Egy vályúból való cselédek voltunk mink, s mi lett velünk? – teszi fel a kérdést a Sánta Ferenc Húsz óra című regényéből készült, azonos című filmben egy gazda. A saját földjükön gazdálkodó parasztok tulajdonuktól való megfosztásának és termelőszövetkezetbe tömörítésének a folyamatáról szól az Ostoroson – Páger Antal, Görbe János, Keres Emil, Őze Lajos, Bánhidi László, Bodrogi Gyula és Szirtes Ádám szereplésével – 1963-ban készült Fábri Zoltán-alkotás.
A játékfilm cselekménye röviden: a hatvanas évek első felében húsz órát tölt egy riporter a faluban, hogy az elmúlt húsz év eseményeit felidézze. Négy, a földosztásnál még 1945-ben együtt induló cseléd élete bontakozik ki a beszélgetések, visszaemlékezések közben. Az egyikből termelőszövetkezeti elnök, a másikból ávós lett, aki az ötvenes évek elején majdnem lelőtte a pártból kilépő Balogh Antit. Ezek a sorsok futnak bele a téeszesítésbe újabb konfliktusokat generálva: Varga Sándor párttitkár megöli a téeszbe belépni nem akaró Kocsis Bénit. Eközben pedig megtudhatjuk azt is, hogy „a szocializmus építése nem karácsonyfa-ünnepély”.
Ostoroson ma már kevesen emlékeznek a negyvenhat évvel ezelőtti forgatásra. Sós István, az önkormányzat gondnoka statisztaként szerepelt a játékfilmben sárkányt eregető gyermekként.
– Bejöttek az iskolába, és a kisebb termetű gyermekek közül húszat kiválasztottak. Közel egy hónapig itt laktak a színészek a faluban a házaknál; a kocsmákban nagy élet folyt.
Kaptatunk felfelé egy kis utcában, a házak nem változtak, csak a régi fakapukat cserélték ki modernekre. Köztük azt a barna tokost is eltüntették már, amelyen a filmfelvételre készült golyónyomok voltak. Azon keresztül lőtte le Kocsis Bénit Varga Sándor párttitkár.
– Bera anyó háza volt ez. Öt-hat éve új tulajdonos költözött ide, s mivel a férfi novaji, a nő meg ostorosi, jól tudták, mitől híres az az ajtó, de a szél annyira átfújt rajta, hogy igazán nem volt már praktikus, ezért lecserélték – magyarázza a férfi.
Biciklijüket toló fejkendős asszonyok figyelik terepszemlénket, nem értik, mit nézünk annyira a hétköznapi házon. Egy közeli tornácos épület ablakán idős néni leskelődik, a veje, Bartók István ki is jön hozzánk. Mikor megismeri a gondnokot, ajtót nyit. Húsz éve laknak itt. És előtte?
Nos, Bartókék a film forgatásakor még a hegy oldalában, pincelakásban laktak. Egészen 1966-ig, aztán egy faluhoz közelebb eső pincelakásba költöztek, majd egy faluszéli kis házba, s onnét ide, a hosszú tornácosba. Ő is statisztált a filmben gyermekként.
– Emlékszem rá nagyon jól, egy hónapra kikértek az iskolából. A házakhoz elszállásolt színészeknek kellett bevásárolnom. Reggel az Arany János utcában jelentkeztem Szirtes Ádámnál. Egy lánnyal lakott ott, aki feleannyi idős volt, mint ő. Először a hölgytől kérdeztem, mit hozzak a bótbúl, majd a művész urat faggattam ki. Páger Antalnak ritkábban kellett vásárolni. Mivel volt autójuk is, a nagyobb bevásárlásokat elintéztették a saját emberükkel.
– Pártérdek volt a film készítése. Biztosan könynyen kiadták az iskolából – vélelmezem.
– Jó tanuló voltam. Először arról volt szó, hogy csak az első két óráról hiányzom, de inkább nem mentem vissza tanulni. Azt mondtam a tanárnak, hogy anynyi itt a színész, hogy sokszor kell mennem ételért és italért, valamint cigarettáért.
Bartók István harminc évig autót szerelt, meg is roppant a dereka.
