Szürkeség, ragyogás, háztetők

Egy kisiskolás fiú felébredt a kómából, miután meghallgatta kedvenc bandájának albumát. A dél-walesi, aberamani Corey George-ot két héten keresztül gépekkel tartották életben, miután a kilencedik születésnapján elütötte egy autó. Édesanyja, Tina lejátszotta neki a Green Day American Idiot című albumát, és röviddel ezután a kisfiú kinyitotta a szemét. A The Daily Telegraph című lap közölte az örömhírt 2005 márciusában; mindannyian ismerünk hasonló csodás eseteket a bulvármédiából, isten hozta a visszatérőket! Hogy ébredés után mi volt az első reakció, azt már nem tudjuk, lehet, hogy az: „Anya, tévedtem, kapcsold ki!” Kilencévesen természetesen a Green Day is megbocsátható, mint annyi más, nem sokkal később viszont már érdemes odafigyelni a gyerekre, nehogy már ebben maradjon benne. Annál is inkább, mert a Green Daynek újra szezonja van, néhány év privát gyorsulás után megjelent a zenekar 21st Century Breakdown című új lemeze, és kiadták magyarul is Ben Myers Green Day – Amerikai idióták és az új punkrobbanás című könyvét. Myers a maximumot hozta ki a témából, elkötelezettsége és rajongása, bevallott elfogultsága még szimpatikus is, egyszerűen a főszereplők alkalmatlanok arra, hogy akár kétszáz oldalon át is fenntartsák az érdeklődést. Pedig a végén csattan az ostor, amikor a szerző azt állítja, hogy 2005-ben már úgy tértek vissza Európába, mint a világ legnagyobb rockzenekara, és a Q magazin címlapjára hivatkozik. A súlyos aránytévesztés megértéséhez Amerikában kellene élni, de legalábbis semmi esetre sem szabad betölteni a tizenötöt – a kettő egyébként néha ugyanazt jelenti. A Green Day ugyanis hosszú évek szerencsétlenkedése után az American Idiot megjelenésével lett tényező, megmondó és a liberálisok zászlóshajója az Egyesült Államokban, ehhez pedig jó idő és jó hely kellett egyszerre. Amit garantált a 2000-es elnökválasztás, 2001 szeptembere, az azt követő kollektív paranoia, amikor minden kebabárust terroristának néztek, és hogy a média az új punk felfedezőjeként címkézte fel a zenekart. De itt már meg is csúszott egy kicsit a történet, mint Fidel Castro a kultúra napján. Már akkor is leírtuk, és azóta is tartjuk, hogy ez nem punk, semmi köze hozzá, sem tartalmában, sem formájában, csupán az átlagos középiskolai álom gyönyörű beteljesülése: zenéljünk, és legyünk híresek! Ennek ismeretében az, hogy a Green Day bejelenti az amerikai álom végét (ez sem valami nagy nóvum, sokan bejelentették már, aztán mégis létezik, csak legyen hozzá elég pénzed), tökéletesen hiteltelen. Aztán a Föld későbbi megmentőjére, Al Gore-ra szavazni egyet jelent azzal, hogy a reménybeli first lady Tipper Gore lesz, aki civilben a PMRC (Parents Music Resource Center) elnevezésű rock and roll ellenes egyesület alapító anyukája. Erre azért egy rendes punk már kibiztosítaná a tűjét a fülében. Arról nem is beszélve, hogy a szigorú szülőket tömörítő szervezet törekvéseinek szellemében a Green Day felhagyhatott volna a permanens fakingolással, és elkezdhetett volna töprengeni olyan nyelvi fordulatok alkalmazásán, mint a teremburáját vagy hej, a kutyafáját. Ennél már az is jobb lett volna, ha valaki stikában újra inni ad George W. Bushnak. De a Green Dayt természetesen bevették, ami nem is csoda, tömegek bírták korábban a Van Halent, a Mötley Crue-t és a többi cicanadrágost is. Így aztán nem véletlen, hogy a zenekar visszatérése ebbe az irányba mozdul. A 21st Century Breakdown szimpla rocklemez néhány „punk”-sémával feldobva, mint például a Clasht idéző Know Your Enemy. A század következő éveiben ráadásul alighanem új témák után kell majd nézniük (azért lesz elég), Obamán nehezebb fogást találni.
Palya Bea Adieu Les Complexes című anyaga lett 2008 legjobb hazai világzenei albuma a szakma szerint, a közönség a kétszeres platinalemez státusába emelte, Európában pedig bekerült az első húszba. Az előjelek tehát enyhén szólva biztatóak voltak az új lemez, az Egyszálének megjelenése előtt. Hogy a zsűri mit kezd vele, az még hátravan, de máris bátran leszögezhetjük, az Egyszálének egész egyszerűen káprázatos. Hogy gyönyörűen énekel, azt eddig is tudtuk, hogy bátran kísérletezik, azt is, hogy lenyűgöző jelenség, még azt is, Palya Bea lemeze mégis megdöbbentő. Miután végzett a komplexusaival, eljött a kitárulkozás ideje. Ebben minden benne van, ami valóban katartikus élményhez juttatja a befogadót: énekhang, lélek, test, rezdülések, düh, szomorúság, nevetés, pimaszság, boldogság, kétség, ami csak belefért ebbe az egy szál nőbe. A nagy meglepetés mégis az, ahogyan Palya Bea ír. Bevezetőt a lemez elé az indíttatásáról, szüleiről, nagyapjáról, bolyongásairól, vagy éppen dalszöveget. A tradicionálisokon kívül ugyanis saját szerzemények is találhatók az albumon, amelyek bőven merítenek a népdalkincs szövegvilágából, aztán egyszer csak jön egy csavar, és az ember lefordul a székről. Az anyag egy pillanatra sem ereszt, atmoszférája bódító, nincs üresjárat, pedig „csak” egyetlen hang visz végig az úton, egyszer szólal meg egy hangszer, egyszer meg egy kis hümmögés. Az Egyszálének nagyon személyes, intim produkció, süt belőle, hogy szinte minden dalnak van konkrét címzettje. Ettől ez még magánügy lenne, meg egy kis nyavalygás. De Palya Bea megvalósította a legnehezebbet. Úgy tűnik, az ő fájdalmait és örömeit még tízezrek érzik ugyanúgy. Ja, és természetesen nagyon női lemez. Mintha Frida Kahlo képeit nézegetnénk. Férfiaknak kötelező.
Végül még egy tisztességes ajánlat. Érdemes megismerkedni a The Durgas együttes munkásságával is, akár a zenekar honlapján vagy a myspace-en. Egy évvel ezelőtt, amikor Burmára lecsapott a 133 ezer ember halálát okozó ciklon, amit a helyi félnótás rezsim némi kárörömmel szemlélt, és kézzel-lábbal-fegyverrel akadályozta a segítők munkáját, a zenekar éppen Budapesten adott jótékonysági koncertet a károk enyhítésére. Felléptek a thai–burmai határ mentén fekvő Mae Sotban is, ahol a vihar egy menekült gyerekeket oktató általános iskolát rongált meg, és egyébként is mindenütt ott vannak, ahol veszélyben a háztető. A napokban Koszovóban és Boszniában jártak, a Balkán után pedig ismét irány Ázsia, az iskola a határon.

Rövidre vágva
Ben Myers: Green Day (Silenos Kiadó, 2009) l l l
Green Day: 21st Century Breakdown (Warner, 2009) l l
Palya Bea: Egyszálének (Sony Music, 2009) l l l l l
The Durgas-turné l l l l l