Élelmiszeráfa-emelés kereskedő módra

Néhány nappal ezelőtt élelmiszergyártó cégek sokasága kapott egy udvarias levelet jó néhány kereskedelmi lánctól, amelyben felkérik a beszállító cégeket, hogy július 1-jétől az esedékes ötszázalékos áfaemelést 4-6 százalékos termelői-beszállítói árengedménnyel szíveskedjenek átvállalni. Az udvarias báránybőr mögött azonban ott a farkas is. Ha ugyanis a beszállító nem vállalja át a terheket, akkor van olyan lánc, amelyik fenyeget: „Sajnos azok a termékek, amelyeknek forgalma csökkenni fog, átesnek egy választék-felülvizsgálaton, és igyekszünk helyette találni olyan termékeket, amelyekkel növelni tudjuk a forgalmat!” A kereskedelmi láncok neveit az általánosan elfogadott, ámde félreértelmezett óvatosságból nem említeném, noha önbevallás alapján érdemes lenne a láncokat közvetlenül is megkérdezni. Az érvelés végtelenül egyszerű: az élelmiszerek ötszázalékos áfaemelés mellett nem adhatók el, mert nincs hozzá vásárlóerő.
Vagyis a jelzett gondolkodás szerint közteherviselés helyett az élelmiszeradó-emeléseket egy szűk gyártói réteg viselje, és a kereskedelem a nyereségéből semmit sem kíván áldozni. Igazi magyar megoldás!
Mert mi is az áfaemelés logikája? Mivel is indokolt a kormány? A lakosság a saját fogyasztásával arányosan vállaljon részt a megnövekedett állami adóbefizetésekből. Az élelmiszerek esetén ezzel kétségtelenül lehet vitatkozni. Tényleg helyes-e, hogy az alacsony jövedelmű és szociálisan nehéz helyzetben lévő családok vagy a szerényen élő nyugdíjasok a bevételeikhez képest aránytalanul nagy mértékben viseljék az élelmiszerár-emeléseket? Mindezt akkor, amikor az élelmiszerek áfája nálunk már jelenleg is nagyobb az európai átlagnál, vagyis az élelmiszerek relatíve drágák.
Ez nagyjából csakis úgy lehetséges, ha a nevezett csoportok egyre olcsóbb élelmiszereket vásárolnak, ami bizony, akár tetszik, akár nem, egyre gyengébb minőséget és tápértéket is jelent. A szociálisan nehéz körülmények között élő családok, idős emberek csakis táplálkozásuk rontásával, az egészségesebb étrendbe illő élelmiszerek fogyasztásának csökkentésével kezelhetik a helyzetet. Mindez hosszabb távon egészen biztosan az egészségi állapotuk romlásával is jár. Hogy ezt nehéz bizonyítani? Igen, de azért még igaz. Mert enni kell! Beszélünk tehát elhízásról, egészséges életmódról, beszélünk az egyre növekvő egészségügyi költségekről, és aztán amikor adóemelésről van szó, a korábbi érveinket elfeledjük. Szóval vitatható, hogy az élelmiszerek áfáját is megnövelte a kormány. Az élelmiszerek részesedése a családi költségvetésben így a nyugat-európai átlagosan 16-18 százalék helyett nálunk már meg fogja haladni a 25 százalékot.
De hát ezen már túl vagyunk, legalábbis törvénykezési szempontból. A nagyobb terheket nehéz elviselni, de a matematika szabályai szerint ha sokfelé osztunk egy összeget, akkor mindenkinek csak kisebb rész jut, és a terhek inkább elviselhetők.
De a kereskedelem elegáns módon azt mondja: isten ments, hogy a fogyasztás és ezzel a jövedelmünk is csökkenjen. Fizessen az élelmiszer-előállító-beszállító, adjon árengedményt, és tulajdonképpen fizesse az adót. Az a hazai élelmiszeripar tegye ezt, amelyik már évek óta a termelésének visszaesésével, kétszámjegyű hazai piacvesztéssel nézhet farkasszemet, nyeresége nulla körüli, és az exportlehetőségei is egyre nehezebbek. Közteherviselés helyett tehát fizessen egy iparág, de közben az sem baj, ha hangzatos szólamok mellett, miszerint a fogyasztó érdekeit védjük, a kereskedők egy kis többlethaszonra is szert tesznek szert. Ezért aztán nehogy csak ötszázalékos többletárengedményt adjanak a gyártók – az persze szóba sem jöhet, hogy az áfaemelésből a kereskedők fair módon vállaljanak részesedést –, hanem többen hatszázalékos árengedményt kérnek.
Gratulálunk. Így lehet elérni, hogy az elvárható közteherviselés helyett a kereskedők többlethaszonra is szert tegyenek. Ez a mentalitás a magyarázata annak, hogy akármilyen kellemetlen kormányzati intézkedés is történik, a kereskedő nem izgatja fel magát, mert rögtön azt nézi, hogy kire passzolhatja át a többletterhet. Ezek többnyire a beszállítók! És a kereskedőnek van is elég ereje hozzá, mert nélküle a fogyasztó nem érhető el. Olyan világ tehát nincs, még a legnagyobb gazdasági válság idején sem, amikor a kereskedő ne tudná a gondjait ilyen módon kezelni.
Így válik egy vitatható, de logikus kormányzati intézkedés egy szűk csoport javára (lásd kereskedők), és egy szűk csoport (élelmiszergyártók) kárára. Gratulálunk! Látványosan kibújt a szög a zsákból! Biztos, hogy ma még csak néhány kereskedelmi lánc kezdeményezte a hatszázalékos árengedményt, de ismerve az eddigi gyakorlatot, ebben a kérdésben a láncok hamarosan közös nevezőre jutnak. Talán merő véletlen, hogy már eddig is azonos időpontban érkezett több lánctól az árengedmény kérése? És akkor a Gazdasági Versenyhivatal is gondolkozhat azon, hogy nincs-e összehangolás a kereskedők árképzésében. Persze, hogy van. De senki sem tudja bizonyítani, mert a kereskedők érve egyszerű: mindenki láthatja, hogy az egyes élelmiszereknél nincs fogyasztói áremelés, és ehhez igazodnunk kell.
Mindez persze csak akkor igaz, ha a mohóságnak van önkorlátozása. Csak ritkán van! Mert még az is lehet, hogy az élelmiszergyártó-beszállító cégek árengedményt adnak, és a kereskedők az árat is megemelik. Íme, áfaemelés magyar módra, vagy inkább kereskedői gyakorlat Magyarországon!

A szerző az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége
ügyvezető elnöke