– Mit illene tudnunk Torday Emilről?
– Huszonöt éves korában, 1900–1904 között még a belga kormány tisztviselőjeként töltött négy évet Afrikában. Felhajózva a Kongó folyón bejárta a keleti nagy tavak és a Katanga vidékét. Első útja tudományos szempontból tehát még nem volt jelentős. A következő évben már mint a londoni székhelyű Királyi Embertani Intézet (Royal Anthropological Institute) néprajzkutatója indult el, hogy a Kongó déli mellékfolyói mentén élő népek leírásával foglalkozzon. Ezen a területen két évet töltött, és nyolc bennszülött nyelvjárást sajátított el. A XX. század elején Afrika térképén ezen a területen még fehér foltok éktelenkedtek, ezért is volt nagy jelentőségű a Torday által gyűjtött ismeretanyag. A harmadik – tudományos eredményeit tekintve legjelentősebb – expedíciójára 1907-ben indult útnak, két évre. A British Múzeum megbízásából két angol kísérőjével, Hilton-Simpsonnal és Norman Hardyval Afrika egyenlítői vidékére, a Loango és Kaszai folyók közti területre. Legjelentősebb tudományos eredményei közé tartozik a kuba népcsoportról készített monográfiája. Utazásáról 1909-ben betegen tért haza, ami megakadályozta, hogy később visszalátogasson Kongóba. Haláláig tudományos, irodalmi és múzeumi munkát végzett. Az angol Királyi Antropológiai Intézet és a Folklore Társaság választmányi tagja, a londoni egyetem antropológiai társaságának alelnöke, a Magyar Földrajzi Társaság levelező tagja volt.
– Mennyire lehet előre felkészülni egy ilyen expedícióra?
– Nem először járok majd Kongóban, összesen másfél évet töltöttem ott. Előfordult, hogy egy fejlesztési-segélyezési programot követően saját költségen még három hétig kint maradtam, és helyi kísérővel indultam útnak. Kongó nehéz terep, nem véletlen, hogy a turisták nagy része másfelé veszi az irányt, ha Afrikába érkezik. Sok elzárt terület van, ahová még nem sokan jutottak el. Volt, ahol szellemnek hittek, mert még nem láttak fiatal fehér nőt. Éppen ezért nehéz előre feltérképezni a helyzetet. Az ott élő népcsoportokról korlátozott számban állnak rendelkezésre források, feljegyzések. Kisebb expedíciók ugyan indultak azóta a Kongó folyó mentén, de jelentősebb kutatások nem történtek. Az utazás célja Torday Emil nevének megismertetése mellett, hogy az emberekben a Kongóról kialakult sztereotip képet is megváltoztassuk.
– Mit ért ezalatt?
– Mivel nem vagyunk történészek, és két hónap nem elég arra, hogy tudományos szintű antropológiai kutatásokat végezzünk, inkább kulturális szempontból szeretnénk bemutatni az útvonalunk mentén élő népcsoportokat és mai állapotukat. Körülbelül tizenkét népcsoporttal fogunk érintkezni, amelyek mindennapi életét és körülményeit mi sem ismerjükpontosan. Az előre eltervezett útvonalon, amelyen menetközben – bár kisebb eltérések adódhatnak – már nem fogunk változtatni, a Torday által tanulmányozott területek jelentősebb állomásait járjuk be. Az expedíció szakmai csapatának egyik tagja Lóránt Attila fotográfus, aki több expedíciót vezetett az Amazonas mentén, az Andokban élő indián népekhez, illetve fotózott a kelet-afrikai nomádoknál is. Az ő feladata lesz, hogy megörökítse a törzseknél tett látogatásainkat, így a régi és a mostani képeket összevetve meg lehet nézni az egy évszázados különbségeket. Megtudhatunk és megérthetünk valamit arról, hogy a globális világ hogyan hat Kongó elzárt területeire. Például milyen változások mentek végbe az infrastrukturálisan nehezen megközelíthető népcsoportoknál az öltözködésben, életmódban, népszokásokban és a törzsfőnöki rendszerben. Biztos vagyok abban, hogy a jövőre tervezett fotókiállítás látogatói újszerű képet fognak látni a mai, változó Afrikáról.
– Kikből áll még a csapat?
– Reisinger Dávid operatőr jelentős terepismerettel és forgatási tapasztalattal rendelkezik Afrikában. Három hétre csatlakozik hozzánk Balogh Sándor, az Afrikai–Magyar Egyesület elnöke, a Kongói Demokratikus Köztársaság jelölt tiszteletbeli konzulja, Fábry Sándor, akivel a 2009-es Budapest–Bamako-ralin ismerkedtünk meg, valamint Zimits Sándor belsőépítész, aki Afrikában nagy tapasztalattal rendelkező utazó. Többször átkelt a Szaharán, Nyugat- és Kelet-Afrikát is bejárta. Lesznek helyi segítőink is, többek között a Kongói Nemzeti Múzeum munkatársai, valamint művészettörténészek, gyűjtők, akik jól ismerik a helyi nyelvjárásokat, szokásokat. Ők segítenek abban is, hogy értesítik, felkészítik a törzseket az érkezésünkre.
– Mennyire veszélyes az expedíció?
– Nem olyan veszélyes, mint azt sokan gondolnák. Egy részét már ismerem a terepnek, a közelben sem fegyveres konfliktus, sem más kiszámíthatatlan esemény nem fenyegeti a túrát. Tartani az állatoktól kell, a vízilovaktól és a krokodiloktól. Az út egy részét motorcsónakon tesszük meg, és sok helyen sátorban alszunk. Ügyelni kell a higiéniára, és fel kell készülni a betegségekre, mint például a malária. A szükséges oltásokat már megkaptuk, és a betegségek megelőzéséről tájékozódtunk.
– Honnan van minderre a pénz?
– Az eddig beérkezett támogatásokból szűkösen finanszírozni tudjuk a kint töltött két hónapot, ezért nyitottak vagyunk bármilyen támogatásra. A vízum beszerzése, a közlekedési költségek, a forgatási és fotósengedélyek sokba kerülnek. Kongó bürokratikus ország. Ajándékokat is kell vennünk azoknak a népcsoportoknak, amelyeket meglátogatunk. Elsősorban élelmiszert: sót, cukrot és különféle használati tárgyakat: gyertyát, szappant, gyufát veszünk nekik. Talán egy-két napot szállodában töltünk, de valószínűleg a sátorozás lesz a jellemző, illetve ha lehetséges, akkor kunyhókban alszunk. Lóránt Attila, Reisinger Dávid és én szeptember elején érkezünk haza, és nekilátunk a Kongóban rögzített dokumentumok feldolgozásának, amelyből fotókiállítást, fotóalbumot, filmet és könyvet készítünk. A fotóalbum a fotográfiák mellett egy hoszszabb tanulmányt fog tartalmazni, amely összefoglalja Torday Emil munkásságát, valamint kiegészíti azt az expedíció során tett jelenkori megfigyelésekkel is.
Izrael
Ambassador Extends Thanks to Viktor Orban
