Kecskeméti lendület

Tíz évvel ezelőtt Kockáról kockára címmel a hazai rajzfilmgyártás történetét elbeszélő és dokumentáló kiadványsorozatot indított útjára a Balassi Kiadó. Az első kötetben a Pannónia Filmstúdió 1948–1998 közötti fényes korszakát rögzítette a szerző, Dizseri Eszter. A másodikban a XX. századi kezdeteket, azokat a mestereket, akik először igazolták e mozgóképes műfaj létjogosultságát hazai viszonyaink között. A 9. kecskeméti animációs filmfesztivál nyitányaként mutatták be a harmadik kötetet, amely, könnyen megeshet, a sorozat záróakkordja lesz. A harmadik számú Kockáról kockára ugyanis annak az alkotói közösségnek a krónikása, amelyiknek 1971-es megalapítása óta többfrontos harcot kellett folytatnia. Megmaradásáért is küzdenie kellett, de a munkáért és az elismertségért is, évtizedeken át. A Dizseri Eszter által összegyűjtött és Soóky Andrea által szerkesztett fejezetek olvastán úgy tűnik, hogy a kecskeméti műhely, amely ugyanannak a kelet-közép-európai szellemi boomnak köszönheti létét, amelyik Kodály Zoltán szülővárosában a Kodály-intézetet, a Magyar Naiv Művészek Múzeumát, a Szórakaténusz játszóházat és a kerámiastúdiót is életre hívta, eddig mindegyik hadszíntéren győzelmet aratott, és ez reménykedni engedi a Kecskemétfilm Kft. névvel felruházott intézmény munkatársait.
Mint a hazai sikertörténetekről általában, a kecskeméti rajzfilmstúdióról is azt sejtetik egyesek, hogy az elindításában oroszlánrészük volt. Dizseri Eszter könyvének az első fejezetében a Bács-Kiskun megyei pártbizottság egykori első titkára részletezi, mi mindent tett az általa Kecskemétre hívott megyei tanácselnök a város szellemi életéért, intézményrendszeréért. Mintha húsz-harminc évvel visszaforgatták volna az időt, úgy hatnak Romány Pál mondatai a Balassi új kiadványában. Matolcsy György, az 1970-ben már világhírű Pannónia Filmstúdió vezetője, akinek a fejéből a vidéki leányvállalat megalapításának az ötlete kipattant, sokkal szerényebben nyilatkozik, azt azonban az az idő tájt Kecskeméten tevékenykedő építész, Kerényi József fogalmazza meg világosan, hogy valójában mi történt a városban. „Kihasználtuk a kor tehetetlenségét – mondja –, s megpróbáltuk bebizonyítani, hogy a kultúra a világ legjobb befektetése. Tíz gondolatból kettő általában megvalósult!”
Mikulás Ferenc viszont, aki a kecskeméti animációs műhelyt a kezdetektől szervezi, működteti, menti és menedzseli, mindenkinél egyszerűbben emlékezik, ő csak azokat sorolja, akiknek a segítsége nélkül a kecskeméti rajzfilmstúdiót az első pusztai szél kisöpörte volna a megyei jogú városból. Figyelemre méltó névsorában a festőművész Tóth Menyhért éppúgy szerepel, mint Ruszt József, az elismert színházi rendező, Halász Mihály, kiből a kecskeméti évek után a Magyar Televízió egyik legkiválóbb operatőre lett, és Szarvas Judit, Bacsó Zoltán… Pozsgay Imre is, akinek aztán mint kegyvesztett művelődéspolitikusnak a megyei pártfőnökök nem engedték meg, hogy a stúdiót felavassa. A soha fel nem avatott stúdióban folytatott munkáról pedig mindenkinél beszédesebben vall a könyv adattára meg a „legek” gyűjteménye. A legelső belföldi sorozatmegrendelésük, a Vízipók-csodapók elképesztő sikert aratott: Szabó Szabolcs munkáját negyvenöt ország vásárolta meg. A legelső jelentős külföldi fesztiváldíjat Horváth Mária kapta, magyar módi szerint: a rendezőnő a díjat nem is látta, elkallódott útközben… A legelső külföldi ösztöndíjas 1984-ben kopogtatott be hozzájuk, Franciaországból érkezett. A legelső animációs filmszemlét 1985-ben tartották meg Kecskeméten. A mostanit, a kilencediket – mely ma este zárul – a világ rangos animációs fesztiváljai közt tartják számon. És hogy a sok „leg” mellett a hazai filmvilágban egyedül való teljesítményről se felejtkezzünk meg: a kecskeméti animációs stúdió munkatársai 1993-ban megvásárolták az államtól, azaz az ÁPV Rt.-től a munkahelyüket, így akadályozták meg, hogy felelőtlenül eladják azt az intézményt, amely az életet jelenti számukra. Ahogyan az a pasaréti filmgyárral megesett.
(Dizseri Eszter: Kockáról kockára. A kecskeméti rajzfilmstúdió. Balassi Kiadó, Budapest, 2009. Ármegjelölés nélkül)