Az osztalék felét fizette ki eddig az MVM

Hírösszefoglaló
2009. 08. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már kifizette a tavalyi év után járó csaknem 40 milliárd forint osztalék mintegy felét a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM); az osztalékalapról a társaság 2009. május 28-án megtartott éves rendes közgyűlésén döntöttek a tulajdonosok – közölte a társaság az MTI-vel. Az osztalékfizetést azért kellett felfüggeszteni, mert a csaknem száz százalékban állami tulajdonban lévő MVM egy kisrészvényese, egyetlen darab részvény birtokosa, több közgyűlési határozatot is megtámadott a bíróságon. Az MVM az intézkedés ellen panasszal él, egyebek között azért, mert a végzés kihirdetését megelőzően nem ismertethette álláspontját, sem a döntések szakmai indokát.
A Fővárosi Bíróság tájékoztatásában a felperes csak a neve kezdőbetűivel szerepel. M. J. a keresetében több közgyűlési, igazgatósági és felügyelőbizottsági határozat bírósági felülvizsgálatát, és azok hatályon kívül helyezését kérte. Az MVM nem konszolidált adózott nyeresége 2008-ban 33,653 milliárd forint volt, és az osztalékalaphoz igénybe vettek 5,2 milliárd forintot az eredménytartalékból is, így lett az osztalék nagysága 38,81 milliárd forint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.