Új eljárást kell kiírnia a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nek a Záhony térség vasúti infrastruktúra-fejlesztése tárgyában, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az első, korábbi döntését. A NIF június 18-án hirdette ki az eredményt, a nyertes a Colas Építő Zrt. lett nettó 3,891 milliárd forintos ajánlati árral, ám egy másik pályázó, az Eurokapu–21 Konzorcium az eljárás eredményét megtámadta a KDB előtt, amely megsemmisítette a NIF-eljárást lezáró döntését, és ötmillió forint bírságot szabott ki. A KDB döntésének indoklása szerint a Colas ajánlatában egy szakember szakmai gyakorlatáról hamis adatot szolgáltatott, emiatt ajánlatát érvénytelennek kellett volna nyilvánítani.
Az árak alapján második helyezett Szélesnyomtáv Konzorcium ajánlatával kapcsolatban a KDB szintén azt állapította meg, hogy az egyik szakember esetében az önéletrajzában feltüntetett szakmai gyakorlat nem valós, ezért ezt az ajánlatot is érvénytelenné kell nyilvánítani. A NIF szerint ha sikerül az új eljárás során szeptemberben szerződést kötni, a projekt befejezési határideje tartható lesz.
Sztálin hosszú árnyékáról
