Kísérlet a véleményszabadság korlátozására

A hatalomból tíz hónapon belül távozó szocialista kormány az elmúlt hétéves jogalkotási tevékenysége során nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a magyar alkotmány a rendszerváltozáskor történt módosítások óta a nemzetközi egyezményekkel és az alkotmánybírósági gyakorlattal összhangban az állampolgárok számára alapvető szabadságjogokat garantál. Ezeket az állam nem csupán nem vonhatja el, hanem jellegük szerint néhányat a kormányzati hatalommal szembeni gyakorlásuk esetén is biztosítani hivatott. A szocialisták az általuk utcai politizálásként emlegetett gyülekezési jog gyakorlásával szembeni ellenérzéseiken túl különös megvetést éreznek az alkotmány 61. §-ának (1) bekezdése iránt, amely szerint „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra”. Az MSZP az országot romboló politikájának következményeként kialakult szélsőséges véleményekre nem hatékony kormányzással, hanem a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával akar válaszolni. Ma, az Országgyűlés utolsó ülésnapján is erre tesznek kísérletet.
Mivel a kérdés politikai interpretációjakor számtalan nemzetközi hivatkozással szembesülhetünk, tisztázni érdemes, hogy európai összehasonlításban a véleménynyilvánítás szabadságának Magyarországon kialakult gyakorlata megengedőnek, de távolról sem a legtoleránsabbnak minősül. Míg az angolszász jogi szabályozásban a véleménynyilvánítás szabadsága rendkívüli helyzetektől (például szükségállapot) és néhány speciális tárgytól (állam, hivatali és szolgálati titok) eltekintve szinte korlátlan, addig Németországban a szövetségi alkotmánybíróság e hónapban született határozata még a nemzetiszocialista időszak dalai éneklésének büntetőjogi szankcionálását is megengedi. Magyarországon a XX. század diktatúráinak több évtizedes szorításából megszabadulva a rendszerváltozáskor, majd a jogállami működés zavartalan éveiben, a Medgyessy-kormány hatalomra kerüléséig közmegegyezés övezte azt a – döntően az Alkotmánybíróság (AB) által kialakított – gyakorlatot, amely csak abban az esetben teszi lehetővé a szélsőséges vélemények megfogalmazóinak büntetőjogi elítélését, ha hangoztatott nézeteik objektív mérce szerint alkalmasak arra, hogy másokat erőszakos magatartásra indítsanak. Az Alkotmánybíróság 1992-ben a véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi korlátozásával kapcsolatosan megsemmisítette a büntető törvénykönyv azon rendelkezését, amely büntette a faji, vallási, etnikai csoportokkal szembeni lealacsonyító kifejezések használatát, ugyanakkor alkotmányosnak minősítette a közösség elleni izgatás tényállásának a fent részletezett tartalommal egyező szankcionálását. (30/1992. (V. 26.) AB-határozat) A taláros testület ekkor kialakult és azóta is következetesen érvényesített gyakorlata szerint a véleménynyilvánítás szabadsága más jogokkal való ütközés esetén is kiemelt védelmet érdemel, mivel e szabadságjog „a plurális, demokratikus társadalom alapvető értékei közé tartozik”.
Az alkotmányosságot az elmúlt évek kormányzati gyakorlata alapján a hatalom teljességére való törekvés gátjának tekintő szocialisták (és kiemelten az ügyben dicstelen szerepet vállaló Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, majd a tőle a stafétabotot átvevő fia, Bárándy Gergely szocialista képviselő) 2002 óta eddig négy alkalommal tettek kísérletet a véleménynyilvánítás szabadságának esztelen korlátozására. (Példának okáért aligha lehet ép ésszel megmagyarázni a polgári törvénykönyvnek azt a módosítási kísérletét, amely egy adott kisebbségre nézve sértő megnyilvánulás esetén a közösség valamennyi tagja számára kereseti és kártérítési jogot biztosított volna.) E próbálkozások valamennyi esetben maradéktalanul alkotmányellenesnek bizonyultak. Elismerés illeti Sólyom László köztársasági elnököt, aki valamennyiszer megtagadta a később alkotmányellenesnek bizonyult jogszabályok aláírását, és azokat előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte. Az államfő logikus, kristálytiszta, az elfogadott törvényeket ízekre szedő beadványaiból, majd az ezekkel összhangban álló, a jogszabályokat megsemmisítő alkotmánybírósági határozatokból a kezdeményezők is megtanulhatták volna azt, amit jogi tanulmányaik során elmulasztottak. A szocialista párt azonban az alkotmány megismerése és elfogadása helyett még mélyebbre süllyed. Az Országgyűlés mai ülésnapján az alkotmányt a következő szöveggel egészítenék ki: „a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltését, valamint a faji felsőbbrendűségre vagy fajgyűlöletre alapozott eszmék terjesztését a büntető törvény akkor is szigorúan bünteti, ha az mások alapvető jogát vagy a köznyugalmat közvetlenül nem sérti vagy veszélyezteti”. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság a gyalázkodás tényállásának megsemmisítésekor úgy foglalt állást, hogy ha „a sértő kifejezés a körülmények folytán nem jár annak a veszélyével sem, hogy egyéni jogokon sérelem esne”, akkor „a köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése nem elégséges érv ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel alkotmányosan korlátozni lehessen”. A mostani javaslat szándéka egyértelmű, az alkalmazni kívánt technika pedig a múlt ismerete nélkül is egyértelműen beazonosíthatóvá teszi, hogy a magyar politikában melyik politikai erő egy totalitárius diktatúrát fenntartó párt utódszervezete.
