Annak ellenére, hogy Somogyban ötször annyi búza termett, mint amennyi a lakosság ellátásához szükséges, a megye pékmesterei a kenyér árának emelésére készülnek. Somogyban már 170 forintért is árusítanak egy kilós veknit, amiért más megyében 240-250 forintot is felszámolnak – érvelnek a megye sütőmesterei, akik most sem csak a liszt árához igazítanák a kenyér árát, hanem a rohamosan növekvő adalékanyag- és energiaárakhoz, nemkülönben a szállítási költségek emelkedéséhez. A választék igen gazdag Somogyban, ennek ellenére az emberek többsége a nagy élelmiszerboltokban vásárol kenyeret, vagy a mutatós, de adalékanyagok sokaságával készült, belül üres, és csak néhány óráig friss zsemlét, kiflit rakja a kosarába – állítják a pékmesterek. A sütőipari cégek számolnak azzal, hogy a lakosság takarékoskodik, az áremelés érdekében mégis kampányt indítottak augusztus 20-án, és nem mondanak le ezzel kapcsolatos szándékukról. – Indokolatlannak tartom a kenyéráremelést, mivel azt a búza ára sem teszi szükségessé – reagált a somogyi pékek szándékára lapunk érdeklődésére Gráf József agrárminiszter.
Drágábban árulják majd az új kenyeret?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!