Információhoz jutás a meddőségi piacon

A Magyar Nemzet 2009. június 11-i számának 6. oldalán Kőrösi Tamás részéről Somody úr lombikstop-terápiája címmel megjelent cikk személyemet és az általam az egészségügyi miniszter felé tett, az asszisztált reprodukciós beavatkozások finanszírozásával kapcsolatos javaslatomat hamisan állította be. Május 29-i számukban Seszták Ágnes részéről szintén megjelent egy egyoldalú és személyemre nézve hamis állításokat tartalmazó írás. Mivel a Kaáli-érdekeltségek „egész pályás letámadásának” vagyok szenvedő alanya – hiszen Kaáli Géza, Török Attila és most Kőrösi Tamás egy cégcsoport vezetői –, szeretnék reagálni a sok esetben emocionálisan túlfűtött állításokra.
Mielőtt a szakmai kérdésre térnénk, pontosítsuk a problémakör üzleti-anyagi hátterét. Ma hazánkban a meddőségi szakterület mintegy évi négymilliárd forintos üzlet. Azért állíthatjuk – talán kicsit profánul –, hogy üzlet, mert a közfinanszírozás közel 80 százaléka egy ember, Kaáli Géza érdekeltségében landol. Vagyis olyanok támadnak engem mint üzletembert, akik 10-15 éve milliárdos közpénzt költő vállalatot vezetnek. Ráadásul egy amerikai érdekeltségről beszélhetünk, hiszen Kaáli professzor az Egyesült Államokban él. Tehát akik a leghangosabban kiabálnak, azok a magyar emberek járulékaiból egy monopóliumot hoztak létre, ami teljesen ellentétes az európai szakterület versenyalapú működésével. Érthető – de nem tűrhető szerintem –, hogy monopol, piacuraló helyzetüket fenn kívánják tartani.
A szakmai kérdések vonatkozásában először Kőrösi doktor megnyilvánulására reagálok. Javaslatom célja, hogy nyílt szakmai vitában – a hazai eredményességi és finanszírozási adatok alapján – tárjuk fel végre, hogy milyen finanszírozási technikával lehet a hazai intézeteket magasabb eredményességre ösztönözni a rendelkezésre álló szűk társadalombiztosítási forrásokból.
Nemzetközi adatok támasztják alá: (1) Az asszisztált reprodukciós beavatkozások során a sikeres szülések több mint 80 százaléka az első és második ciklust követően történik. (2) A ciklusok számának növekedésével nő a sikertelen beavatkozások utáni lemorzsolódás.
Az adatok ismeretében kiemelt egészségpolitikai döntés, hogy korlátozott források rendelkezésre állása esetén a szolidaritás elve – egy meddő pár minél több beavatkozásának finanszírozása – vagy az eredményesség elve – minél több meddő pár bevonása az ellátásba – érvényesüljön a társadalombiztosítási finanszírozás során. A cikk írója – Wass Albertet idézve – meg szeretné menteni a magyart, ami meggyőződésem szerint csak akkor lehetséges, ha több gyermek születik. Ehhez pedig a finanszírozási rendszer átalakítása szükséges.
Kőrösi doktor érvelésének alapja sajnos teljesen hibás és félrevezető. Az egész cikk arról szól – jóllehet a szerző ezt sehol nem írja le, csak sejteti –, hogy ha a finanszírozott ciklusok száma csökken, abból egyenesen következik, hogy az OEP-finanszírozásban részt vevő centrumok ezután egyszerűen növelni fogják a beültetésre kerülő embriók számát annak érdekében, hogy „biztosra menjenek” az első két, illetve három ciklusban.
Erről két gondolatom van:
(1) Minden országban – így Magyarországon is – szabályozva van a beültethető embriók száma. A nemzetközi protokollok és standardok pontosan a többes terhesség jelentette kockázatok elkerülése végett két embrió beültetését teszik lehetővé (NHS – NICE: IVF-protokoll). Az ESHRE 2005. évi adatai alapján az embrióbeültetésre vonatkoztatott terhességi arány azokban az országokban, ahol az esetek közel 90 százalékában maximum két embriót ültetnek be (Belgium, Horvátország, Svédország, Egyesült Királyság), átlagban IVF-re 31,4 százalék, ICSI-re 29,3 százalék az eredményesség, míg nálunk ez 32,0, illetve 34,0 százalék.
