Mi van, ha nem az úgynevezett GDP-vel, vagyis az egy főre jutó nemzeti termék mutatószámával mérjük a jólétet? Ezt a kérdést teszi fel az ön által indított, ma kezdődő beszélgetéssorozat első állomása a boldogságindexről, amelyre neves előadókat, egy közgazdászt, egy pszichológust, egy mesemondót, egy vállalkozót és egy politológust hívott meg. Ön hisz abban, hogy a jólétet nem is gazdasági fogalmakkal kell mérni, a pénz valóban nem boldogít?
– Biztos vagyok abban, hogy azok a fogalmak, amelyekkel az ország helyzetét a leggyakrabban próbáljuk leírni, mint a GDP, vagy ne adj’ Isten, a vásárlóerő-paritás, nem feltétlenül tükrözik azt, hogy az emberek hogyan érzik magukat. Az, hogy egy országban jó az élet, leginkább az emberek közérzetén mérhető le. A jó közérzethez, a boldogsághoz olyan dolgok kellenek, mint például az, hogy gyermekeink egészséges lelkű pedagógusoktól kapjanak mintát és tudást, hogy a tehetség és a szorgalom egyben a megvalósítás lehetőségét is jelentse, a betegséget ne súlyosbítsa szervezetlen egészségügy, a kultúra a hétköznapok része legyen. Mindehhez persze forrásokra van szükség, és ezt a gazdaság produkálja. De azt, hogy a forrásokat mire költjük, hogy mi az, amiből nem engedünk, szándék kérdése. Én azt szeretném, ha a boldogságindex kapcsán arról gondolkodnánk, kinek mi a szerepe abban, hogy jókedvű országban éljünk.
– Kedvcsináló lehet a többség számára az olyan választási-politikai siker, mint a vasárnapi választás?
– A választási siker természetesen sokaknak felszabadultságérzést okoz, mint ahogy parlamenti képviselőként például én is sikerként élem meg, hogy a napokban a kormány meghátrált a pályakezdő orvosok röghöz kötöttsége ügyében. Önmagában egy-egy eredmény nem mérvadó, azonban reményt ad az embereknek.
– A Magyar Gallup Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint viszont nincs okunk örülni, európai összehasonlításban a magyarok jövőképe a legborúlátóbb. A megkérdezettek jelentős többsége szerint a csaknem húsz évvel ezelőtti rendszerváltozás nem hozott javulást az életükben, jövőképünk pedig Burundihoz és Haitihoz hasonlítható. A világ 120 országában végzett felmérés szerint helyzetünk csak az afrikai Zimbabwénál jobb.
– A felmérés csak megerősíti: a gazdaság, a tőke ereje és az érzelmi, lelki tényezők élesen elválnak egymástól. Még inkább indokolt, hogy keressünk új mutatókat a jólét mérésére. A boldogságindex évtizedes múltra visszatekintő közgazdasági fogalom, és én most ezzel a beszélgetéssorozattal szeretném felkelteni azok kíváncsiságát, akik képesek megalkotni a módszert, amivel mérhetővé válik az emberek elégedettsége. Számomra nem az a fontos, hogy a boldogságindex más országokhoz képest milyen Magyarországon. Nekem politikusként az a kérdés, hogy különböző politikai cselekvések hatására hogy változik az emberek hangulata, miként alakulnak életkörülményeik ebben az országban. Ha úgy tetszik, a magyar boldogságindex időről időre számot ad a politika teljesítményéről is. Manapság, ha a politika szóba kerül, az emberek arrogánsak vagy elkeseredettek lesznek, szinte semmi jó nem jut az eszükbe. Pedig a politika eredetileg a közjóért való munkálkodást jelenti. A közjó pedig a boldogságindexben ölthet testet.
– Ez egyelőre elmélet, de Magyarországon a kormányzati politika például az utóbbi években, különösen az elmúlt hetekben, hónapokban csak a válságról, a megszorításokról, a drágításokról, az adóemelésekről, az eddig is minimális családtámogatási rendszert felszámoló lépésekről szólt. Mit tehetünk azért, hogy a közjót a magyarok többsége a gyakorlatban is érezhesse?
– A válságról szóló hírek persze mindenkit érintenek, de az ember életében egyénileg mindig történnek olyan dolgok, mint például egy gyermek születése, egy új lakásba költözés vagy egyszerűen csak egy séta a családdal egy szép parkban. Ezek az örömforrások mind-mind emelhetik a boldogságindexünket. Sok tehetséges, a maga területén kiemelkedő személyiséget szeretnék „felpiszkálni”, ebben a témában gondolkodásra ösztönözni. Szerencsére nincsenek kevesen, akikben van affinitás egy ilyen dolog iránt. A velük való találkozások, az egymás hatására megszülető gondolatok révén juthatunk közelebb a boldogságindexhez. Voltaképpen az a cél, hogy a figyelem középpontjába fontos dolgok kerüljenek. Ezek a programok egyébként nem hosszan tartó elméleti fecsegésből állnak. Zenélünk, falatozunk, játszunk, magunk is gyakoroljuk a boldogságot, persze csak képletesen szólva. Már az is biztató, ahogy ez a program összeállt. A barátaim segítettek a szervezésben, a meghívott vendégek az első szóra igent mondtak, mindenki hozzátett valamit. Úgy tűnik, nem csak én szerettem bele ebbe a gondolatba.
– Az ön személyes boldogságindexe mit mutat?
– Magánemberként azt vallom, a boldogság alapja a hit, a tervezés képessége és a cselekvés lehetősége. Hiszek abban, amit most elindítunk, és úgy érzem, van értelme tervezni.
Boldogságindex, első emelés. Kupper András a Mi van, ha nem a GDP-vel mérjük a jólétet? címmel a boldogságindex emelésére elsőként holnap, június 10-én délelőtt 11 órára várja az érdeklődőket az újbudai Tranzit Art Café kávézóba (Budapest XI., Ulászló–Bukarest utca sarok, a Kosztolányi Dezső térnél). Akik beszélgetnek: Bogár László közgazdászprofeszszor, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, Giró-Szász András történész, politológus, a Századvég Alapítvány vezérigazgatója, Salavecz Gyöngyvér pszichológus, kutató, a Semmelweis Egyetem tanársegédje, Berecz András előadóművész, Pfandler Katalin városépítő, az Aquaworld Budapestet létrehozó Interestate Zrt. elnök-igazgatója. Moderátor: Ráckevei Anna színművész. A résztvevők végül mesével, zenével, játékkal és borral, azaz a boldogság-index további emelésével zárhatják a találkozást.
origo.hu
Nagy Márton alaposan helyretette a rémhíreket és hazugságokat terjesztő Magyar Pétert
