Utolsó figyelmeztetés!

Az EP-választáson Magyarországon európai mércével mérve is példátlan eredmény született. A Fidesz nagyarányú győzelme reálissá teszi a párt számára a kétharmados, vagy akár a háromnegyedes győzelmet is. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a választók döntésükkel a szocialistákat egy óriási ütéssel letaglózták, a kormányzó párt akkora maflást kapott, hogy a csattanás Brüsszelig elhallatszott.
A történtek sokak ajkán kacajt fakasztottak, miközben az MSZP vezetői – a rájuk jellemző realitásérzéküknek megfelelően – inkább a Jobbik előretörése miatt sopánkodtak. Persze ha belátták és bevallották volna, milyen csúfos vereséget szenvedtek, azonnal be kellett volna jelenteniük lemondásukat és az előre hozott választás kiírását. Erre azonban még vagy már (?) gyávák. Jobban félnek gyengeségük belátásától és a változásoktól, mint önmaguk szétesésétől és megsemmisülésétől. Sokan már most hallani vélik a szocialisták önmosdatását, amikor egy év múlva a négyszázalékos MSZP mostani vezetői mondogatják, hogy ők már akkor is látták, tudták, csak „mások” sajnos nem engedték nekik, hogy megtegyék.
A választók több mint 80 százaléka a változásokra szavazott. Mi kell a változásokhoz? Annak belátása, hogy a legolcsóbb válságkezelés az előre hozott választások kiírása, s ez a szabad demokraták vagy a szocialisták feladata. Ez ugyanis olyan kétfejű sárkány, mely ha egyik fejét elveszti, akkor elvérzik. A vérző sebek pedig már megjelentek, leglátványosabban a szabad demokraták körében, ahol naponta jelenti be egyik vagy másik vezetője, hogy lemond. A széttört MDF nem tudja pótolni a liberálisok hagyta űrt, de nem is érdeke, hiszen úgy érzi, egy megmérettetésben is nehéznek találtatik. Az SZDSZ politikusai számára adott a lehetőség, hogy egy előre hozott választásokon a szocialistákkal közös listán szerepelve ismét bekerüljenek a parlamentbe, ahogy ezt a KDNP tette a Fidesszel. Az igazi kérdés az, hogy az MSZP milyen választ ad csúfos vereségére. Több érv is szólna amellett, hogy a baloldali pártnak is érdeke a választások mielőbbi megtartása. Ha a lejtmenetben lévő MSZP most vállalná a megmérettetést, akkor ma még esélye lenne a szavazatok negyedének megszerzésére, de holnap már ötödét sem kapja meg. Ráadásul a nagy terhet magára vállaló Fidesz mellett az önkormányzati választásokon visszajöhet a párt, megerősödve, mint ahogy 1998-ban is tette.
A politikai osztály nem hitte el, hogy rajtuk kívül más erő is be tud kerülni a parlamentbe, de az eredmények hirtelen letaglózták őket. A képviselők egy jelentős része nem ismeri a valós életet, csak a lakása és a Parlament között ingázik, néha pedig beiktat egy ciprusi kiruccanást, hogy nyaralását összekösse offshore pénzügyei intézésével. A szocialista vezetők első reakcióiból egyértelműen kiderül, hogy nem akarnak szembenézni kormányzati hibáikkal, önmaguk új helyzetével és az általuk előidézett problémák súlyosságával. Társadalmi támogatottságuk elpárolgott. De ők nem pártjuk lesújtó szereplését elemzik – mondván, hogy eleve ezt várták –, hanem a Jobbiktól esnek pánikba. Vezetőik farkast kiáltva, a szélsőségesek parlamentbe kerülésétől rettegve a politikai osztály összefogását, összezárását sürgetik a radikális párt ellen. Látszik, hogy az MSZP tudatosan át akarja helyezni a törésvonalat a mérsékeltek és a radikálisok közé. Dávid Ibolya nyilatkozatai azt mutatják, hogy az MDF vezetése hajlandónak is mutatkozik erre. Az ilyen irányú folyamat azonban komoly veszélyeket rejt magában. Ha a kormánypárt és ellenzék összezár, lefagyasztja a jelenlegi pártstruktúrát, akkor a hatalom tovább elitesedik, és megindul egy új politikai nómenklatúra képzése. Emellett elfedi a megoldandó feladatok és konfliktusok lényegét.
A Fidesznek azonban nem szabad beleszaladnia ebbe a csapdába, mert az veszélyes következményekkel járhat mind a párt, mind az ország szempontjából. Az ellenzéknek egyértelművé kell tenni, hogy a törésvonal ma a kormánypárt(ok) és az ellenzék között húzódik, vagyis a globális tőke feltétlen kiszolgálói és a nemzeti erők között. A narancsosoknak is érdekük, hogy mielőbb előre hozott választások legyenek, mert a kormányzó erők által félrekezelt krízis miatt az emberek tömegesen mennek tönkre, maguk is radikalizálódnak, s a növekvő bizalmatlanság az egész politikai osztályt érinti. A radikalizálódás pedig nem a Fidesznek kedvez, hanem tovább növeli a rendet hirdető Jobbik szavazóbázisát. Ne felejtsük el, hogy a Jobbik tényleg új politikai erő, amely sokak számára reményt ad a politika korrupcióval és hazugságokkal terhelt világában. Ugyan kinek nem tetszenének azok a hívószavak, hogy biztonság, rend, munkahelyek, haza és nemzet?
Ebben a helyzetben a konzervatívoknak nem a liberálisokra jellemzően kell viselkedniük, vagyis nem elhatárolódniuk kell, hanem az alapkérdésekben világossá kell tenniük az álláspontjukat. Láthatóvá kell tenni, hogy miben értenek velük egyet és miben mások, miben térnek el tőlük. A tisztulást az idő fogja meghozni, de a gyakorlati politikai lépéseket és a mögöttük álló elveket a Fidesznek is egyértelművé kell tennie.
Ma az a sajátságos helyzet állt elő, hogy mind a kormányzó szocialistáknak, mind az ellenzéki Fidesznek objektív érdeke lenne a választások mielőbbi kiírása. Csakhogy a szocialisták ezt még nem akarják belátni, a fideszesek pedig nem tudják keresztülvinni. Az EP-választások idején a választópolgárok állásfoglalása egyértelmű volt. Úgy látszik azonban, hogy a hatalmon lévő politikai elitnek további bizonyságra lesz szüksége. Ezt szolgálják azok a demonstrációk, utcai tüntetések, sztrájkok, melyeket utolsó figyelmeztetésként a civilek szerveznek az előre hozott választásokért. Nemcsak a nyár lesz forró, de az ősz is annak ígérkezik.
Tisztelt képviselők és székbitorlók! Itt az ideje, hogy végre honanyaként és honatyaként viselkedjenek és távozzanak! Zárják be a Parlament kapuját kívülről, és adják az ország házának kulcsát a nép kezébe! Döntsön a nép!

A szerző politológus, egyetemi oktató