Svájci királycsinálók

Kedden este nyílt meg és vasárnapig látható az Art Basel, a modern és kortárs művészet negyvenedik születésnapját ünneplő vezető vására. Hozzá kötődve tucatnyi kisebb vásár, több nagyszabású múzeumi kiállítás érzékelteti, „svájci módra” hogyan képzelik el a művészeti értékek születésének, megőrzésének, terjesztésének támogatását.

Wanted – ez a felirat olvasható azon a falragaszon, amely tíz-húsz méterenként felfedezhető a bázeli műkereskedelmi vásár – Art Basel – körüli utcákban, falakon, oszlopokon. A plakátra rajzolt fej alatti szövegben annak ígérnek magas jutalmat, aki megtalálja a kortárs művészet „királycsinálóját”. Ha komolyan vennénk a felszólítást, sok arcot kellene alaposan megvizsgálni, találgatva, kivel is állunk szemben, hiszen naponta több mint tízezer ember fordul meg ilyenkor a vásárvárosban, hogy megpróbálja befogadni azt a több ezer műalkotást, amely a kiállító mintegy háromszáz galéria standjain szerepel. Naponta tízezer ember – valahogy így jön ki Bázelben az a hatvanezres látogatószám, amelyről az utóbbi években a világ egyik – ha nem a – legjelentősebb műkereskedelmi vásárának szervezői az utóbbi években a vásárt értékelve beszámolnak. Közöttük sok a műgyűjtő, a múzeumi szakember, a „celeb”, Brad Pitt-től Naomi Campbellen át Borisz Abramovicsig, aki a vásár idején naponta megjelenő The Art Newspaper tudósítása szerint újra csak több tíz millió dollár értékű műalkotást vásárolt.
Köln volt az első, ahol a második világháború után jó két évtizeddel létrejött a modern és a kortárs művészet első vására, alig három évvel később, 1970-ben követte a példát Bázel. Mára az itt kiállítók között ott vannak a világ legismertebb galériái, a kínálatban a klasszikus modern művészet csúcsműveitől a legígéretesebb fiatal alkotók munkáiig minden megtalálható, már a vásár első napjaiban jelentős művek találtak gazdára magyar művészek és galériások számára elképzelhetetlenül magas árakon. Miro egyik festményét például a művész „utolsó” képei közül hatmillió dollárért vásárolta meg egy gyűjtő.
Ha a siker titkát keressük, akkor akarva-akaratlan rátalálunk a „királycsinálóra” is, mégpedig a ma nyolcvannyolc éves Ernst Beyelerre. A minőség, a nyitottság, az új értékek népszerűsítése jegyében rendezik kezdettől a vásárt, ami azt is jelenti, hogy mindig új szekciókkal bővítik. Támogatják a fiatal alkotókat, az új galériákat, külön csarnokban kapnak helyet az olyan művek, amelyek túlnőtték a hagyományos standok kereteit, s egyre jelentősebb szerepet játszik a videoművészet, a film, a színház, s a vásár jelen van a köztéren is, a Public Art nagyszabású alkotásaiban.
Magyar galéria igencsak régen volt jelen az Art Baselen, ahol most is olyan művészek alkotásai képviselik a magyar művészetet, mint Moholy-Nagy László, Csáky József, Brassai, André Kertész – az utóbbi két alkotót egyébként francia, illetve amerikai művésznek nevezi az egyik standon a képaláírás, Brassaitól még a magyar születés jogát is elvették, Transsylvaniát írva származása helyének.
Örvendetes viszont, hogy ha az Art Baselen nem is, a nagy rendezvényt kísérő úgynevezett szatellitvásárokon ezúttal két magyar galéria is megjelent.
A Kisterem a legrégebbi kísérő vásár, a Liste résztvevője, s már az első napokban több kiállított mű alá kitehette az eladást jelentő piros pontot. Hasonló a helyzet a Deák Erika Galériával is, amely a Volta Show elnevezésű vásáron mutatkozik be, az egykori vásárcsarnok épületében.