Gótikus vártemplom Szerencsen

Béla királyunk, e néven a negyedik, 1241-ben – az őt a mohi ütközetből kimenekítő testőrsége iránti hálából – számos birtokot adományozott a jeruzsálemi Szent János Lovagrendnek az országban. Egyet Szerencsen, a kénes-salétromos gyógyfürdő környékén, ahol a tatárjárás után erődített klastromot és ispotályt építettek a keresztesek. Régi kútfők szerint a Szent Benedek-rendieknek is volt egy monostoruk a Rákóczi-vár helyén – IV. Bélának az 1247-ben kelt másik adománylevele említi –, az Árpád-kori Szent Péter és Pál bencés apátság szintén elpusztult a huszita háborúkban.
A ma tízezer lakosú, élénk forgalmú zempléni város így is gazdag műemléki látnivalókban, történelmi eseményekben és hírességekben. Már a honfoglalás menetét elbeszélő névtelen jegyző gesztájában is szerepel „a Takta vize mellett elterülő mező, egészen a Szerencs hegyéig, ahol Árpád vezér és főemberei dolgukat félbehagyták, és több napig ott maradtak…” (Anonymus, 17. fejezet). A helynév eredetének a krónikás általi fejtegetése – „Szerencs, szerencse, szerelem” – kedves kísérletezés, az okiratokban 1219-től változatos alakban szereplő „Shyrinch” azonban szláv eredetű földrajzi név, ami nem ritkaság Zemplénben. Folyóvizek találkozását jelenti. A középkorban a Monaki és a Dobi családok voltak a település földesurai, Hunyadi Mátyás uralkodása idejében mezővárosi rangra emelkedett Szerencs.
Az említett Rákóczi-várat az 1500-as évek elején építették a bencés rendház köveiből akkori urai, a Bebek grófok. Egy ideig Szapolyai János király, majd özvegye, Izabella lakott benne, 1556-ban Ferdinánd király fővezére, a rabló Balassa Menyhért foglalta el. A hódoltság idején Tokaj előváraként szolgáló Szerencset 1583-ban Rudolf császár 9160 aranyforint zálog fejében átadta Rákóczi Zsigmondnak, aki 1603-ban a vár valóságos tulajdonosa lett. 1607-ben itt választották erdélyi fejedelemmé. A kuruc-labanc háborúskodás idején fontos szerepet játszott szerencsi vár, forgandó szerencsével, de a Rákóczi-dinasztia kezén maradt egészen 1711-ig. Ekkor utolsó urának, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek idegen földre kellett menekülnie, a bécsi udvar elkobozta, majd kincstári uradalomként kezelte, adta bérbe és zálogba egészen az újkorig.
Szerencsnek négy régi temploma van, a 37-es országút mellett látható ötödik az ezredfordulón épült. A legöregebb és legszebb műemlék a reformátusok egyháza, amelyik a város főutcájától kissé északra, a szőlőhegy lábánál található. Meredek lépcsőn jutunk fel a középkori kerítőfal övezte tornyos épülethez, amelynek formája, alaprajza és részletei azonnal elárulják gótikus mivoltát. Egy 1321-ből származó adat említi először, vélhetően a település akkori földesurai, a Károly Róberthez hű Monakiak alapították Szent György tiszteletére. A husziták kifüstölése után, az 1480-as években átépítették és bővítették, ebből az időből származnak érett csúcsíves ablakai, a toronyalja és a szentély boltozatai és külső támpillérei. Rákóczi Zsigmond 1595-ben adományozta a helyi protestáns gyülekezetnek, amelynek egyben prédikátora is volt. 1605-ben a templomban tartott „részországgyűlésen” választották erdélyi fejedelemmé Bocskai Istvánt, „czímzetes szerencsi királyt”, aki a következő évben királyi városi rangra emelte a hegyaljai települést. Bocskai halála (1606) után egy évig viselte a fejedelmi címet Zsigmond, 1608-ban az egyház kriptájában helyezték örök nyugalomba, emlékére 1618-ban készíttették fiai a templom hajójában látható vörösmárvány síremléket. Az 1646-ban öntött öregharang I. Rákóczi György ajándéka; szerencsésen megmenekült az 1899. évi, villámcsapás okozta tűzvésztől, amely nagy kárt okozott az épületben. A helyreállítás akkor Sztehlo Ottó egyetemi tanár terve szerint történt, a közeljövőben újabb, külső-belső renoválásra kerülhet sor norvég eredetű eurós támogatással.