A díjátadón Sinkó Péter így méltatta Kőhalmit: „A megfiatalodott Rádiókabaré elmúlt esztendőben legtöbbet dolgozó humoristája a mai stand-up élvonalában dolgozik. Nemcsak saját előadású konferanszaival, hanem az elmúlt színházi évadban készült írásaival is kiérdemelte a humorszakma legnagyobb elismerését, a Karinthy-gyűrűt. Különös öröm, hogy ezt a sokak által városinak nevezett műfajt most már vidéki gyökerekkel rendelkező humoristák is művelik.”
Kőhalmi – aki húszévesen a humorfesztivál egyik győztese volt 1998-ban – az ünnepségen mindenkit biztosított arról, hogy nem örült volna, ha élete első gyűrűjét romantikus körülmények között a desszertből kellett volna kikanalaznia, s hogy ez a gyűrű nem olyan csúnya, és nem is fáj annyira, mint amilyennel a galambokat gyűrűzik meg.
Lapunknak a díjazott elmondta, nagyon örül annak, hogy már nemcsak a közönség, hanem a rádió, ilyen értelemben a szakma is elismeri, bár azt korábban is átélte, hogy a társai akkor is beszavazták a csapatba, amikor a szervezők őt eredetileg meg sem hívták. A kérdésre, hogy az ellenzéki–kormánypárti humor relációban hová helyezné magát, azt felelte, hogy az ő humora civilpárti. Mint mondta, unja a politikát, sokkal inkább érdeklik a hétköznapi élethelyzetek. A politikai humort egyébként is múlandó műfajnak tartja. A dumaszínházasokkal közös tapasztalata, hogy az emberek nem elég tájékozottak a politikában, gyorsan felejtenek, ezért a politikai humor ma sokkal kevésbé sikeres, mint a hétköznapok abszurditásán alapuló. Példaképp a franciakrémes-evés technikáit taglaló miniértekezését hozta fel, amely szerinte évtizedek múlva is ugyanazt jelenti majd.
Kőhalmi gyerekkora óta humoristának készült. Minden viccre, minden kabaréjelenetre emlékszik, amit azóta hallott, olvasott, de az angol és a magyar abszurdot tartja közvetlen elődjének. Megkérdeztük tőle azt is, mint szólnak a családtagjai ahhoz, hogy produkcióiban rendszeresen „kibeszéli” őket. Azt válaszolta, hogy mindig megmutatja nekik, hogy mit írt róluk, és ők általában elég rugalmasan kezelik a helyzetet, még különféle információkkal ki is egészítik a szöveget, de ha azt mondják, hogy nem szeretnék, ha valami elhangzana velük kapcsolatban, azt ki szokta húzni. Egyébként is úgy gondolja, ilyenkor nem az édesanyján, a feleségén vagy a gyerekén nevetnek, hanem rajta, a szomorú bohócon. Kőhalmi maga sem sértődik meg, ha valamelyik stand-upos kolléga róla árul el valami intimitást a közönségnek, mert ezek a poénok nem bántók, sőt inkább úgy gondolja, arról beszélnek a kollégák, akit szeretnek. Az viszont meglepi, amikor előadás után néhányan odamennek hozzá, és megkérdezik, hogy tényleg van-e gyereke, tényleg tíz év alatt szerzett-e diplomát. Hiszen a stand-up attól értékes és hiteles, hogy itt mindenki magát adja. Ha például arról kezdene beszélni, mi történt vele a szoláriumban, senki nem hinne neki, mert látszik rajta, hogy nem olyan, mint aki szoláriumba jár.
Kőhalmi öt éve lépett ki előadóként a nyilvánosság elé, korábban szerzőként a háttérben dolgozott. Mint mondta, csak ki akarta próbálni magát élőben. Nem volt elemi igénye arra, hogy szerepeljen, de gyorsan kiderült, hogy működik. Így most már – mint mondta – ő viszi el a balhét a színpadon azért, amit megírt, nem foghatja az előadóra, ha valami nem sikerül, de hamar tovább is tudja fejleszteni, ki is tudja igazgatni a poénjait. A felvetésre, hogy olyan díjat kapott viszonylag fiatalon, ami életmű-díj, azt válaszolta, ez nem kényelmesíti el, inkább lendületet ad neki is, és humorista generációjának is.
A díjazott már a Rómába tartó repülőgépen ült, amikor megtudtuk, a Magyarországon másodszor megrendezett humor napjára (június 24–25.) a harmincfős Dumaszínházból – köztük három Karinthy-gyűrűssel – senkit sem hívtak meg a szervezők.
Tankcsapda
A Tankcsapda visszavonult a Marsra klipet forgatni + videó
