Világtörténelmi fordulat

Varsó mellett, Wilanówban 1989 májusában részt vettem egy lengyel–magyar történészkonferencián. A két nemzet történelme közötti párhuzamokról, összekapcsolódásokról beszéltem. Épp akkor éltük és írtuk e közös történelem legújabb, gyönyörű fejezetét. Lengyelország készült egy olyan országos választásra, amelyen valódi pártok indulhattak, köztük a nemrég újra törvényesen elismert Szolidaritás. Ma is előttem van a választási kampány fő jelszava: „A következő választás már teljesen szabad lesz!” Az eredmény minden várakozást felülmúlt: lényegében az összes szabadon megszerezhető mandátum a Szolidaritásé lett!

Az Európa keleti felére a II. világháború után a szovjet Vörös Hadsereg által rákényszerített kommunizmussal szemben vitathatatlanul a lengyelek és a magyarok szálltak szembe a leglátványosabban. Az 1956-os poznani spontán felkelés Lengyelországban jelentősen enyhítette a diktatúrát, és a lengyel példa inspirálta az októberi magyar forradalmat. A Szolidaritás 1980-as gdanski létrejötte ösztönzést adott a Magyarországon szerveződő ellenzéki mozgalmaknak, a Kádár-féle vezetés joggal érezte, hogy ez alááshatja a külföldi kölcsönökre és a tele hasra épülő „legvidámabb barakk” stabilitását. Hazugságokra épülő kampánnyal próbálták megrendíteni a magyar társadalomban a lengyelek iránti hagyományos rokonszenvet. 1981 decemberében, a Szolidaritás betiltásakor és a hadiállapot bevezetésekor Kádár gratulált Jaruzelski tábornoknak, az „erős embernek,” abban a hitben, hogy ezzel Magyarországon is megerősödött düledező rendszere.
A szovjet pártfőtitkár, Gorbacsov engedményekkel, reformokkal próbálta életképessé tenni a Nyugattal folytatott gazdasági és katonai versenyben egyre jobban lemaradó „szocializmust” – hiába. 1989-re Lengyelországban és Magyarországon a közbeszédet és az utcát már az ellenzéki mozgalmak uralták, ezek nyíltan demokráciát, többpártrendszert és piacgazdaságot követeltek. A Szovjetunió sorsára hagyta csatlósait, oldják meg a maguk gondjait, neki éppen elég saját társadalmának millió baja. Gorbacsov a Nyugattal szembeni hidegháború befejezésétől és a gazdasági kapcsolatok élénkítésétől remélte, hogy országa túljut a krízisen.
Ezt a kedvező pillanatot használta ki a lengyel és a magyar ellenzék. A kommunista kormányzat mindkét országban „kerekasztal-tárgyalásokon” próbálta bevonni az ellenzéket a csőddel fenyegető gazdasági helyzet orvoslásába. Az ellenzék válaszul a rendszer teljes megváltoztatását követelte. Jaruzelski engedett, 1989. augusztusban Mazowieckit, a Szolidaritás egyik tekintélyes vezetőjét kérte föl kormányfőnek. Ezzel egy időben Magyarországon a kormány és az ellenzék megállapodott a magyar alkotmány és a politikai rendszer teljes, demokratikus szellemű átalakításában. Ez a példa, és a kommunizmusból menekülni akaró keletnémetek átengedése az osztrák határon vezetett el november elején Berlinben a fal megnyitásához, majd szétveréséhez, ezt követően pedig az NDK demokráciává alakulásához, ami alig egy évvel később a német egység helyreállításával fejeződött be. A keletnémet fordulat eredménye volt november végén a prágai „bársonyos,” vérmentes forradalom, amit karácsonykor Ceausescu gyűlölt diktatúrájának véres harcokban történt megdöntése követett. Röviddel ezután Bulgáriában, Albániában, végül pedig magában a Szovjetunióban fokozatosan leépült a kommunista diktatúra, Jugoszláviában pedig a Tito által létrehozott mesterséges kommunista föderáció véres háborúk sorozatában esett szét.
A világ hajlamos elfeledni, de ebbe nem nyugodhatunk bele: a világtörténelmi fordulat, az atomháborúval fenyegető kétpólusú világ megszűnése, a kommunista dominók eldőlése a lengyel és a magyar nép felkelésének, a békés rendszerváltozásnak köszönhető. Ami ezután történt, az döntően azon múlott, hogyan tudtunk élni a visszaszerzett szabadsággal.