Vége az eredetmítosznak?

Több mint négy évtizede új irányt szabott a Németországban folyó politikai küzdelmeknek egy halálos lövés. Egy most nyilvánosságra került Stasi-dosszié pedig alapjaiban változtatja meg az utókor vélekedését arról a rendőrről, aki akkor a ravaszt meghúzta.

2009. 06. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Benno Ohnesorg 1967. június 2-i halála a nyugat-németországi szélsőbaloldal egyik meghatározó legendájává vált. Az egyetemista abban az összecsapásban vesztette életét, amely a perzsa sah nyugat-berlini látogatása ellen tiltakozó diákok és a rendőrség között zajlott le.
A baloldali mitológiában Ohnesorg – Karl-Heinz Kurras általi – meggyilkolása egyértelmű bizonyítéka volt a Német Szövetségi Köztársaság rendőrállami karakterének, s igazolni látszott a „fasizálódó” államalakulattal szembeni fellépést. Gudrun Ensslin – a Vörös Hadsereg Frakció későbbi meghatározó terroristája – a halálhírt követően megrendezett Szocialista Német Diákszövetség (SDS) gyűlésén kijelentette, most már fegyverekre van szükség, hogy felvértezzék magukat a „fasiszták” ellen. „Az NSZK posztfasiszta rendszere prefasisztává változott” – írta az SDS országos elnöksége a temetés napján, június 9-én kiadott nyilatkozatában. A nap szimbolikus jelentőségére utal az is, hogy később az egyik, főként Nyugat-Berlinben tevékenykedő baloldali terrorszervezet a Június 2-a Mozgalom nevet viselte.
Nem véletlenül fogalmazott úgy Stefan Aust, a Der Spiegel volt főszerkesztője, a nyugat-németországi szélsőbaloldali terrorizmus egyik legismertebb szakértője, a Baader–Meinhof komplexus című alapmű szerzője, hogy a gyilkos lövés alapjaiban alakította át a szövetségi köztársaságot. Most Aust szerint is újra kell írni az egész országot megrázó terrorcselekményeket kirobbantó esemény történetét, ugyanis a közelmúltban kiderült, hogy az Ohnesorg életét kioltó nyugat-berlini rendőr a Stasi ügynöke és a keletnémet állampárt tagja volt. Miként Jürgen Henschel, a halálos lövés utáni pillanatokat megörökítő, az egész világsajtót bejáró fénykép készítője is. Aki akkor a keletnémet állampárt nyugat-berlini fiókszervezetének lapja, a Wahrheit (Igazság) számára dolgozott.
A Stasi-dokumentumokat kezelő – a szervezet hosszadalmas neve helyett vezetőjéről, Marianne Birthlerről csak Birthler-hivatalként emlegetett – intézet két kutatója, Cornelia Jabs és Helmut Müller-Enbergs a Deutschland Archiv folyóirat legfrissebb (2009/3.) számában közölték felfedezésüket. A kutatók megállapították, hogy Karl-Heinz Kurras 1955 óta az állambiztonság ügynökeként tevékenykedett Otto Bohl fedőnéven. A kelet-poroszországi menekültet 1946 és 1950 között a sachsenhauseni koncentrációs tábor területén felállított szovjet lágerben őriztek szabotázs és fegyverrejtegetés vádjával. Több kutató is feltételezi, hogy itt szervezhették be, tízéves börtönbüntetéséből a hátralévő idő elengedésének ígéretével. Kurras röviddel szabadon engedését követően már Nyugat-Berlinben rendőrként tevékenykedett. 1955 áprilisában Kelet-Berlinben jelentkezett az NDK rendőrségébe. Erről sikerült lebeszélniük a keletnémet állambiztonsági minisztérium munkatársainak, s meggyőzték, hogy dolgozzon nekik, és vállalja a visszatérést a nyugat-berlini rendőrség kötelékébe. Ebből az időszakból, 1955. április 26-ról származik a Stasinak aláírt együttműködési nyilatkozata is. Kurras gyakorlatilag mindent továbbított gazdáinak, ami a keze ügyébe került. Már „egyszerű” rendőrként kiszolgáltatta például a nyugat-berlini rádióforgalmazásban használt fedőneveket. Ami lehetővé tette a Stasinak, hogy pontosan beazonosítsa, ki üzen kinek. Szintén az átadott dokumentumok közé tartoztak az előléptetésre esélyes rendőrök listáját tartalmazó kartotékok. Így azok vagy megkörnyékezhetőkké váltak, vagy a nemkívánatosakkal szemben el lehetett indítani a lejárató kampányt.
„Otto Bohl” saját karrierjét is szorgosan építette; 1960-ban áthelyezték Nyugat-Berlin belvárosába, ahonnan a keletről menekülőkről és az őket segítő szervezetekről, valamint az NDK-ban elkövetett jogsértéseket felderítő és dokumentáló szervezetekről szállított adatokat megbízóinak. 1965 elején kitűzött feladatának megfelelően a berlini rendőrség állambiztonsági nyomozócsoportjához helyezték, ahol legfontosabb feladataként a szervezet belső elhárításának dolgozott. De illetékességi körébe tartozott a keletnémet hírszerzés rádióadásainak lehallgatása is. Így paradox módon többször előfordult, hogy egy Stasi-ügynök hallgatta ki lebukott ügynöktársát.
