Gárdony polgármestere nem akar velencei Las Vegast

Ha valahol csak sivatag van, arrafelé remek ötlet kaszinót építeni, senkit nem zavar, hogy ahol eddig a madár se járt, oda özönlenek a turisták. A Velencei-tó és környékének jelentős része természetvédelmi terület. A Gyurcsány-kormány egyik utolsó döntésében mégis kiemelt projektté emelte a tóparti kaszinóberuházást. A táj jövőjéről beszélgettünk Tóth Istvánnal, Gárdony polgármesterével.

– Ma mindenki a befektetőktől és az idegenforgalomtól várja a csodát. Önök miért nem örülnek a lehetőségnek?
– Nem mindegy, mi a cél. Végigjártuk a Fertő tavat, ott is jelentkezett volna tőkés, aki épített volna kacsalábon forgó szállodát, de ott három szintnél magasabb épületet az önkormányzatok nem engedélyeznek. Ide sem való. Összefüggő falként takarná el a Velencei-tavat a hatalmas házakkal a befektető által fillérekért felvásárolt földön.
– Mit szólnak a tervekhez a helyiek?
– Amikor a környékbeliek meghallották a hírt, mindenki vérmérséklete és a Velencei-tó iránti szeretete szerint foglalt állást. Sukorón is olyan emberek ülnek a testületben, akik szeretnék a polgároknak biztosítani, hogy aranyból legyen a kilincs öt év múlva. Ha itt megépül a több ezer férőhelyes szálloda, megnyitnak a kaszinók, akkor bizony Sukorónak óriási adóbevételei lesznek.
– Természetes, hogy a bevételeknek örül egy önkormányzat.
– Ez tény. De azt is meg kell vizsgálni, hogy mi lesz az itt élők jövője. Mire fognak felnőni a gyerekeink, az unokáink? Akarunk-e egy olyan kaszinókomplexumot, amelyből az oda érkező vendégek ki sem lépnek, csak játékszenvedélyüknek hódolnak? Akarjuk-e, hogy ők és a köréjük sereglő slepp értékrendje befolyásolja gyermekeink neveltetését? Ennek a hatalmas fejlesztésnek nem mi leszünk a tulajdonosai, mi csak segédmunkások, kiszolgáló személyzet lehetünk. Rövid távon nyereséggel kecsegtet a terv, de van egy hosszú távú érdek is, és az a helybeliek igazi érdeke. Felépül itt egy komplexum, meg majd a környéken máshol is, és végül lesz egy körbekerített pocsolyánk. Építkezni bárhol lehet, de ezt a természetes élővilágot nem lehet mesterségesen újjávarázsolni.
– Ezért tiltakoztak a civilek is?
– Ennek a tiltakozásnak, amelyen igen sokan összejöttek, nagyon komoly lelki hatása volt. Sokan azt mondták, akár a testükkel is megvédik a területet, ez, remélem, hat a döntéshozókra. Én mint polgármester nem avatkozhatok más települések ügyeibe, de nem rejtem a véleményemet véka alá. És úgy értesültem, az evezős- és a kajak-kenu szakág is tiltakozik az egyik legjobb magyarországi pálya tönkretétele ellen.
– Az ügyészség miért vizsgálja az ingatlancserét?
– Úgy hallottam, már a Nemzeti Vagyonkezelő is vizsgálódik. A vételár – csereár – információim szerint 7-800 forint négyzetméterenként. Mi a túlsó oldalon egy területet 3700 forintos négyzetméter-áron adtunk el, tehát nem stimmel az ár-érték arány. A Gyurcsány-kormány az egyik utolsó ülésén úgy döntött, ez egy kiemelt projekt lesz. Engem helyi lakosként is zavar a dolog, mert nem azt képzelem el jövőként a gyerekeinknek, hogy majd szobaasszonyok legyenek másoknál. Ez egy nagy terület, és ha azt mondja a tulajdonos pár év múlva, hogy körbezárom, akkor oda mi, helybéliek nem mehetünk be. Láttam a Vajdaságban ilyet pár évvel ezelőtt. A szerbek felvásárolták a régi magyar földeket fillérekért, és ki volt írva szerbül az ajtóra: „Ide, magyar, többet nem lépsz be!” Ez megtörtént ott, de megtörténhet máshol is. Úgy gondolom, inkább a jövőre kellene figyelnünk.
– Most sokan azt mondják, ön a fejlesztések ellen van.
– Legyen szerintem fejlesztés Sukorón is, de nem biztos, hogy megaprojektekben kell gondolkodni a kis Velencei-tó partján. Ahogy nem gondolkodnak ilyen „fejlesztésekben” a Fertő tó mellett sem, hanem csak a tájba illeszkedő építményeket fogadják el. A sukoróiak is megosztottak a kérdésben. Vannak, akik azt mondják, hogy így több forráshoz jut az önkormányzat, de van, aki azt mondja, ha elkezdődik a beruházás, elköltözik. Ötmillió vendégre számítanak. Egy ilyen méretű embertömeg, bármilyen járművel is érkezik, elképzelhetetlen környezetszenynyezést okoz. És akkor még nem is beszéltem a keletkező hulladékról. Én ezekkel nem tenném tönkre a Velencei-tavat. Egyébként már sok ilyen ingatlanbefektetőt láttam. Beszélünk velük valamiről, ígéreteket tesznek, de közben már átadták a projektet másoknak, akiket már nem kötnek az előzetes megállapodások.
– Önök mit léphetnek ebben a helyzetben?
– Ebbe a tervbe nincs beleszólásunk, még kistérségi szinten sem. Csak a sukorói testületnek van jogosítványa arra, hogy a település szabályozási tervében határozzon a beépítés mértékéről, az épületek magasságáról és a zöld felületek arányáról. Volt az önkormányzatok között egy elvi megállapodás, hogy harminc méternél közelebb a tóhoz épület nem építhető. A négy emelet szintmagasság is napjainkig elfogadható kompromisszum volt. Velencén azonban megszegték a megállapodást, és kiadtak olyan építési engedélyt, amelyik lehetővé tette nyolcszintes épület felépítését is. Ezzel elkezdődött egy rossz folyamat. Ha valahol megengedik, hogy nyolc szintet építsenek fel, akkor a másik település kerül hátrányos helyzetbe, mert a befektető oda megy, ahol nagyobb engedményeket tud elérni. Van, aki szerint ez a jövő, szerintem nem. A gazdasági válság felerősíti ezt a folyamatot, az önkormányzatok lépéskényszerben vannak, mert az alapfeladataikat sem tudják ellátni, így kénytelenek eladni a tulajdonukban lévő területeket. Ha ötmillió vendég befizeti a 300 forintnyi idegenforgalmi adót, és ehhez az állam kétszer ennyit tesz hozzá, az négy és fél milliárd forint. Négyzetméterenként jelentős építményadót is lehet kérni, és az iparűzési adóról még nem is beszéltem. Ennyi pénzből valóban csodát lehet tenni, de ott van a másik szempont, amiről már volt szó. A kettő között kellene megtalálni a helyes utat.