Mivel az Alkotmánybíróság döntéseinek egyetlen mércéje az alkotmány, ezért fogalmilag kizárt, hogy a testület az alaptörvény szövegének alkotmányosságát vizsgálja. Még világosabban: az alkotmány nem lehet alkotmányellenes. Ezért a szocialisták sorozatos kudarcaik után most úgy akarnak előnyre szert tenni a Jobbikkal folytatott népszerűségi versenyben, hogy az Alkotmánybíróság előtt többször elbukott alkotmányellenes jogkorlátozás alkotmányba történő beemelését szorgalmazzák. Ez a kezdeményezés a szocialisták együgyűségét bizonyítja. Miközben rettegnek egy leendő Fidesz-kormány kétharmados többségétől és az ezzel együtt járó – általuk vizionált – alkotmánymódosítási szándéktól, addig utolsó erejükkel precedenst teremtenek egy olyan alkotmánymódosítási kísérletre, amely az általuk kívánatosnak ítélt alkotmányellenes gyakorlatot iktatná az alaptörvénybe. Noha ők is tudják: a valamennyi képviselő kétharmadának támogatását igénylő javaslat elfogadására nincs esély. Miután a hasonló tárgyú alkotmányellenes kezdeményezéseket elutasító Fidesz-frakció önmagában több mint egyharmad, a módosító javaslat sikere kizárt. A cél azonban nem is ez. Az indítvány célja egy olyan szocialista szándéknyilatkozat megfogalmazása, amely a párt számára az olcsó politikai haszonszerzés lehetőségével kecsegtet. Konkrétan azoknak a szavazóknak a megtartásával vagy visszaszerzésével, akiknek a valóban létező félelméért sokkal inkább az MSZP és az általa teremtett közállapotok, semmint a Jobbik felelős. Hiszen a Jobbik maga is következménye, nem pedig előidézője a félelemnek. Ma ugyanis a félelemre és a félelemkeltésre nem a jogszabályok hiányosságai, hanem a szocialista kormányzás hibái szolgáltatnak alapot. Az állam nem azért esett szét, mert rossz az alkotmány, hanem mert a saját hazájukért felelősséget nem viselő kormánypárt(ok) alkalmatlanok az ország vezetésére. Az pedig tragikomédia, hogy a szocialisták ennek beismerése helyett az egyik legfontosabb szabadságjog, a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga ellen indítanak támadást.
A demokratikus politikai kultúra próbája, hogy a társadalom és a politikai elit különbséget tud-e tenni a sértő, lealacsonyító vagy ok nélkül bántó, illetve a nyíltan gyűlöletre uszító vélemények között. Míg a demokratikus elkötelezettség és a hazánkban pillanatnyilag nem létező politikai kultúra tisztelete az előbbiekkel való azonosulást is kizárja, addig büntetőjogi következményei csak a véleménynyilvánítás olyan szélsőséges formáinak lehetnek, amelyek objektív megítélés szerint alkalmasak arra, hogy másokat erőszakos magatartásra indítsanak. Ahhoz, hogy Magyarországon a jogállam demokratikus működése helyreálljon, az ellenzéknek és a kormánynak egyaránt értenie és érvényesítenie kell az Alkotmánybíróság véleményét, mely szerint „a politikai szabadságjogok korlátozása nemcsak azokat sújtja, akik élni kívánnak jogaikkal, hanem a társadalom egészét, így azokat is, akikre hivatkozással az állam a jogkorlátozás eszközéhez nyúl” (561/B/2002. AB-határozat).

A szerző ügyvéd, a Szabadság Kör tagja