A magát elkötelezett kommunistának tartó Kurras 1962-ben kérte felvételét a keletnémet állampártba, majd kétévnyi tagjelöltség után, 1964. július 28-án fel is vették. Néhány nappal később konspirációs céllal belépett a nyugat-berlini SPD-be. Ideológiai elkötelezettsége mellett pénzt is kapott szolgálataiért, az ötvenes években esztendőnként 550 és 1900 márka közötti összeget. Javadalmazása 1966-ra elérte a 4500 márkát, 1967 első öt hónapjában 3000 márka ütötte a markát.
Kurras 1967. június 2-án civil ruhás nyomozóként biztosította a perzsa sah látogatását. Az akkori rendőrségi taktika alapján „elfogóként” került bevetésre. Azaz a rendőrség kis csoportokra bontotta a tüntetőket, majd civil ruhás nyomozók, úgynevezett „elfogók” egyenként próbálták kiemelni a hangadónak tekintett személyeket.
A rendőrség, megsértve Heinrich Albertz főpolgármester világos utasítását, nem az opera-előadás előtt, hanem csak alatta kezdte el feloszlatni a bejelentés nélküli tüntetést. Este nyolc óra után kezdődött a „rókavadászat” nevű akció, amikor a már szétszórt tüntetőket kergették és kapualjakba, udvarokba szorították a rendőrök, hogy elfogják a főkolomposokat. A végzetes lövés este fél 11-kor dörrent el a Krumme Straße 66/67. számú ház udvarán, ahova néhány tüntető menekült, nyomukban a rendőrökkel, s ahova az eseményeket figyelemmel kísérni kívánó Ohnesorg is megérkezett. Ezt követően a szemtanúk némileg eltérően írták le az eseményeket, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy a történtek sokkal jobban hasonlítottak kivégzésre – az áldozatot tarkóján érte a lövés –, mint a Kurras által előadott önvédelemre.
Néhány nappal Ohnesorg halála után a Stasi rádión arra utasította ügynökét, hogy ideiglenesen szüneteltesse tevékenységét, s csak az ellene folyó vizsgálatok lezajlása után jelentkezzen. Az érintett válaszában megerősítette az utasítás tudomásul vételét, s az ügyvédi költségekre jelentősebb összeget igényelt. Ez a probléma végül megoldódott, mert a rendőrszakszervezet csaknem 60 ezer nyugatnémet márkát gyűjtött össze erre a célra. Ezt követően a Stasi „biztonsági” okokból megszakította a kapcsolatot ügynökével. Kurrast a nyugat-berlini bíróságok két eljárásban – 1967-ben és 1970-ben – is felmentették a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól.
A napokban előkerült újabb dokumentumok szerint Kurras még egyszer a Stasi érdeklődésének középpontjába került. 1987. december 11-én Gerhard Neiber altábornagy, helyettes államvédelmi miniszter személyesen adott utasítást az ismételt kapcsolatfelvételre, amelyet „operatív érdekekkel” indokolt. Azt egyelőre nem sikerült tisztázni, hogy pontosan mit tervezett vele a Stasi, hiszen akkor már nem dolgozott a rendőrségnél, nyugdíjba vonult. 1989 februárjában Neiber reaktiválta Kurras volt tartótisztjét is, azonban bármi volt is a Stasi szándéka, nem tudta megvalósítani terveit az NDK összeomlása miatt.
Eddig a kutatók nem találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogy az ügynök a Stasi közvetlen utasítására lőtt. Az viszont vitathatatlan, hogy az NDK vezetése érdekelt volt az ideológiai ellenségnek számító szövetségi köztársaság politikai destabilizációjában. Ráadásul a Stasi tisztában volt azzal, hogy Kurras már-már mániás fegyverrajongónak, ketyegő időzített bombának számított. Szabad idejének jelentős részét a lőtereken töltötte. Ennek ellenére Kelet-Berlin jó munkája jutalmául pénzt adott neki újabb fegyver vásárlására.
Jelen állás szerint talán sohasem derül ki, hogy milyen szerepe volt ebben a gyilkosságban a keletnémet titkosszolgálatnak. Ugyanakkor az ügyet kísérő jelentős médiafigyelem talán alkalmas lesz arra, hogy felkavarja az állóvizet a német történelem egyik legkevésbé kutatott kérdésében: milyen befolyást gyakorolt a Stasi a szövetségi köztársaság politikai életére? Lenne mit kutatni, hiszen Markus Wolf, az NDK felderítésének híres-hírhedt parancsnoka azzal dicsekedett, hogy ügynökei frakcióerővel voltak jelen a Bundestagban. De a német baloldalnak is végig kell gondolnia múltjának hordalékát, amelyet eddig a szőnyeg alá söpört: miként történhetett meg, hogy az állítólag a szabadság növeléséért folytatott küzdelemben éppen egy kíméletlen diktatúra volt a szövetségese?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.