülőtéren tanultam meg. A kényszerű hegedűjáték elleni lázadásom miatt utolért a család bosszúja: sem zenei törekvéseimet, sem a párhuzamosan feltörő repülés iránti belső kényszeremet nem díjazták, sőt tiltották. Annak ellenére, hogy repülőcsaládból származom – szüleim képzett pilóták voltak –, rokonaim között Az angol beteg című filmből is ismert Almásy Lászlóval.
– Hogy élte meg az átalakulásokat a hetvenes évek formálódó zenei életében?
– Az első robbanást 1971-ben a Lokomotív GT jelentette, két évvel később, mikor Frenreisz Károly elhagyta a zenekart, életre hívta a Skorpiót. Itt Papp Gyula billentyűs játéka nyűgözött le. Czapp József barátom unszolására Budapestre költöztem, megalakítottuk első zenekarunkat, a Sikátort. Ez a csapat nem azonos a tíz évvel későbbi – gyilkos peronoszpórákról éneklő – alternatív bandával. Orgonára nem volt pénzem, ezért gitároztam. A Skorpió első formációja a hetvenes évek végére már elfáradt, biztattam Papp Gyulát, hogy új zenekart kellene csinálnia. Aztán eljött a következő robbanás, létrejött a Dinamit. A kezdeti összeborulásból sok új nóta született, de „odaföntről” vigyáztak arra, hogy milyen szövegek készülhetnek, mit lehet kimondani, énekelni.
– Neve egybeforrt a Radics Béla, később Bencsik Sándor emlékére kibővített rockhimnusszal.
– Évek óta készítettem saját nótákat, de ezek valahogy nem kerültek felszínre. Elhatároztam, hogy szövegíróként próbálom megtalálni a helyemet. Már a Dinamitnak is írtam, de a cenzúra miatt nem vállalhattam az általam írt verseket. Első komoly szerzőtársam 1978-ban Máté Péter volt, vele egy nagyon jó George Benson-szerű dalt írtunk. Horváth Charlie-nak szánta, ám ő éppen akkor ment ki Skandináviába. Kisebb kacskaringók után egymásra találtunk Cserháti István billentyűssel, aki Bencsik Sándor gitárossal együtt akkor szállt ki a P. Mobilból. Rendkívül tehetséges zenészek mindketten, az Örökmozgó motorjai voltak. Varga Miklós énekessel megalakult a Pandora’s Box, Miklóst később Vikidál Gyula váltotta a mikrofonnál. Az a bizonyos rockhimnusz, A zöld, a bíbor és a fekete zenéje régebb óta készen volt, de Bencsikék valamiért nem nagyon szerették ezt a dalt. Készült rá szöveg, de még nem éreztem igazán kiforrottnak, így vártunk a bemutatóval. Mikor a rádióban este hallottam, hogy meghalt Radics Béla, már tudtam, ez a nóta róla fog szólni. Rövid idő alatt elkészültem a verssel, emlékszem, összepróbáltuk a dalt, és mentünk a temetésre. Bencsik Samu, akivel együtt álltunk Béla sírjánál, öt év múlva Ausztriában kivetette magát az emeletről. Schuster Lóránttal, a P. Mobil frontemberével 1993-ban megbeszéltük, hogy egy versszakot hozzáírok, amelyik kifejezettem az öngyilkosságba menekült gitárosnak állít emléket. Az új verziót négy nagyszerű énekes – Varga Miklós, Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula és nem utolsósorban a közelmúltban elhunyt Tunyogi Péter – énekelte lemezre; máig fantasztikus siker. 2005-ben Cserháti István billentyűs is elment közülünk, de halálos ágyánál megbeszéltük, hogy több versszakkal nem bővítjük a nótát, mert túl hosszú lenne.
– Miért fordult a zenéléstől a repüléshez?
– A rock műfaj ideiglenesen kezdett kifáradni, így energiám java részét a repülésre fordítottam. Ugyanis a szülői tiltás ellenére 15 évesen csak kiszökdöstem a reptérre, és megtanultam vitorlázógépet vezetni. Mikor a P. Boxot otthagytam, elmentem sárkányrepülő-pilótának, két évre rá válogatott kerettag lettem. A vitorlázó- és sárkányrepülői mellé mindenféle más jogosítványt is megszereztem, például a kísérleti üzemit, azaz berepülőpilótait is. Az ilyen gépekkel a versenyzés fokozott veszéllyel jár, emiatt szinte minden évben kijutott egy baleset. Ezek közül „emlékezetes” egy 18 méteres zuhanás következtében szerzett állkapocscsonttörés, mindkét oldali arccsonttöréssel kombinálva, az utolsó versenyen pedig 39 méterről esve gerinctörés – az ilyeneket nemigen szokás túlélni. Azóta nincs halálfélelmem. „Rendes” évi baleseteim dacára tudtam hozni az eredményeket, így 15 évig nem estem ki a válogatottból. Érdekes, hogy a rekordok és a kupák ellenére inkább elszenvedett baleseteim miatt lettem médiasztár. Amire büszke vagyok: Bertók Attila, a jelenlegi sárkányrepülő-világbajnok az én szárnyaim alól nőtt ki.
– Bár a versenyzéssel felhagyott, azért a sporthoz mégsem lett hűtlen.
– A Hármashatár-hegy tetején található a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap egykori kiképzőközpontja. Itt építették ki a repülőbázist, ahol később a Puma vadászezred pilótáinak jelentős része megtanult vitorlázógéppel repülni, mivel a trianoni szerződés korlátozta a katonai és motoros repülést. A hetvenes évek közepétől 1989-ig ez volt a munkásőrség híradóközpontja, majd megszűnése után Németh Miklós kormányfő utasítására a katonák rohammal foglalták el az objektumot. A nyomok még ma is láthatók: az ajtókat berúgták, a vezetékeket kitépték a falból, hogy elszigeteljék a kommunista csoportot, ugyanis fokozottan fennállt a lázadás veszélye. Jelenleg a Pilisi Parkerdő tulajdonában van, én pedig pilótaközpontot működtetek itt.
– Mostanában egy igazi rocklegenda, a P. Box együttes életre keltésén fáradozik. Van ennek értelme manapság?
– Már a fiatalok is feszegetik Pandóra szelencéjét. A Pandóra által felnyitott, majd lezárt szelencében egyetlen dolog maradt: a remény. Szervezzük, hogy a P. Box különféle felállásaival, valamint neves vendégzenészekkel kiegészülve júliusban ismét maradandó produkcióval örvendeztetjük meg a közönséget.