Elég baj volna, ha a magyar orvosok belemennének abba, hogy a többes terhességekkel járó fokozott kockázat ismeretében több embrió beültetését javasolnák a pároknak, miközben a technológiai fejlődés (gyógyszerek és labortechnika) teszi lehetővé, hogy a sikerességi ráta emelkedjen a kockázatok folyamatos csökkentése mellett.
(2) Szakítani kell azzal a gondolattal, hogy az erős finanszírozási korlátokkal rendelkező IVF- piacon nem lehet javítani a hatékonyságon. Igenis lehet, főként, ha a finanszírozási rendszer az intézeteket az eredményességre ösztönzi. Meg kell keresni és honosítani kell azokat a megoldásokat, amelyek eredményesek más országokban. Erre már vannak sikersztorik (EMKI – IVF-regiszter, EBF – indikátorrendszer). Tovább kell menni, és az egészségpolitika más eszközeit is fel kell használni. Ilyen a finanszírozási technika, szakmai protokollok és minden olyan eszköz, amely a minőségi és eredményességi mutatók figyelembevételével segíti az országot, hogy az IVF-re szánt forrásokból a legtöbb gyermek születhessen.
Végül, de nem utolsósorban javaslatom emóciómentes lényege a következő. A lombikbébi-beavatkozások finanszírozásával kapcsolatban az elmúlt hetekben napvilágot látott szakmai vita valójában a magyar reprodukciós ellátások évtizedes átláthatatlan és zavaros működéséről rántja le a leplet: egy gyermekvállalással küzdő pár valójában nem tudhatja, hogy hova forduljon problémájával, mert nincs elég információjuk. Nem tudhatják, hogy hol, melyik intézményben, mennyi idő alatt, milyen eljárással és mennyiért lesz gyermekük.
Ma Magyarországon semmilyen információval nem rendelkezünk a meddőségi piac hatékonyságáról. Így nem tudni azt sem, hogy melyik intézetben hány beültetés jár sikerrel; érdekes módon az adatszolgáltatás, az átláthatóság ellen épp a Kaáli-intézetek lépnek fel a leghangosabban. Ezt az állapotot akarjuk megszüntetni. A finanszírozási rendszer módosításának célja a hozzáférési esélyegyenlőség növelése, valamint a forrásfelhasználás hatékonyságának javítása a jelenlegi finanszírozási volumen szinten tartása mellett. Ilyen megoldás számításaink szerint akkor valósítható meg, ha a társadalombiztosítás maximum három ciklust (1. és 2. ciklust, majd a 3. ciklustól a sikeres szüléssel végződőt) finanszíroz a rászorulóknak, de azt a teljes gyógyszerköltséggel együtt.
Ez minden érintettnek – különösen a pácienseknek – előnyt jelent. A javaslat elfogadásával javulna a hozzáférés egyenlősége, hiszen a költségek száz százalékát fedezné az állam. A javaslat elfogadásával legalább 20 százalékkal rövidebbek lennének a jelenleg 5-6 hónapos várólisták. A finanszírozás korszerűsítése az államilag finanszírozott intézményeket még inkább az innovációra, hatékonyságra és eredményességre ösztönözné. Nemzetközi adatokkal alátámasztható, hogy az új finanszírozási technika több gyerek születését eredményezi azzal, hogy a társadalomfinanszírozásba több 1., 2. és 3. ciklusra váró párt vonnak be.
Mindannyian azt kívánjuk, hogy Magyarországon a rászoruló párok a legnagyobb számban a megengedhető legjobb színvonalú szolgáltatáshoz egyenlő eséllyel hozzáférjenek. Természetesnek tartom azt is, hogy egy adott szakmán belül a szakmai és üzleti érdekcsoportok – erejükhöz mérten sok esetben agresszíven – védik személyes vállalkozásuk érdekeit. De bízom abban, hogy a szakma ezen képes felülemelkedni, és a rászoruló páciensek, a járulékfizetők és az egészségügy érdekeit szem előtt tartó ajánlásokat fogalmaz meg.

A szerző a CIRIS Budapest Nemzetközi
Reprodukciós Intézet alapítója, ügyvezetője