(J)elzálogosított ország, bedőlt ingatlanok

A gazdasági világválság részét képező jelzáloghitel-válság okairól, gazdasági hatásairól, a piacra és a nemzetgazdaságokra gyakorolt hatásáról számos elemzés, publikáció olvasható, a jelenség magyarázatára mind a hazai, mind a külföldi média számos kísérletet tett. Tudjuk, elsődleges kiváltó oka az volt, hogy Amerikában és Nyugat-Európában a fogyasztásnövekedést hitelekkel katalizálták, hogy a bankok olyan jelzáloghitel-konstrukciókat hoztak létre, amelyeket a piacon lehetett értékesíteni. Tehát a hitelekre újabb hiteleket építettek, vagyis a pénzügyi globalizáció azon technikáját alkalmazták, amely virtuális, talmi, nem létező struktúrákat „mozgat”, amely a bérek, a fizetőképes kereslet növelése nélkül próbálja növelni az eladásokat. Egyesek – nem járva messze a valóságtól – a neoliberális gazdaságpolitika válságáról és csődjéről beszélnek a mostani válság kapcsán, amely nézetet természetesen a hazai politikai és gazdasági elit, és az őket kiszolgáló média nem osztja. Tavaly nyáron az Élet és Irodalom című hetilapban az alábbi megállapítások jelentek meg a hitelválság kapcsán: „A tényadatok ma még nem adnak okot aggodalomra: a magyar bankrendszer kellően stabil, jövedelmezősége megfelelő, tőkével kellően ellátott, fedezetet nyújtanak a várható hitelezési veszteségekre. A problémás kölcsönök aránya csak lassacskán nő…”
Azóta látjuk, némi aggodalomra mégiscsak okot ad, hogy a magyarországi hétszázezer körüli devizahitel negyven százalékánál már késnek a törlesztéssel, hogy a Magyar Bankszövetség adatai és becslései alapján a lakáshitelek egy százalékát az idén végrehajtják, vagyis hétezer család veszítheti el lakását. Tudjuk azt is, hogy a magyarországi jelzáloghitel-válság gazdasági hatásai a többi országhoz képest sokkal pusztítóbbak, a forint elképesztő méretű gyengülése, az ingatlanárak csökkenése, a külföldi jegybankok kamatemelése miatt, amely hatásokat felerősíti az ország különösen nagy mértékű kiszolgáltatottsága és védtelensége a globalizációs hatások ellen, amely az utóbbi húsz, de különösen az utóbbi hét év felelőtlen szocialista „kormányzásának” törvényszerű következménye.
A magyarországi jelzáloghitel-válság gazdasági okainak és következményeinek számbavételénél azonban nem hagyható figyelmen kívül azoknak a szociális hatásoknak a vizsgálata, amelyek a gazdasági válság következményeként a meglévő már amúgy is rendkívül súlyos szociális válságot felerősítve határozzák meg több tízezer ember életét. Mi lesz azokkal, akik nem tudják fizetni a megnövekedett törlesztőrészleteket, mi lesz azokkal, akik elveszítik munkájukat, otthonukat?
A mostani jelzáloghitel-válságot mindenekelőtt célszerű elhelyezni (időben és intenzitásban) abban a szociálisválság-spektrumban, amely a kilencvenes évek elejétől kezdődően lineárisan növekedő pályát befutva eredményezett mára tömeges munkanélküliséget, szegénységet, nélkülözést, gyermekéhezést, nyomort és több mint hárommillió létminimum alatt élő tengődőt a szocialista–szabad demokrata csoportosuláshoz végsőkig lojális szociálpolitikai elit asszisztálásával. A mostani válság és szociális hatásai mindenekelőtt két dologban különböznek a szociális válság korábbi jellemző elemeitől: gyors lefolyásukban és abban, hogy olyan társadalmi rétegeket is érintenek, amelyek eddig többé-kevésbé távol tudtak maradni a szociális válságtól, vagyis a nem tradicionálisan szegény rétegeket. A munkanélküliséget, a közüzemi díjhátralék-problémát, a sokgyerekes családok szegénységét, a hajléktalanságot, a nyugdíjasok létbizonytalanságát stb. mind-mind egy hosszabb, elhúzódó lecsúszás jellemzi, ezzel szemben a jelzáloghitelek miatti eladósodás következtében igen hamar, néhány hónap alatt bekövetkezhet egy drasztikus tulajdon- és otthonvesztés. Ráadásul a szegénységben, nincstelenségben, hajléktalanságban élők többsége kényszerűségből rendelkezik azokkal a túlélési technikákkal, amelyekkel a hitelválság miatt bajba kerültek többsége nem, ezért a válság hatásai teljesen felkészületlenül érik őket. De maga a szociális ellátórendszer sincsen felkészülve ilyen nagyságrendű probléma kezelésére, sem a szociális törvényben szabályozott pénzbeli ellátásoknál, sem a természetben nyújtott szociális ellátásoknál nem találunk olyan segítséget, amely megoldást jelenthetne a problémára (az adósságkezelési szolgáltatás – amely a közüzemidíj-hátralék problémáját lett volna hivatva kezelni – teljes csődje is óvatosságra int e tekintetben).
