Folytatta, hogy sikeresen búcsúzzon

Férfikajakban finoman szólva még erősen a kísérletezési szakaszban jár a magyar csapat. Egy új egység bizonyított maradéktalanul a hét végén megrendezett Európa-bajnokságon: Gönczy Gábor és Kökény Roland kajak páros ezer méteren. Kettejük közül Kökény Roland kipróbált harcos, aki sokadszorra mutatta meg, hogy legyen egyes, kettes vagy négyes, lehet rá számítani. Miként pályafutása során szinte végig, a szerencse Brandenburgban is cserbenhagyta, nagyon kis különbséggel lettek ezüstérmesek. Bár az előzmények ismeretében, édesapja halála után hősiesnek is mondhatjuk a helytállását.

Bosszankodik amiatt, hogy csupán két és fél tizeddel maradtak le az aranyról, vagy felhőtlenül örül az ezüstnek?
– Azt nem mondom, hogy szinte mindegy, de nem e körül forognak a gondolataim. Elsősorban Gábor miatt örülök a második helynek, rossz érzés lenne, ha miattam az ő idénye is kárba veszne.
– A válogatón kivívott győzelem után erről már szó sem lehet.
– Most már nem. Ám úgy tudom, a szakmai bizottságban elhangzott olyan javaslat, ha nem szerepelünk jól az Eb-n, akkor ebben a számban is ki kellene írni újabb válogatót.
– A válogatási szabály ezt kizárja.
– Nem ez lenne az első eset, amikor megszegik.
– Mitől ilyen jó a párosuk? Ön ugyan évek óta ott van az élmezőnyben, ám Gönczy Gábor, úgy tűnt, megmarad örök tehetségnek.
– Nagyon jól passzolunk egymáshoz. Gábor kiváló sztrók, ha szerénytelen akarok lenni, akkor eddig nem akadt olyan társa, akivel ezt megmutathatta volna. A hetven kilójával egyesben valóban nincs sok esélye, csapathajóban viszont nagy előny, hogy ilyen könnyű. Nem tud annyira elfáradni, hogy ne lehessen betolni a célba. Igaz, az elmúlt hetekben ennek a fordítottja történt, ő húzott engem. Számomra most bizonyosodott be, mennyire jó a párosunk. Annak dacára kifejezetten jól megyünk, hogy én magam alatt vagyok.
– Kellemetlen szóba hozni, mégis kikerülhetetlen, hogy édesapja betegsége és halála alaposan megnehezítette a felkészülését.
– Nagyon nehéz hetek vannak mögöttem. Két hónapja műtötték meg aput, úgy nézett ki, hogy felépül. Ám a Világkupa előtt másfél héttel a műtéti hege begyulladt, belázasodott, s újra kórházba került. Naponta csak egyszer tudtam edzeni, akkor is zaklatottan, aput ápoltam. Akkor ért a halálhíre Szegeden, amikor melegítettem az előfutamra. Már kezdett jobban lenni, ám egy vérrög elindult az ereiben, s agyvérzést okozott. Borzalmas volt. A rá következő két hétben a temetést intéztem, alig edzettem, s szinte semmit sem aludtam. Igazságtalan lett volna, ha emiatt elveszítjük a válogatót. Szoros csatában, de nyertünk. Először Brandenburgban tudtam rendesen aludni, de a csúcsformától még messze vagyok.
– A világbajnokságon akár nyerhetnek is?
– Szerintem van rá esélyünk.
– Ahhoz képest, hogy tavaly abba akarta hagyni, ez váratlan fordulat.
– Elsősorban nem is az viselt meg, hogy nem jutottam ki az olimpiára, hanem Koló halála. Mégis folytattam, mert magamnak és a másoknak is bizonyítani akartam: ennél többre vagyok képes.
– Még régebben pedig azt mondta, addig kajakozik, amíg nem nyer olimpiai aranyat. Tehát London az újabb cél?
– Nem. Az ősszel valószínűleg befejezem.
– Miért?
– Bár teljesen egészségesnek érzem magam, a szűrővizsgálat is mindent rendben talált, Koló halála mégis intő példa. Huszonnyolc éve kajakozom, ami nemcsak megerősíti, fel is őrli a szervezetet. A sport mellett más is létezik az életben. Szeretnék családot, gyerekeket, s látni, ahogy felnőnek.
– Hogy is kérdezzem… A kajak-kenu is már ott tart, hogy a versenyzőknek van okuk félteni az egészségüket?
– Nem tudom. Én is hallok egy s mást, de inkább nem foglalkozom vele, csak a magam nevében beszélhetek. Soha semmit nem szedtem, nem ezért félek. Egyszerűen arról van szó, hogy a több évtizedes versenysportban elhasználódik a szervezet.
– Nincs hiányérzet önben? Képességei alapján többre vihette volna.
– Talán túl sokáig függött a sorsom attól az edzőtől, aki nem bízott bennem, sőt elnyomott. De inkább mondjuk úgy, hogy nem volt szerencsém. 2000-ben és 2004-ben egyesben indultam az olimpián, de érmet nem tudtam szerezni. 2005-ben Kucsera Gáborral világbajnokságot nyertünk, ám a következő évben már Kammerer Zoltánnal versenyzett. Többször tagja voltam a négyesnek is. A 2006-os vb-n aranyérmesek lettünk, tavaly azonban Pekingbe nem jutottunk ki. Úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy olimpiai bajnok legyek, ám ez a siker valamiért nem adatott meg. Magam is érzem, így nem teljes a pályafutásom, azt viszont pontosan tudom, nem ez a legfontosabb dolog az életben.

Kucsera kitart az egyes mellett. Azután, hogy ezer méteren a férfi-kajaknégyes (ötödik lett) és egyesben Kucsera Gábor is (nem jutott döntőbe) várakozáson alul szerepelt az Eb-n, adódna a lehetőség, hogy Kucsera üljön be a csapathajóba, vele ugyanis biztosan erősebb lenne az egység. Ám az megmarad elméleti fejtegetésnek, a hórihorgas kajakos kitart az egyes mellett.
– Nem futamodok meg, eltökélt szándékom, hogy Londonban ezer egyesben rajthoz állok – kezdte a kajak kettes ötszáz méteren Kammererrel ezüstérmet szerzett sportoló. – Hosszú út áll még előttem, van időm javítani. Két fontos tapasztalattal szolgált az Európa-bajnokság. Egyrészt az idén mint olimpiát követő évben cseppet sem gyengült a mezőny. Be kell ismernem, a korábbiaknál valamivel lazább felkészüléssel nincs esélyem a győzelemre. Másrészt igazuk van azoknak, akik azt állítják, meg kell szokni a szólóversenyzést. Itt nem lehet tartalékolni, már a középfutamban úgy kell hajtani, mint a döntőben. Az ott elért időmmel például a fináléban ötödik lettem volna, ám akkor az a továbbjutáshoz sem volt elég.