Nagy késéssel feltáruló kis magyar világ

Sokak reflexe szerint ma is a nemzeti tabutémák közé tartozik a második bécsi döntéssel létrejött „kis magyar világ”, azaz Észak-Erdély és a Székelyföld 1940–1944 közötti Magyarországhoz tartozása. A visszacsatolás és a négy röpke év élményei, dilemmái lélekemelő elevenséggel tükröződnek vissza nagy íróink műveiben. Más kérdés, hogy ezek az írások hét évtizeden keresztül nem vagy csak alig voltak hozzáférhetők.

Az egyébként erdélyi gyökerű Szabó Dezső így ír egykori tanárairól kolozsvári látogatása kapcsán, amelyre az apropót a református kollégiumi véndiák-találkozó szolgáltatta: „A sokszázados erdélyi küzdelem felgyűlt bölcsessége nyilvánvalóvá tette előttük: hogy egy iskolának nem az a feladata, hogy beleszóljon a (…) politikai problémák harcaiba. Hanem: hogy fegyelmezetten és kitartó idegekkel belealkalmazkodva az adott viszonyokba: folytassa a századok munkáját és minden lehető szellemi és morális fegyverrel felkészítse a fiatal magyar lelkeket az életharc megvívására.” Németh László a Nyugat korabeli ankétján bölcsen, előrelátóan azt szorgalmazta, hogy az „egysorsú népekkel való szolidaritásba építsük bele a magyarok biztonságát”. Sajnos, ez a magyar állami türelmi politika Teleki Pál miniszterelnök halála után már nem volt zökkenőmentes, majd az idejében átállt Románia és a második világháborús magyar vereség megpecsételte a „kis magyar világ” sorsát.
Pomogáts Béla, a kötet írásainak válogatója és szerkesztője, aki egy kitűnő bevezető tanulmányt is írt a kérdésről, a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt hangsúlyozta: e válogatás nemcsak nemzeti emlékezetünket szolgálja, hanem ennek az emlékezetnek a megtisztulását is. Felidézte, hogy a Trianon-revízió korántsem valamiféle „reakciós” vagy szélsőjobboldali ügy volt; azt még a politikai élet szociáldemokrata oldala is egyöntetűen óhajtotta.