Görög álom magyarokkal

Évia a kevésbé ismert turistaparadicsomok között szerepel Görögországban, de a gazdasági válság éppenséggel a kedvelt úti célpontok közé emelheti a sokarcú szigetet, ahol több olyan magyarba botlottam, aki itt találta meg boldogságát.

Limberisz Jannisz fekete hajú, naptól cserzett bőrű, hatvan év körüli görög halász, akinek minden álma teljesült. Alkalmi tavernát működtet a Lihadoniszia-szigetek legnagyobbikán, ahová saját hajójával szállítja a kirándulókat felesége és két fia segítségével Agiosz Jorgosz faluból. Ilyenkor a hűtőtáskák mélyéről fehéres színű úzót vesznek elő, polipot és tintahalat szervíroznak az ámuló vendégek elé. A természet igen bőkezű itt. Ilyen fehér homokos, nyugodt öblöt még a tizenötezer kilométernyi tengeri partszakasszal büszkélkedő ország lakói sem mindig látnak. A görög szárazföld és Évia szigete közé szorult tengerárok színe az ibolyakéktől az indigókékig terjed.
Jannisz az előfutára azok törekvéseinek, akik a gazdasági válság idején megpróbálják népszerűsíteni Görögország olyan tájegységeit, amelyek iránt eleddig elsősorban a belföldi turisták mutattak érdeklődést. Évia déli területei csupán ötven kilométerre találhatók a görög fővárostól, s van, ahol tizenöt percenként jár a komp a szárazföld és a sziget között. A szárazföldtől mintegy tíz kilométerre található, kétszáz kilométer hosszan elnyúló szigeten 250 ezren élnek. A szigetnek számtalan arca van. Templomainak közelében, ahol ortodox szentek földi maradványai előtt imádkoznak a hívők, emelkednek olyan többtonnás kövekből rakott hegyi építmények, amelyeknek az eredetéről még hiteles elképzelések sincsenek. Emellett számtalan történelmi emlék, gyalogos- és kerékpáros-tanösvények, vízesések és csodálatos, nyugodt vizű tengeröblök.
Ingatlanfejlesztésbe kezdtek itt a helybéliek, panziókat építenek, szálláshelyeket alakítanak ki. Van példa, amelyhez igazodhatnak, hiszen az egyik településen olyan tenger- és gyógyvizes fürdő működik, amelynek ötcsillagos szállodájában Omar Shariff, Churchill, Greta Garbo és természetesen az Onassziszok is gyakori vendégek voltak. Szegényebb, de szintén romantikus képet nyújtanak a hálófoltozó halászok. Sok közöttük az egyiptomi arab, akik a két ország megállapodásának köszönhetően halászhatnak itt.
– Jól dolgoznak, olcsón, és nem italoznak – említ három fontos érvet kísérőnk, Evangelosz Angelisz, a sziget turisztikai szövetségének elnöke. A halászok este kilenckor hajóznak ki, hálójuk szélén reflektorok világítanak, amelyeknek a fényére a felszín közelébe úsznak a halak. Hajnalban behúzzák a hálót, s ha partot érnek, ládákba rakják a fogást, jéggel hűtik, és útnak indítják a halat, hogy délre ebéd készülhessen belőle Athénban.
Korántsem ilyen békés körülmények fogadták a Görögországba érkező magyar tűzoltókat két évvel ezelőtt, 1997 augusztusában itt, Évián. A hajtűkanyarokkal teli, kőomlásokkal veszélyeztetett úton, a nehezen megközelíthető, hegyi települések között most is tűzoltók várakoznak. Májustól augusztusig ugyanis bármikor tűz üthet ki a hegyoldalakban, az olajfák pedig valósággal magukba szívják a tüzet – hallom a különös megfogalmazást az itt élőktől. Szetta településen a Kikkidisz család tavernájában egy pillanatra csend lesz, amikor a pult mögötti családi képek fotografálásába kezdek. Kiderül, hogy az egyik képen öt görög tűzoltó portréja látható, akik a szélirány megváltozása és a lángok továbbterjedése miatt a település határában lelték halálukat.
Jorgosz Kokkálász, a nyolcvanlelkes falucska mezőgazdasági egyesületének vezetője elmondta: értékes gyógynövény termesztésébe fogtak, s a falu minden lakosa kiveszi részét az aratásban, csomagolásban és forgalmazásban. Ők kezelik a hókotrókat, erőgépeket is, régi kőszínházukban pedig hangversenyeket tartanak.
Az éviai körút alatt találkozom Dirzu Ildikóval, aki Athénban él, de gyakorta tartózkodik a szigeten. Férje román, Dirzu Andrei egykori Davis-kupás profi teniszező, akinek ismert teniszklubja van a görög fővárosban.
– Szüleim, Árpád és Margit a Kolozs megyei Zsobokon születtek, én pedig Kolozsváron. A román röplabda-válogatott tagja voltam, férjemmel a bukaresti testnevelési egyetemen ismerkedtem meg. A kilencvenes években a férjem lett a görög teniszválogatott edzője, s mivel mindig meghosszabbították a szerződését, itt ragadtunk – mondja.
