Abaújszántó gótikus temploma

Abaújszántó három és fél ezer lelkes település a Zempléni-hegység nyugati lábánál lévő lapályon, a régi kassai országút mentén, a Szerencs-patak és az Aranyos-patak összefolyásánál. Az 1300-as évek végétől mezővárosi, egészen 1902-ig városi rangú település volt, a XX. század végén Abaúj vármegye második legnépesebb helysége Kassa után, csaknem ötezer lakossal. Városi címét öt éve, 2004. július 1-jén kapta vissza. Első ízben 1275-ben szerepel a neve írásban – Zamthou formában –, az Abaúj előnév 1880 óta különbözteti meg a többi Szántó nevű településtől.
„Hajdan híres bortermő hely volt – olvasható az 1897-ben megjelent Borovszky-féle vármegye-monográfiában –, szőllejét már 1275-ben említik, valószínűbb azonban, hogy nagyobb szőllőtelepítést a Károly Róbert alatt bevándorolt olaszok végezetek. A filloxéra pusztításai az utóbbi évtizedben a lakosokat nagyrészt a földművelésre szorították, mai bortermelésük a múlthoz képest számba sem vehető. A szőllők újjáalkotása mindamellett is megkezdődött, bár nem olyan kiterjedt mértékben, mint azt e fontos gazdasági ág követelné.”
Régi pincéi a legnagyobbak közé tartoztak, az 1800-as évek végén 2500 hordónyi bort tároltak az összesen másfél kilométer hosszú folyosókon, ahol kisvasúton szállították az árut. A Kassa segítségével az előző századfordulón megindult szőlőtelepítés után inkább a kiváló gyümölcsfajták – főként a gönci kajszibarack – termesztésével foglalkoztak a helybeliek, de az utóbbi idők borreneszánszából sem maradtak ki: májusban évről évre megünneplik Ivó napját.
Szántó egyháza a középkorban a szerencsi esperesség területéhez tartozott, amely az Aranyos vizéig terjedt. Dézsmáját 1275-ben az egri püspök visszaadta a káptalannak, plébániája az 1335. évi tizedjegyzékben is csupán öt garassal szerepelt. Egy 1378-as birtokösszeírás 130 jobbágyportát vett számba Al- és Felszántón – ez tekintélyes népességet jelentett abban az időben –; az 1427. évi adólajstromban pedig már 545 lakóház után szedtek adót a mezővárosi (oppidum) rangú településen. Két évvel később befészkelték magukat Hegyaljára a cseh husziták. Hunyadi János főkapitány füstölte ki őket a környékről, ő helyezte vissza királyi tulajdonba Szántót, majd kormányzóként a saját birtokai közé foglalta. A XV. század végén jelentős céhes ipart űztek a városban, tímárokról, gubacsapókról, vargákról és bocskorkészítőkről szólnak az adatok, de biztosan tevékenykedtek kannások, kádárok, bognárok is a borvidéken fekvő népes településen – amelynek pecsétjén 1505-től ott látható a szőlőfürt is.
Abaújszántó plébániatemploma – a legnagyobb középkori emlék a környéken – a településen áthaladó régi országút piaccá kiszélesedő terén található. Keletelt tengelyű gótikus épület a XIV. és XV. századi építkezések alaprajzával és formáival. Alul négyzetes, a második emelettől nyolcszögletű tornya, de különösen a hajó és az oktogonális szentély arányai, ablakai a kassai Szent Erzsébet-templom korabeli építkezésének hatását tükrözik. A szentélyben lévő, sajnos részben átfaragott Mátyás korabeli szentségház szintén kassai kapcsolatra, ottani mester munkájára utal. A Thököly és Rákóczi vezette szabadságharcok alatt sok kárt szenvedett templomot a XVIII. században barokk stílusban renoválták, oltárai és berendezési tárgyai is abból az időből származnak.