Már halottjai vannak a teheráni tömegtüntetéseknek. Mit látunk valójában: választási eredményekben csalódott tömeget, kívülről gerjesztett lázongást, vagy ez már új forradalom előszele?
– A kívülről gerjesztett lázadás feltételezése olyan furcsa, hogy ez még az irániaknak sem jutott eszükbe. Ez a szavazás olyan választás volt, amelynek során a szokásosnál sokkal jobban felkorbácsolódtak az érzelmek. Az irániak elhitték, hogy számít a szavazatuk. A múlt heti választást megelőző viták, különösen az elnök Ahmadinezsád és fő riválisa, Muszavi közt a televízióban folytatott „párbaj” volt az, ami rendkívüli érdeklődést keltett. Az említett vita közvetítése alatt az egyébként mindig nyüzsgő városok utcái kiürültek: állítólag negyvenmillióan ültek a tévékészülékek előtt. Szinte példátlan volt a lelkesültség a választások iránt, az állampolgárok 84 százaléka élt választójogával, akár órákat vártak arra, hogy az urnák elé állhassanak. A választások után az emberek különböző eljárásbeli furcsaságokat tapasztaltak. Először is igen gyorsan jöttek az eredmények, gondoljunk bele: több mint negyvenmillió szavazatot kellett összeszámolni! A megszokott eljárási rend is felborult: a választási törvény szerint a szavazás lezárultával három napig élhet valaki panasszal. Majd ezt követően az Őrök Tanácsa, amely egyfajta alkotmánybíróság, állást foglal a választásokról, és a legfőbb méltóság, Hamenei ajatollah bejelenti a választások eredményét.
– Ezúttal másképp volt?
– Most nem ez történt. Le sem zárult a szavazás, amikor már jöttek az első eredmények. Még aznap hajnalban kihirdette Hamenei ajatollah a végeredményt. Eddig területi elven egyesítették a szavazatokat, most ez nincs, még azt sem tudjuk, mennyi volt az érvénytelen voks. Tehát ezeket a szokatlanságokat látva sokan úgy gondolják, hogy az ő szavazatukat nem vették figyelembe. A tüntetéseken épp ezért jelentek meg ilyen feliratok perzsául, az utóbbi időben angolul: „Hol az én szavazatom?”
– Mit változtat ezen a téren az a hét elejei fejlemény, hogy az Őrök Tanácsa elrendelte a szavazatok újraszámlálását?
– A kérdés csak az, hogy mennyit számolnak újra az úgynevezett vitatott helyeken, ez mennyi ideig fog tartani, és még egy, ki fogja ezt ellenőrizni.
– A hivatalos bejelentés szerint Ahmadinezsád a szavazatok 63 százalékát, míg Muszavi 34 százalékát szerezte meg. Ez 97 százalék. A maradék három százalékon osztozott a másik két elnökjelölt, ami azért is különös, mert ők a közelmúlt ismert személyiségei.
– Ez különösen furcsa, ha szem előtt tartjuk azt, hogy az előző elnökválasztásokon Karrubi ajatollah – ő volt az egyetlen ezen a voksoláson, aki egyházi méltóságot viselt – 17 százalékot gyűjtött be. Most eredménye 0,9 százalék. Az is elgondolkodtató, hogy a Forradalmi Gárda volt parancsnoka, Rezái is elenyésző számú szavazatot kapott. Még egy furcsaság is kiderült: ezeket az embereket szűkebb pátriájukban is nagy arányban megverte Ahmadinezsád elnök. Például Muszavi, aki azeri származású, Kelet-Azerbajdzsán tartományban is vereséget szenvedett. Ez ellentmond az előrejelzéseknek és a korábbi eredményeknek.
– Muszavi a mérsékelt reformer képében jelent meg a nyugati tömegtájékoztatási eszközökben. A nyolcvanas években volt kormányfő, mégpedig az Irakkal vívott háború időszakában. Ám az utóbbi húsz évéről keveset tudunk. Egyes források szerint a 2000-es évek elejétől az Őrök Tanácsa mellett működő tanácsadói testületet vezette, tehát számtalan szállal kötődött a hatalomhoz. Még az Ahmadinezsád elnököt nem kedvelők is úgy nyilatkoztak róla, hogy sótlan, karizma nélküli, szürke jelölt.
– Az egyik aduja épp az az időszak volt, amikor háborús körülmények között vett részt az ország irányításában. Persze nem luxuskörülményeket biztosított, de a lakosság ellátása akkoriban zavartalan volt. Erre tömegével emlékeztek az emberek, hogy ilyen hosszú, nagy véráldozattokkal járó háború alatt a lakosság nem éhezett, minden alapvető élelmiszerrel ellátták. A szürkeségről pedig csak annyit, hogy meg tudta szólítani az embereket. Például a Mahmúd Ahmadinezsáddal folytatott tévévita felkeltette iránta a rokonszenvet. Az elnök szerintem két nagy hibát is elkövetett, amely nem fér bele az irániak ízlésébe. Olyan határokat lépett túl, amelyeket egy átlagember nem tesz meg. Ahmadinezsád Mir Hosszein Muszavi feleségének hitelességét kezdte kétségbe vonni, aki aktívan részt vett férje kampányában. A Közel-Keleten nem szokás, hogy egy férfi nyilvánosan másik férfi feleségét bírálja. A másik dolog pedig a volt elnök egyik gyakori témájának, a korrupciónak a felemlegetése úgy, hogy az őt megelőző adminisztráció politikusairól beszélt, mégpedig nevesítve őket. Ez a viselkedése nagyon sok iráni embert felháborított.