– Apám 1959-ben lépett be a téeszbe. A nagyapám viszont nehezebben mondott igent. Előtte ugyanis Svédországban járt az egyik fiánál, s ha tudta volna, hogy itt téeszesítés lesz, talán haza se jött volna. Két ökre volt s szekere, de azt is be kellett adnia a téeszbe – kezd családtörténetébe Sós István séta közben. Harminc évig ő is a téeszben dolgozott, de későn eszméltek, utólag tudja, hogy össze kellett volna adniuk a vagyonjegyeiket, hogy úgy vegyék ki a műhelyt, hogy kisszövetkezetet létrehozva gépjavítással foglalkozzanak.
Az emberek azonban nem fogtak össze, kivették a földjeiket, amelyek ma is parlagon vannak. Ő maga is szabadul a földtől, lassan eladja az utoljára maradt egyhektárnyi szőlejét is. Gyermekei fele itthon, fele Írországban. A családtagok pincérként, szakácsként dolgoznak kint.
Ostoros község Egertől három kilométerre délre, a Bükk lankáit lezáró völgyben található hegyi település. Az évszázadok folyamán többször elnéptelenedett. Első ízben a török haderő az egri vár hírhedt 1552-es ostroma során égette porig. A biztonságot nélkülöző, hányatott életmód miatt az emberek jószágaikkal együtt évszázadokon keresztül tufába vájt pincékben éltek. Ennek bizonyítékai a mai napig megtalálhatók; a forgatás idején ilyenben laktak Bartókék is. Bár a színészek megnézték, milyen különleges helyen élnek – s nem ők voltak az egyedüliek –, a pincelakások nem kerültek be a filmbe.
Magyarországon a téeszesítés első hulláma már 1948-ban elkezdődött, ám 1956-ig a parasztoknak csak töredékét – főleg a szegényeket – sikerült belépésre bírni. A téeszesítési folyamat befejezésére ötven évvel ezelőtt, 1959 és 1961 között került sor. Bár Ostoroson is számos konfliktus kísérte, nem tudni, melyik település története volt a Sánta-regény alapja: az író nem nevezi meg a regény helyszínéül szolgáló magyar falut. A könyvből készült Fábri Zoltán-film operatőre, Illés György Egerben nőtt fel, ő javasolta az ostorosi helyszínt.
Tény, Ostoroson is számos konfliktus kísérte a békekölcsön-jegyeztetést, a tsz-be agitálást. Többektől hallottuk, hogy egy gazdát zaklatással öngyilkosságba kergettek a szervezők. Mivel a rokonok már nem élnek, felderíthetetlen a történet.
A szövetkezetesítést követően, az 1960-as évek elejétől sorra elpusztultak a nehezebben megközelíthető dűlőkben lévő szőlőültetvények; a téesz a korábbi káptalani szántók területén alakított ki nagyobb szőlőtáblákat, megfelelve ezzel a nagyüzemi, mennyiségi szőlőtermesztés akkor modernnek gondolt követelményeinek. Viszont a termelőszövetkezet létrejöttével a faluban beszűkültek az érvényesülési lehetőségek. Ezt a kedvezőtlen hatást jól mutatja, hogy a község 1960-ban összeszámlált 1844 fős lélekszáma 1970-re 1783-ra csökkent.
Mielőtt a település újrabenépesítéséről faggatnánk a falu polgármesterét, a borkombinát épületében felkeressük a ma is működő Egyetértés Termelőszövetkezet elnökét, Rakusz Bernátot.
Ülünk a tárgyalóban, a magyar címer alatt. Rakusz Bernát 1972-től növénytermesztési főágazat-vezető, majd általános elnökhelyettes volt, 1999-től elnök. Elmondja: a szövetkezet tagjainak vagyonából 2000-ben megalapították az Ostoros-Novaj Bor Zrt.-t. Bár a részvénytársaság önálló gazdasági egységként működik, a szövetkezet mint vagyonkezelő továbbra is megmaradt, s van igazgatósága, felügyelőbizottsága, tagsága, időnként pedig közgyűlései. Vagyonukat apportként, szinte százszázalékos tulajdont képviselve vitték be a részvénytársaságba, amely 450 hektár szőlőt integrál, szerződéses viszonyban van a gazdákkal. A szövetkezet termeltet, felvásárol, palackoz s árukészletet értékesít.
