Jégkorszak

Rendhagyó kötettel gyarapodott a Nap Kiadó In memoriam könyvsorozata. E kötetek nagy huszadik századi magyar írók munkásságát elemző – főként pályatársak tollából született – esszék, kritikák, dokumentumok lebilincselő füzérei. Az „irodalom önszemléletét” bemutató vállalkozás kitalálója és sorozatszerkesztője Domokos Mátyás volt. A 2006-ban elhunyt esszéírót, kritikust kora meghatározó alakjaként ismerték. Életútja merő történelemesszencia, életműve eleven; sőt enzime a sanyarú helyzetű magyar művelődésnek. Ezért most róla is készült egy ízig-vérig In memoriam-os monográfia. Válogatta, szerkesztette, összeállította Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó igazgatója, Domokos Mátyás özvegye.
A kötetcím – Leltárhiány –, ahogyan a sorozat legtöbb darabjának címe, itt is a középpontba állított alkotó egyik leghíresebb művére utal. A Leltárhiány című esszé négy évvel a rendszerváltozás előtt jelent meg. Nem vetette föl Domokos előtt senki, milyen némító „jégkorszakot” okozott irodalmunkban a Rákosi-rezsim ideológiai offenzívája, főképpen 1949–53 között.
Domokos Mátyás egyik fő érdeme a rendszerváltozás után az lett, hogy zseniális detektívként tárta föl mind a négy diktatórikus évtized szellemi veszteségeit. Ezekről ő közvetlenül gyűjthetett tapasztalatokat, dokumentumokat, hiszen a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt 1953-tól 1991-ig. Itt érdemes megjegyezni: nem a lektori robotmunka – beleértve a másokért való küzdelmet a Kiadói Főigazgatósággal, amelynek egyik cenzora ma is kulturális poszton van – miatt jelentkezett csak ötvenévesen első kötetével. A valódi ok: irtózata az öncenzúrától.
Ilyen értelemben az új In memoriam-kötet címe áthallásos. Hiszen az is „leltárhiány”, hogy bár Domokos termékeny szerzőnek bizonyult, és szellemi ereje teljében, Lukács Györgybe oltott posztmodern teoretikusokkal vívott harcai közepette távozott, nem volt elégedett pályafutásával. Megfizette az árát, hogy „volt mersze nem írni”, amint Gróh Gáspár írta róla. Domokos ezt az attitűdöt intellektuális becsületességnek nevezte. Ő olyan szentségnek tartotta az irodalmat, amelybe „nem szabad belehazudni”.
A válogatáskötet szerkesztését dicséri, hogy egyetlen műve, műrészlete, dokumentuma sem átugorható. Többfókuszú regényként bontakozik ki az olvasó előtt egy életút, egy pályakép, az íróként és szerkesztőként egyaránt remeklő Domokos Mátyás. A tanulmány-, beszélgetés- és non-fiction köteteire adott pályatársi reflexiók valóban tovább írják az „írói irodalomtörténetet” – korántsem csak az ő vonatkozásában. Említsünk meg néhányat azon irodalmárok közül, akikből maga a Domokos-életmű sarjasztott élvezetes esszéket: Határ Győző, Vekerdi László, Csűrös Miklós, Jánosi Zoltán, Monostori Imre, Réz Pál. A kötetben szereplő levelek alapján fölvetendő: egyszer végre a „magyar irodalom napszámosa” (ez Domokos Mátyás önmeghatározása) levelezését is ki kellene adni. Akkor is, ha épp legnagyobb kortársaival – Szabó Lőrinccel, Ilylyés Gyulával, Németh Lászlóval, Weöres Sándorral – nemigen váltott levelet, hiszen hozzájuk bejáratos volt, velük nap mint nap beszélgethetett.
(Leltárhiány. In memoriam Domokos Mátyás. Szerk.: Sebestyén Ilona. Nap Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 2900 forint)