– Olyan választási eszközök jelentek meg Iránban, amelyek korábban csak a nyugati országokban voltak tapasztalhatók. Sohasem volt tévévita, a választási stábok külön színe, kampányjelszavak, a választási fellépések megkoreografálása, a feleség megjelenése a választási programokon. Nem lehet ezen „idegen módszerekre” fogni majd a túlfeszült érzelmeket?
– Nemcsak Muszavinak volt kampányszíne, a zöld, hanem az Ahmadinezsád-híveknek is, akik a nemzeti színeket használták. Muszavi jelszava „a zöld remény”, míg Karrubié a „változás” volt. Nem feltétlenül biztos, hogy ez elítélendő. Ha Amerikában jól működik, akkor máshol is jól működik, úgy látszik, hogy ilyen kampánymódszerekkel jól lehet lelkesíteni.
– A televíziós felvételek arról tanúskodnak, hogy a nők a tiltakozók között szép számmal vesznek részt. A kampányidőszakban is kiemelt helyen szerepelt a női jogok kérdése, nem beszélve a feleségek fellépéséről. Voltak olyan elemzések is, amelyek szerint a magas részvétel az új női szavazóknak köszönhető, akiknek megint Muszavi oldalán kellett volna megjelenniük. Mennyit változott a nők helyzete Iránban?
– A nők helyzete az utóbbi években a régi szabályok felélesztésével határozottan romlott. Az emberjogi szervezetek például olyan dolgokról számolnak be, hogy az egyetemeken kvótákat vezettek be a női hallgatók számának korlátozására. Ez visszalépés a korábbi helyzethez viszonyítva. A választások előtt láttam egy összeállítást arról, hogy mely jelölt miként vélekedik a nők helyzetéről. Ebben Karrubinál fedeztem fel egy meglepő programpontot, amely nemcsak azt indítványozza, hogy töröljenek el mindenféle kvótát, hanem azt is, hogy a nők mindenhol kapjanak helyet, még az Őrök Tanácsában is. Muszavi is több jogot sürgetett a nőknek, míg Ahmadinezsád egyik közeli munkatársa útján igen konzervatív nézetekről tett tanúbizonyságot. Azok a nők, akik először mentek el szavazni, akiket a kampány hívó szava elért, többségükben a mérsékelt jelöltekre szavaztak.
– Lehet-e ezt vagy azt a jelöltet a síita papság jelöltjének nevezni?
– Nincs olyan, hogy papság, legalábbis politikailag nincs. Az utcai eseményeket tekintve pont ezt a megosztottságot látjuk. A háttérben az iráni vezetés borzasztóan megosztott. A színfalak mögött zajlanak olyan folyamatok, talán harcok, amelyeket nem látunk, így semmit se tudunk róluk. Komban 14 molla kiállt Muszavi mellett, állítólag itt is voltak összecsapások. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szegényebb rétegek sem szavaztak egyöntetűen Ahmadinezsádra. Voltak olyanok, akiknek jutott a kormány által osztogatott burgonyából, vetőmagból, voltak szerencsésebbek is, akik pénzt kaptak, de mindenki aligha részesülhetett ilyen adományokból.
– Az irániak mindennapi élete engem emlékeztet a szocializmus utolsó szakaszára: már nem ügyelnek annyira a gondolatkifejezés elnyomására, de azért működik a cenzúra, már kezd nyiladozni a fogyasztói társadalom, már léteznek azok az apró materiális örömök, amelyek megédesítik az életet.
– Nagyjából egyetértek ezzel, még az előző választás előtt mondogattuk, hogy Irán a késő Kádár-korszak éveit éli. Egy igen jelentős különbséggel: a rendszert nem lehet megkérdőjelezni, míg nálunk voltak ilyen bírálók. Amit elmondott, az a rendszer keretein belül létezik. Fő irányvonalakat, fő kérdéseket, fő külpolitikai nézeteket nem lehet megkérdőjelezni. Idetartozik a nukleáris kérdés is, amelynek tartalmában minden jelölt egyetért.
– Hogyan tovább Ahmadinezsáddal? Ha nem tudja bizonyítani, hogy országa atomprogramja békés célú, akkor a Közép-Keleten szép lassan belesodródunk egy újabb háborúba?
– A rövid válaszom az, hogy nem tudom. Ha hosszabbat kér, akkor az a véleményem, hogy a tömeges szavazás megrendítette az adminisztráció legitimitását, megkérdőjelezett bizonyos pozíciókat. Fellépett egyfajta bizonytalanság, ami miatt sokkal nehezebb lesz ugyanazt a politikát követni az országon belül és kívül is. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint éppen ez a belpolitikai elbizonytalanodás oda vezethet, hogy a külpolitikában nyitás válik szükségszerűvé. Persze nem fordulatról beszélünk, de esetleg az országot kormányzó réteg megpróbál megegyezni a világgal. Szerintem kizárható, hogy Irán bárkit is megtámadjon. Ha a jelenlegi vezetés marad hatalomban, hiszen a hivatalos eredmény változatlan, akkor vagy stagnálásra számítok az iráni külpolitikában, vagy elmozdulásra a nemzetközi közösség által kívánt irányba – nyilván az iráni feltételek és érzékenységek figyelembevételével. Mindenesetre Obamáéknak nehéz dolguk lesz.
Ahmat Groznij
Csercseszov és Máté Csaba újra összeállt, az FTC után Oroszországban!
