John (Jack) Russell tiszteletes hagyatéka

Hajdanában a híres brit rókavadászatok gyakorta azért végződtek sikertelenül, mert a ravaszdi az őt üldöző kutyák elől a föld alá menekült. A terrier dolga az volt, hogy ide is kövesse, és kiugrassza a lyukból, így folytatódhasson a hajsza.

Bár a rókára vadászó kotorékebeket már a XIV. században is foxterrier néven említették, a mai foxi őseinek azokat a fehér színű kutyákat tartják, amelyeket a szenvedélyes vadászként ismert John (Jack) Russell tiszteletes tenyésztett az 1800-as évek derekán. Megölniük nem kellett a rókát, de szükség esetén fel kellett venniük vele a harcot, tehát roppant bátornak kellett lenniük, ugyanakkor elég gyorsnak is ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a kopófalkával. Az angol foxterrierklub 1876-ban alakult meg, s ugyanebben az évben készült el a fajta standardleírása is. Ekkor még nem tettek különbséget a sima és a drótszőrű változat között.
A foxi olyan kutya, amelyet mintha csak a rajzfilmesek és a plüssjátékgyártók kedvéért tenyésztettek volna ki. Külső jellegzetességei tökéletesen alkalmassá teszik arra, hogy megtestesítse magát „a” kutyát, s mégis jellegzetesen és összetéveszthetetlenül foxi. Alapszíne mindig fehér, de albinizmusra utaló jelek nélkül: orrtükre fekete, szeme sötét. Fekete és cserszínű foltok elsősorban a fejen, valamint a faroktövön láthatók, de előfordulhatnak a test más részén is, például a hátat díszítő „nyereg” formájában. Teste négyzetbe rajzolható. Füle se nem lógó, se nem felálló, hanem igazi, hetykén bicsakló terrierfül. Farkát a közelmúltig „fogantyúnyira” kurtították, hogy gazdája szükség esetén ennél fogva ránthassa ki a kotorékból, manapság azonban egyre kevésbé divat a csonkolás. A drótszőrű változat bundáját rendszeresen trimmelni kell.
A terriereket általában önfejű méregzsákoknak tartják, a foxi azonban élénk vérmérséklete ellenére kedves, nyugodt, simulékony egyéniség, kellemes társa nemcsak a vadásznak, hanem az aktív, sportos városi kutyabarátnak is. A XX. század folyamán egyre inkább a családok kedvencévé és a kiállítások sztárjává vált, míg a továbbra is vadászkézen maradt, dolgozó állományból kiformálódott a jack russell, illetve parson russell terrier. A Magyarországon sokáig ismeretlen rokonok napjainkra méltatlanul háttérbe szorították a foxit, noha egykor világhírű példányai kerültek ki a hazai kennelekből.