Hogy utoljára még valami legyen

Az elmúlást, a gyászt tabuként kezelő világunkban különösnek tetsző helyzet teremtődött azzal, hogy néhány hete Cseh Tamás a Heti Válaszban nyíltan beszélt Stumpf Andrásnak arról, hogy nagyon, beteg, és meg fog halni. Amíg ez így nyomtatásban meg nem jelent, maradt a helyzet szokásos kezelése, a suttogások, elharapott mondatok sajtó- és művészkörökben, és az, hogy akkor még utoljára legyen valami, legyen egy lemez egy elfeledett amatőr felvételből, interjú már több nem lesz, de hát még legyen akkor, ami lehet.
A Duna TV vasárnap Cseh Tamás-napot tartott úgy, hogy már az énekestől magától tudtuk, hogy mi következik. Így azért más, mint csak úgy, egyáltalán, egy nagyszerű életművet ajándékként ráömleszteni a közönségre a többnyire a magyar médiapalettán kevés nézhető programot kínáló vasárnapok egyikén. De ha Cseh Tamás így döntött, így kell elfogadnunk ezt a napot, talán a tradicionális kultúrák, talán az indiánok is ekképp kezelik, hogy mindenki tud mindent, és esze ágában sincs úgy tenni, mintha nem tudná. És szebb is így, van benne méltóság, tartás, ünnepélyesség. Semmi okunk arra, hogy zavartan félrenézzünk, hogy ne örüljünk önfeledten, amikor az Összes dalokban fiatal, szép arcát látjuk, amint az Ócska cipőt énekli, vagy amikor már késő este felé ősz hajjal kerül elénk, és küszködik a levegővétellel, amikor a Hold dalaiból énekel.
A két énekes blokk közé Fonyó Gergely portréfilmje ékelődik. Cseh Tamás mamája elmeséli, milyen volt kisgyereknek, és aztán hogyan önállósodott korán a zene miatt. A nagy találkozást már az énekes Bereményi Gézával együtt meséli. Az író „betolakodott” Cseh Tamás albérletébe és a délutáni alvásába, s aztán ripsz-ropsz egy hokedlin megírta az Ócska cipő szövegét. Bereményi aztán Cseh Tamáshoz költözött, és másfél évig nem csináltak mást, csak dalokat írtak. Közös történetük 1982-ig töretlen, s akkor Bereményi „útra vált”, mert kifogytak belőle a dalok. A film szépen egyensúlyoz a történetmesélés és az apró, impresszionisztikus képsorok mentén, nem intimpistáskodó, de személyes, nem idealizál, de nem is deheroizál, információgazdag, de nem személytelen. 1982-től 1989-ig tartott a páros különútja, s aztán folytatták – ha nem is teljesen ott, ahol abbahagyták. Hiszen a pauza éveiben egy másik író-költő, Csengey Dénes írt Mélyrepülés címmel egy pompás lemeznyi dalt és keretmesét Cseh Tamásnak. A Kamrában évekig telt házzal ment ez az előadás is, sőt amikor Bereményi és Cseh Tamás újra dalokat írt, azokban valami ott volt Csengeyből is. A filmből azonban ez az epizód valamiért kifelejtődött. Várjuk, várjuk, hogy majd hátha, de csak Cseh Tamás mamája jön, és elhúz egy függönyt.
(Cseh Tamás-nap a Duna TV-ben – június 21.)