Szlovák óra előtt a Volán

2009. 03. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsinórban hatszor – összesen kilencszer – nyerte meg az Alba Volán a jégkorong-bajnoki címet, s mivel tavaly óta aligha gyengült, így idén a hetediket, illetve a tizediket szeretné begyűjteni. Ebben a tizenháromszoros – legutóbb 1988-ban – aranyérmes Újpest akadályozhatja meg. A finálé ma kezdődik Székesfehérváron, és az egyik fél negyedik győzelméig tart.
Szinte minden a Volán mellett szól. A jobb játékosállomány, a nagyobb tapasztalat, az osztrák ligában lehúzott két év, a nagyobb költségvetés, a fanatikusabb szurkolótábor. Az Újpestet mégis hiba volna leírni. Mégpedig azért, mert van egy olyan – csupa szlovák légiósból álló – sora, amelyik még a Volán Ocskay-, Palkovics-féle ötösével is felveszi a versenyt. Rufus, Kadlubiak, Dubek, Sikorcin és Zlocha nevével már a Mol-ligában is volt alkalmunk megismerkedni, az elkövetkező napokban talán meg is tanuljuk e sornak az összeállítását. Minden részletre kiterjedő statisztika helyett talán elég megemlíteni: a bajnokság rájátszásában Dubek és Zlocha 15-15 meccsen 31 pontot, Sikorcin pedig kilencen 23-at szerzett, aminek a fele sem tréfa. Az Újpest az ő vezérletükkel a hat szapporói világbajnokkal felálló Budapest Starst sima 3-0-s söpréssel intézte el az elődöntőben. S ha erre valaki legyintene, megjegyezzük: Sikorcin többszörös szlovák válogatott, s társai is éveken át a szlovák Extraligában edződtek. Érdekesség, hogy sokáig a fehérváriak is északi szomszédunktól erősítettek, ma viszont a már magyar állampolgárságú Ondrejcik személyében csupán egyetlen szlovák hokisuk van.
Pék György, az Újpest vezetőedzője, korábbi válogatott klasszisa nem is tagadja, hogy a légiósokra építi fel a taktikát: „A fehérváriaknak három olyan erős soruk van, mint nekünk egy, nagyon sok múlik azon, hogy Sikorcinék mire mennek. Az a realitás, hogy mi leszünk a másodikok, ám egyetlen meccset sem adunk fel, szeretnénk megnehezíteni a rivális dolgát.”
A Volán nehéz időszakon ment át az elmúlt hetekben. Menesztették az amerikai Ted Sator vezetőedzőt, megbomlott a csapategység, de a Dunaújváros elleni elődöntő a kiütköző hibák mellett azt is megmutatta, hogy az együttes még így is jelentős erőt képvisel a hazai mezőnyben. „El kell viselnünk az esélyesség terhét, a csapat van annyira profi, hogy ezt megoldja. Ha úgy játszunk, mint a Dunaújváros elleni harmadik találkozón, akkor magabiztos győzelmeket arathatunk a fináléban, ehhez azonban nagyon fegyelmezett teljesítményre lesz szükség” – hangsúlyozta a másodedzőből előléptetett szakvezető, Énekes Lajos.
A Volán számára nem ismeretlen érzés, amikor egy csapat játéka alapvetően egy soron múlik, 1999-ben így győzte le a Dunaferrt. Az Újpesttel is vívott már finálét, 2006-ban 4-1-es összesítéssel nyert. Azóta inkább a lila-fehérek kerete alakult át, hogy mást ne mondjunk, akkor még Ladányi Balázs volt a gárda vezéregyénisége.
A döntő ma Székesfehérváron kezdődik este hat órakor. A két csapat minden második napon játszik egymással (másodszorra tehát vasárnap), mindig este hattól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.