Húsz évvel ezelőtt ötszáz taguk volt, a szőlőművelés mellett szántóföldi növénytermesztési és állattenyésztési főüzemáguk volt, de a hetvenes évektől – az egri bikavér sikerei miatt – a kékszőlő-termesztés lett a fő profiljuk. 1972-től évi 40–60 hektárt telepítettek, s egy tagban létrejött egy háromszáz hektáros területük. Gyakorlatilag az 1992-es vagyonnevesítés jelenti a téeszesítés ellentételezését, amikor a tagok vagyonát több szempont alapján szétosztották. Ám itt – ez igen ritka volt az országban – úgy döntöttek, hogy nem hordják szét a területet, hanem egy kezelésben hagyják, és a megtartott szövetkezet vállalja a művelést s a felvásárlást. A megmaradt 165 fős tagság kézi munkával műveli a földjeit, a gépi munka és a növényvédelem a termelőszövetkezet szolgáltatásának számít, amelynek árát a leadott szőlő értékéből vonják le – magyarázza a jól bevált gyakorlatot az elnök. Szerinte a jó működés titka, hogy a szövetkezet megelőlegezi a munkálatok árát a tagoknak. A szövetkezet évi hét-nyolc százalékos osztalékot fizet, de az idén – tekintettel a válságra – ez csak négyszázalékos volt. Az általuk létrehozott Ostoros-Novaj Bor Zrt. borai a hazai piac mellett lengyel és görög piacra jutnak el, egy rozéjuk 2006-ban Cannes-ban aranyérmet nyert.
– A szőlőtermesztés, bortermelés igen erős tradíció; a harmincas években a helyi Hangya Szövetkezet már Svájcba szállította innen a borokat – kezdi a régmúlttal Kisari Zoltán polgármester. A hetvenes-nyolcvanas években az itteni szőlő az egri borkombináthoz került, a nagyüzemi feldolgozás részese lett. A rendszerváltást követően Ostoros kannás boráról lett híres, majd egyre inkább a minőségi termelés helyszínévé vált. (Az kétségtelen, hogy az egri történelmi borvidék legmelegebb termőterületei Ostoros környékén találhatók.) Ma már a Gál-borászatnak vannak itt területei, s érdemes megemlíteni, hogy néhai Gál Tibor bora a világ száz legjobbja közé verekedte be magát.
Kisari Zoltán volt itt az utolsó tanácselnök, a rendszerváltás óta polgármester. Mint mondja, ha az ország távoli részein Ostoros polgármestereként bemutatkozott, egy szűk kultúrkör rögtön kapcsolta a Fábri-filmhez, még akkor is, ha Ostorost a térképen nem tudta volna elhelyezni.
Egyébként Ostoros, bár Eger mellett fekszik, 1959-ig Borsod megyéhez tartozott Mezőkövesd központtal, így Egerből sokáig út sem vezetett a ma már minden szinten a hevesi megyeszékhely közelségéből profitáló faluba.
Hogy milyen jövő előtt áll a település, nehéz lenne megmondani, de az biztos, hogy az utóbbi két évtizedben jelentősen nőtt a lélekszáma. Az Egerhez közel eső területeken, az egykori Bikus-dűlőben az 1990-es évek elejétől több ütemben telkeket mért ki az önkormányzat, ezzel jelentős mértékben megnőtt a falu lakosságának száma. 2001-ben 2399-en laktak a itt, először haladva meg az eddigi legmagasabb lélekszámot, az 1880-ben összeírt 1969-et, mára pedig számos modern, pihenőparkos, közösségi teres lakóövezetet létrehozva 2800-ra nőtt a lakosság.
Az 1963-ban forgatott Húsz óra című film Ostoros utcáit láttatva még igen szegény falut mutat, ma azonban jó infrastruktúrával rendelkező település fogadja az ide érkezőt. Az egykori pincelakásokból tájházat és idegenforgalmi hasznosítású borospincét hozott létre az önkormányzat.
De változnak az idők, nem biztos, hogy a szőlőművelés lesz továbbra is a legjövedelmezőbb üzletág. Eger felé indulva fiatal fenyőerdő látszik az autó ablakából. A Rakottyás-dűlő igazi szőlőtermő terület volt évszázadokon át. Ma már csak keserű emlék, hogy a délnyugatra néző meredek domboldalon a gyakori eróziós károk miatt rendszeresen puttonnyal kellet visszahordani a földet a sorok közé. Ez a kínkeserves szőlőművelés persze ösztönzést jelentett a gazdáknak a termelőszövetkezetbe lépéshez. Eltelt ötven év, a rendszerváltást követően az új tulajdonosok már nem akarták puttonnyal hordani a földet, ezért kivágták a tőkéket, és a fenyőfaüzlettől várják megélhetésüket, üzleti hasznukat.
origo.hu
Magyar Péter Ukrajna EU-csatlakozása ügyében saját magának mond ellent