Ildikó kongresszusokon fordít, s ha szükséges, az athéni bíróságon tolmácsol magyar gyanúsítottaknak. Mert van ilyen is, a bankkártyacsalók és a kábítószercsempészek között sajnos akad egy-két hazánkfia is.
– Édesanyámék Kolozsváron élnek, de Zsobokon fenntartják a víkendházunkat. Évi két-három alkalommal én is hazalátogatok. Tizennyolc éve Görögországban élek, de erdélyi magyar vagyok – mondja az asszony.
Berekméri Ágnes Marosvásárhelyen született magyar családban. Gyermekkorát Brassóban töltötte. A Bolyai Farkas Líceumot végezte el, majd Temesváron elektromérnöki végzettséget szerzett. Ott tanult ösztöndíjasként görög férje is. A kosárlabda révén ismerkedtek össze, majd, az egyetem elvégzése után, 1987-ben Athénba kerültek. Amikor a férje harminc év bankszakmában eltöltött munkaviszony után, negyvenhét évesen nyugdíjba ment, Éviára költöztek. Ma már szállásközvetítéssel is foglalkozik, magyarokat kalauzol a szigeten.
Ágnes négy évvel ezelőtt tíz olajfát ültetett. Már tavaly volt termés, de még nem annyi, hogy fedezze egész évi olajszükségletüket. Ez három főre számítva, néhány rendezvényt bekalkulálva évi 60 litert jelent.
Az itteni görögök egyébként négy-öt órát eltöltenek egy vacsorával. A tavernákban a kenyeret olívaolajjal ízesítik, s mindent abban sütnek.
Kimiben polipok száradnak a vendéglő bejárata fölött. Egy idős görög férfi énekelni kezd. Csend lesz, mert a görög hagyomány szerint megtiszteltetés az, ha egy öreg halász nótára kap vagy anekdotázni kezd. Észrevétlenül ül egy asztalnál fiával, menyével és unokájával Dukissza, azaz a Hercegnő, Görögország egyik legnépszerűbb, tradicionális dalokat éneklő művésze is. Mint mondja, Athénból jöttek ide kirándulni, s nagyon jól érzik magukat.
Európában 520 elismeréssel Görögország vezeti a part- és víztisztaságért járó „kék zászló” minősítés listáját. Az éviai Marmari polgármesterétől, Nikolaosz Manolisztól megtudom, több öblüket tisztítják májusban, június első felében, hogy megkaphassák az elismerést. Az összességében három kilométernyi strandot most a négy órában foglalkoztatott közmunkások lepték el. A 3500 lakosú településen nincs munkanélküliség, karisztoszi kőbányájukban még albán vendégmunkásokat is alkalmaznak. Sokan élnek halászatból, hiszen a legfinomabb halat a dél-éviai öblökben lehet fogni. Kikötőjüket új helyre költöztetik, hogy a régiben csak a hangulatos halászhajók köthessenek ki.
Neisz Andrea is az éviai Agiosz Jorgosz településen él, ahol Limberisz Jannisz, az álmait megvalósító görög halász. Andrea hagyományos tavernát működtet férjével, Panosszal, aki tengerésztiszti akadémiát végzett, és kétféle küzdősportban fekete öves bajnok.
– Vácott érettségiztem, majd két évig a dunakeszi traumatológián dolgoztam mint asszisztens. Később, 1992-ben Németországba kerültem, s öt évig szintén az egészségügyben dolgoztam.
Férjével egy athéni kikötőben ismerkedett meg. Meglátni és megszeretni, ennyi volt. Egy év múlva, 2002-ben Andrea csapot-papot otthagyott, s kiköltözött Görögországba.
– Férjem családjának a vállalkozása a taverna. Abszolút görög lokál, túlnyomóan görög kirándulóknak. A szardellagrillezési technikánk miatt más falvakból is eljárnak hozzánk. Férjem édesanyja a zöldségsütés mestere, másik fia a kagyló- és rákkészítésben kitűnő. Mindenki tudja, hogy mi az erőssége, én inkább a salátakészítésben jeleskedem. Az én feladatom a magyarok igényei szerint alakítani a konyhát. Képtelenség, de volt olyan idelátogató magyar, aki azt kérdezte, hogy miért nincs gulyásleves és miért nincs rántott szelet. A hollandok, románok és szerbek kíváncsibbak: megkóstolják a kagylót, a rákot. A magyar általában legfeljebb csirkesouvlakit és gíroszt akar enni.
– Ön megváltozott az itt eltöltött évek alatt?
– A barátaim szerint annyiban változtam, hogy kezdem görög szemmel nézni az időt és a kilométereket – szögezi le Andrea. A görög étkezési szokásokat megkedvelte, nem a friss ételben s az olívaolaj használatában látja a hosszú élet titkát, hanem a mienktől eltérő kapcsolatrendszerben. – Leülnek egymással beszélgetni. Lehet, hogy hangosan vitatkoznak, de tíz perc múlva már mindent elfelejtenek. Kibeszélik a problémáikat – jellemzi a helyieket.
Panosz és Andrea most kéz alá dolgozó, zöldségpucolást, udvarseprést, takarítást, serpenyőmosogatást végző munkatársat keres havi hatszáz eurós fizetésért, szállásért, ellátásért. Magyarhoz ragaszkodtak, de még nem találtak megfelelő jelentkezőt.