Gályák és vérengzések

A baranyai Máriagyűd kegyhely történetének korai szakasza a legendák ködébe vész. Egyes feltételezések szerint már az ókeresztény korban is állt itt egy köztiszteletnek örvendő kegyszobor, mások „csupán” II. Géza királyig vezetik vissza a búcsújáró hely történetét. A Szentföld felszabadítására indított második keresztes hadjáratba igyekvő VII. Lajos francia király csapataival megfordult a környéken, állítólag Máriagyűdön is. Átverekedték magukat a király kíséretében utazó Odo de Deogilo szerzetes leírása szerint mocsarakban, patakokban és folyókban túlontúl gazdag országon, s egyes feltételezések szerint megálltak a Dráva közelében, Siklós mellett található kegyhelyen. Ha így történt, akkor 1147-ben már ismert hely lehetett Máriagyűd, s talán csakugyan állt itt egy kis kápolna a kegyszobor védelmére. Mindenesetre az első kőtemplomot 1148-ban emelte II. Géza.
A legrégebbi kegyszobor azonban sajnos elveszett, s 1543-ban a templomot is mecsetté alakították az országot megszálló törökök. Amikor azonban 1687-ben, a nagyharsányi győzelem után felszabadult a vidék, két évvel később Kaproncáról új kegyszobrot hoztak Gyűdre. Ekkor már ferencesek kezelték a búcsújáró helyet, 1689-ben Vécsey Gábor szigetvári kapitány adta a barátoknak, akik saját rendházukból hozták az újjáéledő kultuszhoz a szobrot. Sajnos ez is elkerült a kegyhelyről, mivel a túlnyomóan ortodox rácokból álló csapatok elől 1704-ben Eszékre menekítették. A halottak nevét megörökítő Necrologium szerint gyilkosság is történt: a „rác lázadás” alkalmával, 1704. március 24-én megölték a házfőnököt és két hitszónokot, méghozzá meglehetősen kegyetlen körülmények között; amint az a historia domusból kiderül. A házfőnök a vad rácok elől menekülő lakosokat védelmezte, ám elfogták és a kolostor udvarán lefejezték. A hitszónokokat féktelen dühökben megcsonkították a kivégzés előtt. A ferencesek rövid időre a kegyszoborral együtt elmenekültek a környékről, viszont később már hiába kérték, majd követelték vissza rendtársaiktól a szobrot peres ügyüket egyenesen Róma elé terjesztve. A nagy becsben álló kincs ma is az eszéki ferences templomban van, mert a bírák attól tartottak, hogy az eszéki nép fellázadna a kegyszobor elszállításának hírére.
Máriagyűdnek ismét kegyszoborra lett szüksége. Egyes források szerint Nesselrode Vilmos Ferenc, mások szerint – és ez a valószínűbb – Radonay Mátyás Ignác pécsi megyés püspök sietett a gyűdiek és a búcsújárók segítségére: elkészíttette az új, Szűz Máriát ábrázoló kegyszobrot, amely nagyon hasonlít a régire.
Aki ma a hatalmas, barokk templomba látogat, ezt a szobrot láthatja a klasszicista fehérmárvány oltár közepén, a tabernákulum fölött, négy aranyangyaltól övezve, Kisjézussal a karjában. A templom falain és az oltár fölött temérdek fogadalmi tábla olvasható szlovén, német és magyar nyelven. Máriagyűd ugyanis a soknemzetiségű kistérség összes katolikusának búcsújáró helye, de az egész történelmi Magyarországból érkeztek és érkeznek ide a zarándokok.
A rendháznak értékes könyvtára volt egészen 1950-ig, amikor előbb a szerzeteseket, majd a bibliotékát is elszállították. A könyveket Pécsen válogatták, de állítólag már a gyűdi rakhelyről megkezdték a fosztogatást; így tűntek el a házban őrzött autográf Kossuth-levelek.
A könyvtárból ma már csak „romok” vannak meg. Ezek közé tartozik Szentiványi Márton (1633–1705) jezsuita szerzetes Curiosiora et selectiora variarum scientiarum miscellanea című művének 1696-ban Nagyszombatban nyomtatott kötete. E könyv már magában is sok érdekes megfigyelést, gondolatot, feljegyzést, tudnivalót tartalmaz, melyeket a szerző a nagyszombati kalendáriumban megjelent írásaiból válogatott egybe. Hajdani tulajdonosai azonban még meg is toldották bejegyzéseikkel. Kicsit talán túlzás Szentiványi munkáját enciklopédiának nevezni, de a szerző tagadhatatlanul érdekes és változatos olvasmányt állított össze minden komolyabb szerkesztési törekvés nélkül, amely írások a teológiától az optikáig, a csillagászattól a botanikáig sokféle diszciplínát ölelnek föl.
Talán e változatos tartalom eredményezte, hogy a könyvre nemcsak gyakran hivatkoztak a következő százötven év magyar szerzői, hanem sokan forgatták is, ezért nem ritkák a jegyzetekkel ellátott, házilag kiegészített példányok.
A máriagyűdi kolostor könyvtárában őrzött példánynak korábban legalább két tulajdonosa lehetett: valamelyik, a kisatírozás miatt már kideríthetetlen jezsuita kolostor 1719-ben, illetve egy magánszemély: „Ex libris Franc. F. Otrokocsi” – olvasható kissé nehezen a kihúzás miatt. Ő pedig alighanem Otrokocsi Fóris Ferenc, a sokat szenvedett egykori gályarab volt, aki öregségére katolikus hitre tért. A sok viszontagságon átment kolostorba került a fényes udvarokat és szörnyű gályákat megjárt hajdani tudós hitszónok könyve.