Minap helyezték el a Budapest Airport leendő Égi Udvarának, a Ferihegy 2 két terminálját összekapcsoló utasforgalmi épületének alapkövét. Az ünnepi beszédet Bajnai Gordon miniszterelnök tartotta, a tolmácsolási időt leszámítva mintegy két-három percben. E rövid gondolatfüzérben egyetlen szót meglehetős gyakorisággal emlegetett. A bizalom szót. A bizalmat, amely, mint mondta, kifejeződik ebben a 200 millió eurós beruházásban, s hatással van a forint árfolyamára, a kamatok nagyságára, a munkahelyek számának alakulására. A beszéd azt sugallta, hogy ez a bizalom megvan a kormány iránt. Ám a szó oly gyakori felemlegetése óhatatlanul ennek az ellenkezőjét sugallta a hallgatóságnak. Mintha csak remélné a szónok a bizalom meglétét, mintha csak vágyakozna, szomjazna rá, ahogy a fuldokló a levegő után. Mert hiába mondja egyik mondatában Bajnai Gordon, hogy a 200 millió eurós befektetés a bizalom jele. A következő gondolat már arról szólt, hogy a fejlesztőnek a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettsége e nagy értékű utasforgalmi épület létrehozása. Akkor? A miniszterelnök tehát személyesen cáfolja a kormányfő megállapításait.
Hogy lehet bizalomról beszélni akkor, ha például az ominózus privatizációs szerződést – bár számos hivatalos fórumon is kapott erre felszólítást – a kormányzat nem hozza nyilvánosságra. A minősített bizalmatlanság jele, hogy még csak hozzáférhetővé sem teszi például azoknak az önkormányzatoknak, amelyek azért küzdenek, hogy a növekvő légi forgalom, a fejük fölött alacsonyan elzúgó, sokszor a háztetőkről cserepeket leszóró repülőgépek ne tegyék még elviselhetetlenebbé az életüket.
Hogy lehet bizalomról beszélni akkor, amikor a jogállami normák sem képesek érvényesülni, ha a lakossági érdekeket képviselő önkormányzat él törvényben rögzített jogával, s figyelmen kívül hagyják észrevételeit. Rákosmente önkormányzata például a zajproblémák megoldatlansága miatt nem fogadta el az utasforgalmi épület megépítését tartalmazó szabályozási tervet, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal azonban megadta. S bár e döntést megfellebbezte a városrész, gyanítható, amíg a jogi processzus a végére ér, addigra már az új reptéri épület is vígan fogadja az utasokat. S szintén az arrogancia, az erőpolitizálás jegyeit lehetett felfedezni abban, amikor a – még Bajnai Gordon vezette – gazdasági minisztérium érdemi vizsgálat nélkül utasította el a reptér ideiglenes folyosója és a poggyásztározó csarnok építési engedélyével kapcsolatos XVII. kerületi fellebbezést.
A reptérnek fejlődnie kell, ez a kor szava. Mint ahogy az is természetes, hogy a generációk óta ott élő családok számára is lehetőséget kell adni megszokott életük folytatásához. Van ilyen megoldás! Ám ehhez tekintettel kell lenni az üzleti mellett a humanista érdekekre is. Miközben a kormány a legteljesebb mértékben bizalmatlan a külvilággal szemben, a kormányfő az éltető levegőt jelentő bizalom után kapkod ünnepi beszédében. Nem akarva észrevenni, hogy az oxigénhiány legfőbb oka nyilvánvalóan ő maga, illetve az a politikai erőtér, amely őt ebben a pozícióban tartja.
Hosszú idő óta időközi választások sora, az európai parlamenti voksolás megsemmisítő eredménye kristálytisztán mutatja: valójában a kormányzásuktól fuldokló országnak van szüksége tiszta, éltető levegőre, a torkokat szorongató kezek mielőbbi eltávolítására. Annak az országnak, amelynek érdekeit – szavakban – oly szívesen védelmezik, ám valójában úgy bánnak vele, ahogy a reptéri zaj ügyében Rákosmente népével.
A szerző újságíró
Új szintre léphet a migráció elleni küzdelem Görögországban