Arról, hogy a lakásukat elvesztő jelzáloghitelesekkel mi történik, nincsenek sem adatok, sem tapasztalatok. Ám a televízióban sugárzott néhány riportból, a környezetünkben élő bajba került család sorsát figyelemmel kísérve körvonalazódnak a lehetséges utak. A legtöbben talán ismerősnél, rokonnál próbálják meghúzni magukat, néhányan albérletet próbálnak keresni, mások elvesztett tulajdonjogú volt lakásukat bérlik a jelzáloghitelt folyósító banktól, és talán nem kevesen a szociális ellátórendszerben jelennek majd meg, elsősorban a hajléktalanellátásban, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, hajléktalan- szállókon, vagy Családok Átmeneti Otthonában. Azt sem tudjuk pontosan, hogy a magyarországi hétszázezer devizahiteles mely társadalmi rétegekből kerül ki, hiszen sokan és sokféle célból vettek fel devizahitelt: felújításhoz, korszerűsítéshez, meglévő hiteleik törlesztésére, más hitelek kiváltására, áruvásárlásra, új lakás vásárlására, vagy egyszerűen személyi hitelként, ingatlanfedezettel. Magyarországon a lakossági megtakarítások alacsony aránya következtében a hitelek 45 százalékánál az ingatlant használják fedezetül, és a lakossági fogyasztás tíz százalékát is jelzálogkölcsönökből finanszírozzák (mindkét arány kiugróan magas akár a régió, akár a világ országaival összehasonlítva). A forint árfolyamesése következtében pedig (különösen a jen- és svájcifrank- alapú hiteleknél) nemritkán ötven százalék feletti mértékben emelkedett a törlesztőrészlet.
A hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek mindenesetre arról számolnak be, hogy érezhetően növekszik azoknak a száma, akik hozzájuk fordulnak, akik új hajléktalanként jelennek meg a rendszerben. Ők azonban feltehetőleg még nem a jelzáloghitel-válság következtében utcára került emberek (ennyire gyorsan azért nem mutatkoznak a hatások), hanem azok, akik az egyre fokozódó szegénység, a nyomor, a súlyos szociális válság, vagy éppen a közüzemidíj-hátralékok miatt váltak hajléktalanná. A jelzáloghitel-válság kapcsán számítanunk kell arra, hogy a regnáló politikai elit és a hozzá lojális szociálpolitika megpróbálja a súlyos szociális válság hatásait, az utóbbi évek tehetetlenségét, a társadalmi feszültségek egy részét a világválsággal kimagyarázni, hiszen „válság van”, „erről mi nem tehetünk” stb., amely kommunikációs mechanizmust már megtapasztalhattuk a válság pénzügyi-gazdasági vonatkozásában.
A mostani jelzáloghitel-válság nemcsak önmagában rendkívül súlyos szociális probléma, hanem azért, mert összeadódva a már meglévő, és szociális katasztrófával fenyegető egyéb problémákkal (szegénység, meredeken növekvő munkanélküliség, kilátástalanság, létbizonytalanság, ökológiai problémák, a nyugdíjrendszer zavarai, népességfogyás stb.) beláthatatlan társadalmi konfliktusok kialakulását is eredményezheti.
A probléma kezelése sem egyszerű, hiszen annak megállapítása is kétséges eredménnyel járna, hogy ki milyen mértékben felelős a kialakult helyzetért, hiszen a hiteleket felelőtlenül kínáló bankrendszer, az állam és maga a hitelt felvevő is hibáztatható valamilyen mértékben, de a felelősség megállapításán túl fontos lenne valamilyen (a felek egyenlő kockázatvállalásán alapuló) megoldást keresni a megnyugtató megoldás érdekében, amelyben mégiscsak az államnak kellene a legnagyobb szerepet vállalni. Ebbe az irányba mutat az „Otthonvédők” javaslata, amely szerint a jelzáloghitellel terhelt ingatlan tulajdonjoga végrehajtás esetén ne a bankra, hanem az államra szálljon, és később (a törlesztőrészletek kifizetése esetén) a volt tulajdonosnak lehetősége legyen azt visszakapni, vagy hogy a jelenlegi adósságokat ütemezzék át. Ám ezzel kapcsolatban fogalmazták meg azt a (valljuk meg, kissé illuzórikus és túlzó) elképzelést is, amely szerint garantálni kellene Magyarországon a lakhatáshoz való jogot. Sajnos nem tekinthető a helyzet megoldását elősegítő lépésnek az a napokban a parlamentben megszavazott törvény, amely szerint a jelzáloghitellel terhelt és bedőlt ingatlanokra a helyi önkormányzatoknak elővásárlási joguk lesz, hiszen a túlélésért küzdő önkormányzatok többségének nincsen forrása erre (a törvény többletforrást természetesen nem biztosít ehhez). A probléma tehát marad, ráadásul úgy, mintha a kormány mindent megtenne ennek a súlyos helyzetnek a megszüntetése érdekében.

A szerző szociális munkás, szakértő