Mi a magyar?

A Tisza!
Ez a nagy titok, amit csak két ember tudott meg teljesen, amelynek a csodálatos kanyargása, fent, a tokaji hegyek között való sietős rohanása s lent az Alföldön lassú örvénylése csak két lélekben revelálódott meg úgy, ahogyan igazán igazság. A Petőfi Sándoréban és a Vásárhelyi Páléban. És mind a kettő megmondta nemcsak azt, hogy mi, hanem azt is, hogy „ki” az a Tisza. De Petőfi leírása örök kincs, szakadatlan gyönyörűség, míg a Vásárhelyi Pál meglátását csak sirathatjuk, mert – elveszett örökre.
A Tiszának a vizek között körülbelül csak két rokona van. Egy kis öccse, a lombardiai Po, meg egy nagyon öreg nagybátyja, a kínai Sárga-folyó, a rettenetes víztömeget cipelő Hoanghó. Ez a három folyó egy sorsra termett. Magas hegyek szülik mind a hármat, és a felső folyása mind a háromnak sebes, ragadó. Olyan erőszakos, hogy a követ is előbb homokká, azután iszappá zúzza össze. A középső folyásában pedig mind a három csaknem átmenet nélkül Alföldre ér.
Ellustul, szinte eséstelen mederben lassan siklik tovább, és amit a hegyek közül törmeléknek szakított le a zúdulása, azt lenn a völgyben a lomha víz lerakja iszapnak. Mind a három folyó folyton emeli, gyarapítja a saját medrének a fenekét. Ez a három vízkígyó lassan, következetesen és szinte öntudatosan emeli a saját maga tükrét. Folyton feljebb, folyton magasabbra, hogy föléje kerekedhessék a partjain levő emberi kultúrának.
És ez irtózatos veszedelem. A Hoanghó, amikor ezernyolcszázötvenkettőben lerombolt mindent, amit emberi mesterkedés tudott emelni az árja ellen, egész Magyarországnál nagyobb területet árasztott el diluviummal, és új medret vágva magának olyan távolságban, mint Budapest Berlintől van, egy egész nemzedéket kiirtott.
A Tisza nem hord huszadnyi vizet sem, mint a Sárga-folyó, de ő is „le fogja tépni láncát”. A Tisza, éppen azért, mert nem a Vásárhelyi gondolata és tervei szerint szabályozták meg, örökös és elkerülhetetlen és múlhatatlan veszedelme a magyar Alföldnek. A Damoklesz kardja, amely folyton följebb és följebb emelkedik, hogy annál rettenetesebb rontással zuhanhasson azután alá. Tigris, amely ma már megszelídítetlen, pedig háziállattá tudta volna kezesíteni.
A Tisza árterülete, vagyis az a föld, amit a vize árja a szabályozása előtt járt, majdnem kétszáz négyszög-mérföld volt. Voltak területek, amelyeken a Tisza árvize idején hetven kilométernyi szélességben az ő vize volt az úr. Tavasz kezdetétől nyár végéig, mert a Tisza, e nagyszerű hadvezér, őrszemeket is hagyott hátra, fél vármegyényi pocsolyákat, amelyek elvették az ember elől a termőföldet. Ott hagyta őket őrnek, hogy vigyázzanak a birtokára, mert – tavaszra majd ő maga is visszajön.
(Cholnoky Viktor:
A Tisza látója, 1911)