Szürkén, de újraválasztottan

A szürkének van egy árnyalata, amit kellemes, nyugodt hatása miatt főleg híradástechnikai berendezések színezésére használnak: nem feltűnő, nem hivalkodó, de a sokféle műszernek egységes képet ad – ezt hívják híradástechnikai szürkének. José Manuel Barroso elmúlt ötévi tevékenységét lehet talán e színnel jellemezni: semmi kiugró, semmi nagyobb hiba, a gazdasági válság is a szokásos mederben folyik – business as usual.
Az e héten lezajlott uniós csúcson jóváhagyták Barroso újrajelölését a bizottsági elnöki posztra, ami mintegy az unió miniszterelnöki címe. Bár sokan a dán szocialista Poul Nyrup Rasmussent javasolták (aki jelenleg az Európai Szocialista Párt elnöke), Barrosónak mégsem kellett komoly riválistól tartania, mert mint ahogy egy szlovák újság jellemezte a helyzetét még első megválasztása idején: senki sincs nagyon ellene. Úgy látszik, ez esetben is érvényesült az a valamikor a magyar közéletben megvalósított politikai elv, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”. Barroso az elmúlt öt évben semmit sem tett, ami megítélését túlságosan megváltoztatta volna. Igaz, most a szocialisták és különösen a francia zöld színekben ismét uniós képviselővé vált Daniel Cohn-Bendit érvel ellene vagy azzal, hogy felelős az unió válságba jutásáért, vagy hogy szociálisan nem elég érzékeny. Barroso ugyanis gazdaságpolitikai nézeteit tekintve meggyőződéses liberális, ami csak azért figyelemre méltó, mert fiatalkorában szélsőbalos (trockista) nézeteket vallott, tehát a kapitalista-realista regények jellemfejlődésének útját járta be (mint ismeretes, a szocialista-realista regények jellemfejlődése ezzel ellentétes). Aligha valószínű ugyanakkor, hogy a szocialista parlamenti frakció volt és nyilvánvalóan leendő elnöke, a német Martin Schultz szövetségesével, Cohn-Bedittel együtt is tudna valamit tenni Barroso második megválasztása ellen.
Maga Barroso úgy nyilatkozott, hogy ha megkapja a megbízást, akkor két fő prioritást fog munkájában érvényesíteni: a gazdasági válsággal való megbirkózást és a klímaváltozással kapcsolatos feladatok megoldását. Igaz, ezt eddig is megtehette volna, ugyanis a gazdasági válság nem magától keletkezett, hanem annak a vég nélküli liberalizációs folyamatnak az eredménye, amelynek során az unió vezetői utat nyitottak annak a határtalan spekulációnak, ami az elmúlt két évtizedet jellemezte, és hozzájárultak az adóelkerülés célját szolgáló adóparadicsomok (offshore cégek) létrejöttéhez, megalapozva a jelenlegi gazdasági válságot. E tekintetben azonban nincs sok, amit a szocialisták Barroso szemére hányhatnának, hiszen a liberalizációs folyamatban ugyanúgy részt vettek, mint konzervatív váltópártjaik. Barrosónak a jövőben sem kell sokat félnie a kritikától, kevés olyan állás van, amely oly nagy méltósággal és oly kis felelősséggel járna, mint az övé, minden, amire figyelni kell, csak az, hogy senki ne legyen nagyon ellene. A politikában a szürke szín gyakorta lehet a túlélés legfőbb záloga.